BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Leginkább az kelendő, ami csillog

Az aukciósházak közül a BÁV könyvelhette el a legjobb eredményeket az elmúlt hetek műtárgyárverésein, igaz, a cég csupán két slágerterületen – ékszerek, ezüstök – szervezett árverést.

A Nagyházi Galéria december 6-án a 343 kalapács alá vitt műtárgy alig több mint felét tudta eladni, ám ezen belül az egyes tárgycsoportok nagyon eltérően szerepeltek. Az ókori, középkori és prekolumbiánus szobrocskák és fémtárgyak, valamint a habán fazekasmunkák kevés kivétellel gazdára találtak, ezzel szemben a keleti porcelánok iránt csekély volt az érdeklődés. A bútoroknál a nagy értékű ritkaságok zöme elkelt, de a legmagasabb árról indított 18. századi francia komódra nem volt vevő 5,4 millió forintért. Az aukciót záró félszáz darabos babagyűjteményből egyetlen (!) tételnek volt sikere. December 8-án üveg- és porcelántárgyakat, valamint ezüstöket és ékszereket vitt kalapács alá a Balaton utcai cég. Az átlagos tételek nem szerepeltek rosszul, de a milliós kategóriájú dísztárgyakra (432., 489. tétel) nem volt jelentkező. Az ékszereknél a kiemelkedő tételek zöme kikiáltási áron talált gazdára.

A BÁV múlt keddi ékszeraukciója több mint 80 százalékos leütési aránnyal és 37 millió forintos forgalommal zárult. A milliós nagyságrendű tételek nagy része elkelt, ám – a Nagyházihoz hasonlóan – legtöbbször alapáron. A közepes árfekvésben jól szerepelt egyebek mellett az aukció zárásaként indított három biedermeier ékszer, illetve -garnitúra.

Szerdán története első ezüstárverését tartotta a nagy múltú cég. Ez rendkívül sikeresen zárult: a 187 tételből 163 gazdára talált, a 15,6 milliós összkikiáltási értéket közel húszmillióra sikerült feltornázni, és minden árkategóriában jó eredmények születtek. A 186. számon indított 17. század eleji augsburgi serleg ára 700 ezerről 1,2 millióra, a 187. számú empire kávéskanna 1,2-ről kétmillióra emelkedett. Egy bécsi empire füles tálca (180. tétel) az induló ár több mint háromszorosáért, 280 ezer forintért kelt el.

A BÁV-val egy időben rendezte műtárgy- és ékszerárverését a Dunaparti Aukciósház. A drágább tételek zömére – a cég festményárveréséhez hasonlóan – nem akadt vevő, mindössze az 585. számú fehérarany gyűrűt ütötték le induló áron, 1,1 millió forintért. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.