BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hollandia krémje Budapesten

A nemzetközi dizájnélet több vezető alakjának kreációival – sőt többükkel személyesen is – találkozhatunk azon a rendezvénysorozaton, amely e hét péntektől vasárnapig zajlik az Erzsébet téri Gödörben. A vasárnapi művészeti piacok hagyományát megteremtő WAMP csapata által szervezett dizájnprogram, az NL Feszt a februárban és márciusban zajló holland–flamand összművészeti fesztivál része.

Az esemény célja, hogy bemutassa a napjainkban világszinten meghatározónak tekintett holland dizájnt a magyar szakmai és nagyközönségnek, és általában véve közelebb hozza a művészetet az emberekhez, megmutassa a dizájn és más területek kapcsolódási pontjait – mondta a Világgazdaságnak Matheidesz Réka, a WAMP ügyvezetője. Ennek jegyében mindhárom nap délelőtt tíztől este nyolc óráig több tucatnyi holland és magyar tervező ékszereiből, ruháiból, használati és dísztárgyaiból válogathatunk az Erzsébet téri vásáron, és ezzel párhuzamosan színvonalas kiállításokat nézhetünk meg, vagy éppen előadásokon, workshopokon, kerekasztal-beszélgetéseken ismerkedhetünk a legújabb trendekkel és azok alakítóival.

A legfontosabb holland formatervezők közül – kiállított tárgyaival és személyesen is – jelen lesz a fesztiválon az 1942-ben született, leginkább ötvösként működő Gijs Bakker, aki egy társával 1993-ban megalapította a holland dizájn konceptuális, kísérletező vonulatát meghatározó Droog Design nevű konzultációs és menedzsmentstúdiót. A Droog Design kiemelkedő tervezői közül a bútorok, majd az utóbbi időben egyre inkább a belsőépítészet iránt érdeklődő Richard Hutten is ellátogat Budapestre. A konceptuális, tehát a funkciót nem minden esetben középpontba helyező felfogás, a gondolat és a kreativitás szabadsága jellemzi Tjeerd Veenhoven rendhagyó anyagokból alkotott bútorait, felfújható térinstallációs elemeit és egyéb használati tárgyait, amelyek mindennek dacára sem ad hoc, barkácsolt megoldások, hanem ízig-vérig használati termékek. A több neves európai cég (például a Habitat, a Cappellini vagy a Swarovski) számára is dolgozó Ineke Hans stílusát a hollandokra általában jellemző játékosság, humor és formai aszszociációk sora határozza meg. Bertjan Pot munkáit a komputerizált esztétikum és az új anyagokban – leginkább a szénszálas kompozit műanyagokban – rejlő lehetőségek kiaknázása jellemzi.

A dizájnfesztivált szervező WAMP-ot 2006-ban hozta létre két fiatal divattervező és egy közgazdász. Céljuk az volt, hogy az Erzsébet téren (nyáron a szabadban, télen a Gödörben) havonta szervezett „Wasárnapi Művész Piacokkal” a lehető legszélesebb közönséghez eljuttassák a mindennapokban is használható – és megfizethető – kortárs iparművészeti alkotásokat. Az ötvösök, grafikusok, textilesek, keramikusok, üveg- és recyclingművészek, játékkészítők mellett neves galériák, itthon és külföldön is díjazott magyar tervezők kínálják termékeiket a vásáron, amely mára a hazai dizájnélet egyik legfontosabb fórumává nőtte ki magát. A WAMP piac vásárlói zömmel fiatal, a harmincas éveikben járó értelmiségiek, akik az áruházi tömegtermékeknél igényesebb, ugyanakkor az antik bútoroknál, dísztárgyaknál „élőbb” alkotásokat keresnek maguk és sok esetben kortárs festményekkel díszített otthonuk számára – összegzi Matheidesz Réka. Bár a WAMP standjain most, a holland fesztivál alkalmával és máskor is „megfizethető” tárgyak közül válogathatunk, a külföldi tapasztalatok alapján a kis szériában készült alkotások legjobbjai idővel a másodlagos piacon is értékesíthető műtárgyakká válhatnak.

Az NL Feszt háromnapos vásárán a korábbi WAMP-okon megismert magyar tervezők munkái mellett olyan holland kreációkra tehetünk szert, mint például Janske Megens meglepő színkombinációkat és anyagtársításokat alkalmazó táskái, Lara de Greef bambusz berendezési tárgyai vagy a Studio Wessels Boer formai asszociációkon, humoros ötleteken alapuló tárgyai. A Wheels-on-Fire művésznéven ismert Jan Willem van Breugel régi biciklialkatrészekből állít elő bútorokat, táskákat és kiegészítőket; Charlotte Wooning ékszereivel a viselő nőiességét igyekszik hangsúlyozni, a Corina Rietveld által készítetteket ezzel szemben a meglepő gondolat- és anyagtársítások – például fém, nyúlszőrme és plexi – jellemzik. Jet Mous a porcelán-, üveg- és kerámiaművesség kézműipari hagyományait igyekszik korszerűsíteni és dinamizálni, Mecky Van den Brink pedig gyöngy ékszerek, kollázsok, porcelánok és textíliák különös világában mozog.

Kiállítások

Az NL Feszthez kapcsolódó tárlatok közül a legfontosabb a Via Milano New Dutch Design elnevezésű kiállítási formáció aktuális anyagán alapul.

Ez a szakma nagy öregjeinek, továbbá fiatal holland tehetségeknek biztosít évről évre bemutatkozási lehetőséget a dizájnszakma egyik legnagyobb seregszemléjén, a milánói Salone del Mobilén, majd az anyagot más országokba – most első ízben Magyarországra is – eljuttatja.

A kiállítás egészen március 15-ig látogatható az Erzsébet téren, csakúgy, mint a huszadik századi holland plakátok és más grafikai munkák válogatása.

Ez a szakma nagy öregjeinek, továbbá fiatal holland tehetségeknek biztosít évről évre bemutatkozási lehetőséget a dizájnszakma egyik legnagyobb seregszemléjén, a milánói Salone del Mobilén, majd az anyagot más országokba – most első ízben Magyarországra is – eljuttatja.

A kiállítás egészen március 15-ig látogatható az Erzsébet téren, csakúgy, mint a huszadik századi holland plakátok és más grafikai munkák válogatása.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.