Nem ártottak a pénzügyi viharok

A pénzpiacokon tapasztalható feszültség és a világgazdaság lassulása ellenére egyelőre semmi jel sem mutat arra, hogy meginogna a nemzetközi műkincspiac. A világ két vezető aukciósháza, a Christie’s és a Sotheby’s egyenként körülbelül hatmilliárd dolláros összforgalmat ért el 2007-ben, tehát mindkettő bőségesen felülmúlta az egy évvel korábbi teljesítményét. A Sotheby’s közel másfélszeresre tudta növelni forgalmát, így fej fej mellett végzett a 2006-ban még előtte járó Christie’szel. (A nagyarányú növekedésben persze a dollár gyengülése is szerepet játszott, de fontban vagy euróban számítva is számottevő volt a bővülés.)

Az első fél év különösen biztatóan alakult. A Christie’s 3,25, a Sotheby’s 3,24 milliárd dolláros összforgalomról adott számot, ez abszolút rekordot jelentett a műkincspiac történetében. Különösen látványos boomot élt át az 1945 utáni és kortárs művek piaca, amely elhódította az elsőséget a korábban vezető területnek számító impresszionista és modern művészettől. A legdrágább művek listáján ma már gyakrabban találkozunk Andy Warhol, Francis Bacon, Mark Rothko vagy Willem de Kooning nevével, mint Picassóéval, Monet-éval és Matisse-éval – nem beszélve a régi mesterekről, akik évente legfeljebb egy-két kiemelkedő művel tudnak felkerülni a toplistákra. Tavaly éppen az első fél év zárásaként, július 5-én került kalapács alá Londonban Raffaello egy reprezentatív arcképe. Az ezért kifizetett 16,5 millió fontos, azaz valamivel több mint 33 millió dolláros ár a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a régi képeknél az abszolút tűréshatárnak tekinthető: nagyjából ugyanennyiért kelt el 2006-ban J. M. W. Turner romantikus velencei látképe.

Összességében az őszi–téli szezon is majdnem olyan jól sikerült, mint az első, de a piac – a világgazdaság egészéhez hasonlóan – hektikusabb mozgásokon ment át, mint január és augusztus között. November 6-án és 7-én a két nagy cég New York-i impresszionista és modern árverései a vártnál rosszabb eredménnyel zárultak, ráadásul – amire korábban alig volt példa – a legmagasabbra tartott képek közül több gazdátlan maradt (VG, november 12., 19. oldal). A Sotheby’s részvényeinek árfolyama az aukció utáni napokban 38 százalékkal esett (a Christie’s papírjai nem forognak a tőzsdén), jelezve: a befektetők trendfordulót olvastak ki a rossz eredményből. Egy héttel később azonban mindkét vállalat korrigálni tudott, hiszen az 1945 utáni és kortárs művészeti árverések már bőven igazolták az előzetes várakozásokat. A többi terület – például az egyre fontosabbá váló ázsiai művészet vagy a szoborpiac, ahol egy rendkívül ritka mezopotá-miai faragvány felbukkanása a vártnál is nagyobb licitharcot és abszolút rekordot eredményezett december elején – szintén erős keresletről tanúskodott.

Michael Moses, a befektetők eligazodását segítő adatbázisok egyikének, a Mei Moses Art Indexnek az alapítója azzal magyarázza a tavalyi sikereket, hogy a világ szinte minden részén nő és koncentrálódik a vagyon. David Nash, a New York-i Mitchell-Innes & Nash galéria és művészeti tanácsadó cég egyik vezetője az AP hírügynökségnek úgy fogalmazott: a jelek szerint New York tele van milliomosokkal, akiket nem igazán érintett a jelzálogpiaci válság. A műtárgyvásárlási célú hitelkérelmek megszaporodásáról számolt be Ian Peck, a műgyűjtés finanszírozásával foglalkozó Art Capital Group vezérigazgatója. Szerinte a műkincspiac különösebb problémák nélkül fogja átvészelni a pénzpiaci viharokat, bár azt is hozzáteszi, hogy bizonyos turbulenciákra még fel kell készülni. A tapasztalatok alapján ugyanis a festménypiac hat-nyolc hónapos késéssel követi az értékpapírok mozgásait, így az azoknál 2007 augusztusában kezdődött hullámzás kifutása csak ezután várható. A Bloomberg arra figyelmeztet, hogy ha tartósan gyengülnének a nemzetközi értékpapírpiacok, vagy egy hirtelen válság rázná meg a világgazdaságot, akkor műalkotások vásárlására is kevesebb pénz jutna.

Eközben több szakember is hangoztatja, hogy a leginkább felkapott művészek árai már-már irreális szintre emelkedtek. Alfred Taubman, a Sotheby’s legnagyobb egyéni részvényese már tavaly júniusban így nyilatkozott (VG, 2007. június 25., 15. oldal), és nem sokkal később az ismert német múzeumalapító-műgyűjtő, Frieder Burda is túlzottnak minősítette Picasso, de Kooning, Jackson Pollock és más 20. századi sztárok árszínvonalát.

Ennek dacára úgy tűnik, nem bizalomvesztés, hanem alapvetően a gyűjtői érdeklődésnek a klasszikus modernektől a mai művészet felé való eltolódása vezetett a november eleji malőrhöz. Ettől függetlenül tény, hogy egyes műveket túl magasra taksáltak a szakemberek: Vincent van Gogh Búzamező című képéért például hiába vártak 28–35 millió dollárt, a posztimpresszionista remekművet végül csak az aukció után, a pletykák szerint 20 millióért sikerült eladnia a Sotheby’snek.

A közvetlen eladásokra egyébként egyre nagyobb súlyt fektetnek az aukciósházak. Az amerikai Craig-Hallum Capital Group számítása szerint a Sotheby’s az év során 668 millió dollár értékben ütött nyélbe privát üzleteket, miközben aukcióinak összforgalma 5,33 milliárdra rúgott. Az ilyen tranzakciók nem mindig maradnak titokban: Aliser Uszmanov orosz milliárdos például szeptemberben bejelentette, hogy 36 millió fontért megvette a Sotheby’stől a nemrég elhunyt csellóvirtuóz, Msztyiszlav Rosztropovics orosz műalkotásokból álló gyűjteményét. Ezt eredetileg árverésre akarta bocsátani a cég, de végül egyszerűbbnek látta, ha megállapodik Uszmanovval.

A nagy házak óriási összforgalma persze nem jelenti azt, hogy bevételeik is hasonló arányban bővültek volna. A beadók megnyerése érdekében ugyanis óriási összegben vállalnak árgaranciákat a csúcsművekre, hogy elszippantsák azokat a konkurenciától, és ha egy-egy ilyen alkotás végül nem talál gazdára, akkor az komoly veszteséget okoz az aukciósháznak. A katalógusok kiadásával, PR-események rendezésével, az aukciós anyag minél több nagyvárosban való bemutatásával és más marketingakciókkal is egyre nagyobb költségekbe verik magukat a cégek.

A piac tavalyi száguldásából nem csak a két óriáscég húzott hasznot. A Közép-Európa legnagyobb aukciósházának számító Dorotheum például a 2006-osnál 30 millióval magasabb, 123 millió eurós összforgalmat ért el az év során tartott árverésein. A fennállása 300. évfordulóját ünneplő cég néhány világrekordot is összehozott a jubileum alkalmából, például egy 17. századi olasz mester, Guido Cagnacci Lukrécia című alkotásával (1,4 millió euró). A véletlen sokszor egészen kis aukciósházakat is óriási sikerhez segít: a nyugat-angliai Gloucesterben működő Moore, Allen & Innocentnél például a várt 1000-1500 helyett 2,2 millió (!) fontért kelt el az év végén egy a Rembrandt-körben készült kisméretű arckép. Ugyanakkor a hagyományos galériák egyre nehezebben tudnak fennmaradni, és sokszor nagy múltú, patinás cégek is kénytelenek lehúzni a rolót, vagy beolvadni valamelyik aukciósházba. A Christie’s egyebek mellett a Londonban, Zürichben és Berlinben is jelen lévő Haunch of Venison kortárs galériát vásárolta fel 2007 folyamán.

Nemcsak a leginkább keresett korszakokat tekintve, hanem földrajzi értelemben is látványosan átrendeződik a nemzetközi műkereskedelem. Az orosz és arab milliárdosok egyre fontosabb vásárlóknak számítanak a New York-i és londoni presztízsaukciókon, és szerepük az olajárak tartósan magas szintjének köszönhetően várhatóan az idén is erősödni fog.

A közel- és távol-keleti piacok fejlődése szempontjából kulcsfontosságú év volt 2007: a Christie’s és a Sotheby’s megtartotta első árveréseit a szédítő ütemben fejlődő Perzsa (Arab)-öböl menti metropolisban, Du-baiban, amelynek szakemberek műkincspiaci téren is óriási jövőt jósolnak. A világ harmadik legnagyobb aukciósháza, a Christie’snél és a Sotheby’snél egy nagyságrenddel kisebb forgalmú Bonhams is irodát nyitott az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb városában, és ez év március elejére tervezi első ottani aukcióját.

Abu-Dzabiban november végén – az artparis „leányvállalataként” – kortárs művészeti vásárt rendeztek, amelyen Keith Haring, Victor Vasarely és más nyugati művészek mellett a közel-keleti művészet iránt is nagy volt az érdeklődés. Az arabok mellett az indiai és a kínai gyűjtők is egyre inkább felfedezik és értékelik saját országaik művészetét, így aztán nem csoda, hogy a nagy aukciósházak gőzerővel fejlesztik ezeket a részlegeiket, amelyek létrehozása néhány évvel ezelőtt még fel sem merült.