Egyre profibbak a piaci szereplők

A nehéz gazdasági helyzet ellenére is jelentős forgalomnövekedést hozott a 2007-es év a hazai műkereskedelem számára. Bár abszolút rekord csak néhány területen született, az aukciósházak többsége mégis képes volt javítani előző évi forgalmán. Az aukcióspiac 2006-ban elért 6,3 milliárdos eredménye a 7,5 milliárdos határ fölé jutott, annak ellenére, hogy 2007-ben közel tíz százalékkal csökkent a kalapács alá került tárgyak mennyisége. Az ellentétes tendencia a korábbi évekre is jellemző minőségorientált keresletnek köszönhető: a jobb eredmény a közel hatvan fővárosi és vidéki árverésen kisebb tételszámmal, de színvonalasabb kínálattal párosult.

Tavaly a kiegyensúlyozott forgalomnövekedés mellett jelentős átrendeződésnek is szemtanúi lehettünk a hazai műkincspiacon. Ez a folyamat – amely a hazai művészeti diskurzusban már jóval korábban megjelent, ám a kereskedelemben csak most tört utat magának – a kultúra és művészet népszerűsítésének, fogyasztásának megváltozott szokásaival függ össze. Napjaink művészi közegében már csak az tűnhet igazán hitelesnek, ami képes erős figyelmet koncentrálni, amit a művészeti marketing és PR az átlag fölé emel. Persze itt nem arról van szó, hogy korábban a művészeti marketing fogalma hazánkban ismeretlen lett volna, sokkal inkább arról, hogy az erre fordított figyelem és összefogás töredéke volt a mainak.

Az átrendeződést talán az Antik Enteriőr összképének idei változása mutatja legjobban. A Budapest Art Fair névre átkeresztelt rendezvény nyugati előképeket követve levetkőzte egyesek szerint zsibvásár, mások szerint plurális jellegét. A vásár – egy a szervezőktől független zsűri tevékenysége nyomán – jól körülhatárolt profilkörű és művészgárdájú galériák reprezentatív seregszemléjévé változott. A kiállítók többsége kerülte a sokszínűséget, helyette professzionális módon felépített, kimért repertoárral várta az érdeklődőket. A régebbi és kortárs tárgyaknak a korábbi évekre oly jellemző szembenállása is oldódni látszott, és a kettő elegye jól kiegészült néhány külföldi galéria kvalitásos kínálatával.

A portéka koncentrált bemutatása jóval hatékonyabbnak bizonyult, mint a korábban műfajukat és minőségüket tekintve is meglehetősen változatos standok sokszor már zavaró gazdagsága. A meghatározott profillal rendelkező galériák munkája egyre összehangoltabbá válik, s olajozottan kezd működni az eddig rengeteg átfedéssel küszködő hazai műkereskedelem gépezete. Ezzel lassan feledésbe merül a padláson talált kincsekkel ügyeskedő handlé toposza is, s helyébe a profeszszionális, a hazai és külföldi trendeket tökéletesen ismerő galériás alakja lép.

Ez a folyamat a művészeti háttér-infrastruktúra megélénkülésével válik teljessé. A Nemzeti Galéria, a Szépművészeti és az Iparművészeti Múzeum vagy a Műcsarnok szenzációkat felsorakoztató monstre kiállításai a műkereskedelmi szcénát is artikulálják. Árulkodó adat például, hogy a Szépművészeti Múzeum 2007-es látogatottsága meghaladta a bécsi Kunsthistorisches Museumba 2006-ban jegyet váltók számát. A nagy volumenű vállalkozások teljesen más atmoszférát varázsolnak a korábban mellőzött, marginálisnak számító magyarországi művészeti élet köré. A sikkes, divatos kiállítások mellett egymást érik a mecénás rendezvények, a múzeumi terek emelkedett hangulatú estélyei és partijai, amelyek egzotikummá változtatják mindazt, amit alig két évtizede még lesajnált a társadalom tehetősebb osztálya. A PR és marketing még soha nem játszott ekkora szerepet egy-egy termék – legyen az akár kiállítás, akár aukciós kollekció – sikerében, mint most.

A nagy állami intézmények mellett többek között a Kogart Ház terjeszkedése és merész tervei – oktatási központ létrehozása, hiánypótló kiállítás rendezése Gulácsy Lajos életművéből – bizonyítják: rengeteg tartalék rejlik még a hazai képző- és iparművészetben. A magyar műkincsállomány még koránt sincs megfelelően pozicionálva.

A profilok letisztulása és a figyelem koncentrálása persze nem történhetett volna meg, ha a magyar műkereskedelem kínálatán belül nem kristályosodik ki egy olyan értékrend, amely kellőképpen differenciálja az egyes tárgyköröket, irányzatokat. Már évek óta zajló folyamatról van szó, amelynek eredményeként a műfajok között mára végképp rögzült a festészet és a grafika hegemóniája. Ez a két kategória adja a hazai műkereskedelem összforgalmának nagyjából kétharmadát. A sokszor befektetési céllal vásárolt ékszerek és ezüsttárgyak részesedése tíz százalék körül van, majd az egyéb dísztárgyak – kerámiák, szőnyegek, fegyverek stb. – következnek, megelőzve a ma már szinte pangó bútorpiacot.

Egyértelmű, hogy amelyik hazai árverező képes volt festményaukcióival huzamos ideig magas színvonalat diktálni, az most is a legjobbak között szerepel, miközben a széles repertoárral rendelkező házak nem képesek megfelelően kiemelni kínálatuk értékeit. A Kieselbach és a Virág Judit Galéria már messze elhúzott a mezőnytől: ketten a teljes éves aukciós forgalom közel 60 százalékát adták. A lemaradók talán differenciáltabb, tematikus árverésekkel nagyobb sikereket érhetnek el, s ezt új műfajok felvállalása még izgalmasabbá teheti. A profilkör szélesítése amúgy is népszerű mostanság. A két vezető aukciósház nyitása a kortárs felé, valamint a Kieselbach fotó-, illetve a BÁV kisplasztikai és ezüstárverése a kvalitásos kínálat fenntartását szolgálja. A BÁV újításai érezhető előrelépést hoztak a Bécsi utcába költözött, korábban hanyatló cégnek, amely tavaly több mint százmillió forintot javított 2006-os forgalmán.

A művészettörténeti korszakok közül továbbra is a 20. század első fele a legvonzóbb. Egy-egy szecessziós, art deco vagy avantgárd fő mű szinte borítékolhatóan húszmillió forint feletti árat ér el az aukciósteremben, akárcsak a korstílusokon kívül álló nagyjaink, mint például Gulácsy, Csontváry egy-egy remekműve. Mélyponton van viszont a régebbi képek kelendősége, s aki ma szemfülesen válogat ezek közül a BÁV, a Nagyházi vagy a Polgár árverésein, az később – a széljárás fordultával – szép haszonra is szert tehet. A BÁV novemberi aukcióján például Narcisse Diaz De La Pena Erdei táj fürdőzőkkel című alkotása mindössze 2,4 millió forintért kelt el, s ez a barbizoni mester nemzetközi árfekvésének ismeretében igazán jó vételnek számított.

Felfelé fut ugyanakkor a kortárs művészet népszerűsége, amelyben a profilszélesítés mellett egy jelentős külső tényező, a nyugati műkincspiac e szegmensében bekövetkezett árrobbanás is közrejátszott. A Christie’s és Sotheby’s árverésein ma már egyre több 1945 utáni alkotás képes rivalizálni a klasszikus modern és avantgárd mesterművekkel. 2007 februárjában több absztrakt expresszionista és pop art kép leütési ára lépte át az ötmillió fontos (közel kétmilliárd forint) álomhatárt, nem is beszélve Jackson Pollock és Willem de Kooning 2006-ban elért 140 és 137 millió dolláros csúcseredményéről. A kiugró árak világszerte a figyelem középpontjába helyezték az elmúlt 50 év művészetét, s ez itthon is élénkülést hozott, elsősorban az Európai Iskola és az Iparterv-generáció árainál.

A félmúlt és napjaink művészetére jellemző ugyanakkor az is, hogy a nemzetközi műkereskedelemből számtalan honfitársunk alkotása tér vissza hazánkba. Az Erdész & Makláry Galéria főként Franciaországban élő vagy nemrég elhunyt magyar származású művészek – például Rozsda Endre, Hantai Simon, Csernus Tibor – kiállításaival próbálja erősíteni a hazai kínálatot, és az Abigail A próféták hazatérnek című kiállítássorozata is külföldön kibontakozott életműveket mutatott be a Millennium Centerben.

Nem biztos azonban, hogy a hatékony PR- és marketingtevékenység a továbbiakban is egyértelmű forgalom- és értéknövekedést eredményez. A kvalitásos, ún. „húzódarabok” egyre csökkenő száma és kiszámíthatatlan felbukkanása visszafoghatja a műkereskedelem jövőbeni forgalmát. A megoldást az oldalirányú terjeszkedés jelentheti. A már említett profilszélesítés mellett új műfajok izgalmas tematikus árverései is alkalmasak lehetnek a forgalom fenntartására. Ennek azonban elengedhetetlen feltétele, hogy a kultúrpolitika és a művészeti háttérstruktúra ne csak az eleve közönségsikerre ítélt projektek mellett tegye le a garast, hanem maguk is vállalkozzanak, kísérletezzenek, ezzel is építve a ma még nem rentábilis műfajok iránti érdeklődést.

A nagyszámú könyvárverésen – Budapesten és vidéken több mint hetvenet rendeztek tavaly – a néhány ezer forintos szakkönyvektől a többmilliós ritkaságokig szinte minden kalapács alá került.

A nagyszámú könyvárverésen – Budapesten és vidéken több mint hetvenet rendeztek tavaly – a néhány ezer forintos szakkönyvektől a többmilliós ritkaságokig szinte minden kalapács alá került.-->