BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre fontosabb a kortárs grafika

E hét szerdán ismét kitűnő grafikai anyagra számíthatunk az Arte Galéria 31. aukcióján. A kollekció ezúttal is felöleli a teljes 20. századot, sőt immáron találkozhatunk néhány 21. századi munkával is. Az árverés 17 órakor kezdődik a Virág Judit Galéria és Aukciósházban.

Marsó Diana, az Arte Galéria tulajdonos-vezetője az idei őszi árverési anyagba nagyobb számban válogatott kortárs művészek grafikáiból, mint ahogyan azt tőle korábban megszokhattuk. Ez a nyitás nem újdonság a mai magyarországi aukciós kínálatban, hiszen mind a festmény-, mind a grafikai árveréseken időről időre egyre több kortárs magyar művész neve bukkan fel – egyre magasabb kikiáltási és leütési árral.

Méhes László a hetvenes évek magyar hiperrealista festészetének egyik első és meghatározó képviselője. Valamennyi munkájában éles társadalomkritika fogalmazódott meg, témaválasztása mindig kétértelmű volt. Beszélgetők című ofszetlitográfiájára (128.) 11 ezer forinttól licitálhatunk az Arténál. ef Zámbó István 1968 óta szerepel különböző tárlatokon hazánkban, a Vajda Lajos Stúdió alapítója. Több képzőművésszel együtt tagja volt a nyolcvanas évek legeredetibb alternatív együttesének, az A. E. Bizottságnak. Képzőművészeti alkotásai a klasszikus avantgárd – a dada- és a szürrealizmus – ironikus-játékos átiratai, amelyekben érzéki és abszurd elemek keverednek egymással. Az aukción egy 1976-os és egy 2004-es munka kerül árverésre tőle, 15 ezer forintos kikiáltási árakon (44, 45. tétel).

Szabados Árpád 1944-ben született Budapesten. Munkáiban a gyerekrajzok komplex világlátását, valamint a firkák és a graffitik spontaneitását egyesíti. A „radikális eklektika” jegyéhez közel álló műve az árverésre bocsátott Dante-illusztráció (168.) is, amely 12 ezer forintos kikiáltási árról indul.

Konok Tamásra a geometrikus-reduktív formavilág jellemző. Képfelületeit az egymáson elhelyezkedő síkok különböző viszonyai határozzák meg. 1998-ban készített Egyensúly című színes szitanyomata (104.) a strukturalizmus jegyében született.

Orbán Attila 2007-es Női maszk című akrillal és temperával készített műve (135.) az archaikus és a törzsi kultúrák hatásait egyesíti. Orbán munkáiban az expresszív gesztusok és a geometrikus elemek keverednek egymással.

Az idősebbek közül a 103 éves Lossonczy Tamás egy rövid konstruktív periódus után a romantikus-apokaliptikus festészet és grafika felé fordult. Lossonczy a „mennyei lét” időtlen harmóniáját kifejező körkörös kompozícióival a látványt meghaladó látásmódjáról tesz tanúbizonyságot. Játékos formák (104.) című műve 10 ezer forintról indul az árverésen.

Gyarmathy Tihamér állandó mozgásban lévő dinamikus, hullámzó kompozícióiban az univerzális tér és idő összefüggését vizsgálja. A Ritmus, Arányok, Struktúrák változása című geometrikus grafikák (67–69. tétel) Gyarmathy hetvenes évekbeli alkotói periódusának szép példái.

A kortársak mellett természetesen nem maradhattak ki az árverési anyagból a háború előtti, illetve a két háború közötti időszak kiemelkedő festő-grafikus generációinak munkái, valamint az ötvenes-hatvanas évek egy-egy neves képviselőjének rajzai, nyomatai sem. Anna Margit, Bálint Endre, Bortnyik Sándor, Derkovits Gyula, Kassák Lajos, Kernstok Károly, Kondor Béla, Perlrott Csaba Vilmos, Scheiber Hugó ezúttal is egy-egy kivételesen értékes grafikával képviselteti magát az Arte árverésén.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.