BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fiatalok és nagy öregek

Nyolc kortárs művész körülbelül száz képéből, szobrából és objektjéből nyílik kiállítás ma az Abigail Galériában. A Váci utcai Millennium Centerben szereplő művészek közül a legfiatalabb a Magyar Képzőművészeti Egyetemet (MKE) frissen végzett Esse Bánki Ákos, akit a tér, a fény és a mozgás dinamikájának képi megfogalmazása, az ablakon beömlő vagy a falevelek között átszűrődő fény élményének rögzítése foglalkoztat. Legfrissebb képei „félabsztrakt” művek, amelyeknél fotó alapján dolgozik.

Esse Bánki Ákos bemutatása az Abigail és az MKE tavaly létrejött együttműködésének eredménye – mondta lapunknak Hajdú Katalin, a galéria vezetője. A megállapodás értelmében évente egy frissen végzett festőhallgató műveinek kiállítását és aukciós szerepeltetését vállalja a cég. Tavaly Végi Péterre esett a választás, akinek a képeit azóta több hazai és külföldi magángyűjteménybe sikerült eljuttatni – összegezte Hajdú Katalin.

A mostani tárlaton Bartl József jelekké redukált népművészeti elemekből építkező festményei, Kilian Leonard Dax absztrakt síkkompozíciói, Haraszty István képei és mobil szobrai, Konok Tamás – Beke László szavaival élve – „geometrikus zenei absztrakciói”, Misch Ádám első ránézésre absztrakt, ám valójában a folklór, az építészet és a hétköznapi tárgyak világával dolgozó képei, ef. Zámbó István humoros asszociációkban gazdag munkái és Szűcs László márványból és mészkőből faragott, mégis kecses, légies hatású szobrai is helyet kaptak.

A kiállítás március 14-ig látható, majd április elején grafikai aukciót tervez az Abigail. Ennek helyszíne a Millennium Center lesz, ugyanakkor a május 18-i festményaukciónak az utóbbi években már jól bevált Művészetek Palotája ad majd otthont.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.