BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kortársak „hatalomátvétele”

Az eddigieknél is nagyobb súlyt helyeznek a kortárs művészek munkáira az Abigail Galéria vasárnap sorra kerülő 20. festményárverésén. Vikor György, az Abigail vezetője lapunknak elmondta, hogy évek óta nagy figyelmet fordítanak erre a területre, hiszen a huszadik század első felében készült modern művek fogyatkozása miatt az ötvenes–hatvanas évek után tevékenykedő alkotók munkái rohamosan felértékelődnek. S valóban úgy tűnik, hogy egyre több cég látja a továbblépés lehetőségét a kortárs képzőművészekben; ennek következtében mind több ilyen alkotó munkái érnek el több millió forintos árszintet a galériákban és az aukciósházaknál.

Az Abigail mostani árverési kínálatának a korábbi negyvenöt helyett több mint hetven százalékát adják a hazai kortárs művészek. Közülük inkább a már klasszikusnak számítók munkáival találkozhatunk, de a progresszív szemléletű alkotók, valamint a fiatalabb generáció egy-egy kiemelkedő képviselőjének a műveihez is jó érzékkel nyúlt Vikor.

A már befutott kortárs művészek közül Bartl József, Deim Pál, Gerzson Pál, Dévényi János, Gyarmathy Tihamér, Ország Lili és Haraszty István több munkájára is licitálhatunk. Az árverés két legdrágább tétele is tőlük kerül ki: Ország Lili Zöld falakcímű 1972-es munkája (111. tétel) 2,4 millió, Gyarmathy Tihamér Meghatározó struktúra című 1988-as olajképe (140.) pedig 1,9 millió forintról indul vasárnap.

A nyolcvanas évek az új festészet, az individuális mitológiák, a posztgeometria és a konstruktivizmus korszaka volt. Ezen időszak „nagy” generációjának alkotóitól – többek között Fehér Lászlótól, Hencze Tamástól, Nádler Istvántól, Konok Tamástól – jó néhány kivételes munka kerül kalapács alá. A Fehér László korai, az európai új expresszivitáshoz kapcsolódó korszakában készült Gátnál című pasztellre (39.) 240 ezer, a művész Dégi kastély kertje című, egészen friss, 2007-es alkotására (116.) 800 ezer forintért licitálhatunk. Hencze Tamás struktúrái, valamint Konok Tamás absztrakt kompozíciói 200 ezer és 700 ezer forint közötti árakról indulnak. Az Iparterv-generáció egyik alapítójának, a Kassák-féle konstruktivista avantgárdhoz kapcsolódó Nádler Istvánnak a kilencvenes évekből származó érzéki, ám geometrikus olajképe (197.) egymillió forintról indul az aukción. A progresszív művészek között feltűnik feLugossy László, efZámbó István egy-egy művel, valamint az újvidéki születésű, expresszív gesztusú Bada Dada Tibor, akitől ezúttal egy 2006-os lírai, humoros hangvételű munka (143.) került be az árverésre.

A fiatalabbak közül Csurka Eszter, Végi Péter és Wahorn András van jelen a kínálatban. Csurkára filmszerű látásmód, festészetére szürreális alaphang jellemző. Cím nélküli, vegyes technikájú, 2006-ban készített munkája 440 ezer forintért kerül kalapács alá.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.