BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekorddal kezdte a téli szezont Virág Judit

Bő százmillió forintos összforgalommal és rekordleütésekkel zárult a múlt héten a Virág Judit Galéria első kortárs művészeti aukciója, amelyen a 63 tétel öt kivételével gazdára talált. Csernus Tibor Absolom című 1987-es alkotását az ötmilliós kikiáltási ár kétszereséért ütötték le, Nádler István Avar motívum, Schwarz című 1968-as vásznának ára 3,2 millióról 9,5 millió forintra kúszott fel. Ezzel megdőlt a ma élő művészek képeinek hazai aukciós rekordja, amelyet eddig egy Bak Imre-festmény tartott nyolcmillió forinttal (az 1945 utáni mezőny egészét tekintve Kondor Béla Építők című képe tartja a csúcsot 36 millióval).

Jelentős licitemelkedést ért el egyebek mellett Bálint Endre (Csodavárók, 2/4,2 millió forint) vagy Bukta Imre (Locsol mindenki, 1,6/4 millió) egy-egy alkotása is. Ám nem csak a kortárs klasszikusnak számító alkotók képei szerepeltek jól: Siskov Ludmil Rózsák című 1968-as vásznának ára 4-ről 6,5 millió forintra kúszott fel a Budapest Kongresszusi Központ Bartók Termében. A jelentős művek közül egyedül Korniss Dezső 29. tételként indított 1959-es kalligráfiájára (4,5 millió forint) nem volt jelentkező.

Virág Judit két héten belül megismételheti a sikert: a december 16-án rendezendő téli nagyárverésen szintén kalapács alá kerülnek 1945 utáni alkotások. TG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.