Kis országok, még kisebb piacok

A balti országokban a műkincspiac fejlődése nem tudott lépést tartani az utóbbi évek szédítő ütemű gazdasági növekedésével. Egyedül Észtországban beszélhetünk hosszabb múltra visszatekintő aukciós kereskedelemről. A tallinni Haus Galerii már 1997 óta működik; évente kétszer – április és október végén – rendez művészeti árveréseket, és néha egy-egy művésznek vagy korszaknak szentelt különleges árverések vagy éppen jótékonysági rendezvények is színesítik a palettát. A Haus aukciói azonban a nyugatiakhoz vagy akár a magyarországiakhoz képest is nagyon kicsinek számítanak: egy alkalommal körülbelül negyven festményre lehet licitálni, és a néhány millió forintnak megfelelő árak már ritkaságnak számítanak. A kis méretnek köszönhetően ugyanakkor a cég katalógusaiban nemcsak a csúcsminőségű tételeket, hanem minden egyes alkotást részletes esszében mutatnak be. Az árveréseken javarészt a 19. század második felétől az 1970-es évekig terjedő időszak észt művészete szerepel. Aki klasszikus és modern képek helyett inkább a kortárs észt művészet iránt érdeklődik, az a Haus által működtetett Artdepoo galériában vagy az aukciósház és a SEB Eesti Ühispank nevű bank közös vállalkozásában, az SEB galériában tájékozódhat.

Ezzel szemben Litvániában csak szórványos kísérletek történtek művészeti árverések szervezésére; ezek a kezdeményezések egy-két aukció után elhaltak, mivel hiányzott a fizetőképes kereslet. Talán több szerencséje lesz az eddig két árverést rendezett vilniusi Meno rinkos agentura nevű cégnek, amelynek vezetője, Simona Makreliene április 16-ra tűzte ki harmadik árverését. Célja az, hogy a tallinni Haus galériához hasonlóan évente kétszeri árveréseket honosítson meg, és mielőbb állandó galériát is kialakítson. A „műkereskedelmi ügynökség” (ezt jelenti a cég neve) ugyanis jelenleg nem tudja bemutatni az aukcióra kerülő tételeket, és az eddigi árveréseket a vilniusi zsidó múzeum egyik termében rendezte. A piac törpe méretét jelzi, hogy a második árverésen húsz gyűjtő volt jelen, közülük tízen vásároltak, a 45 tétel kevesebb mint felét. A leütési árak csupán öt esetben haladták meg a kikiáltási értéket. Az árak néhány százezer forintos nagyságrendben mozogtak.

Lettországban és Litvániában nemcsak az aukciós kereskedelem hiányzik, de mindeddig a kortárs művészeti galériák sem tudtak erőre kapni. A Baltic Times összeállítása szerint a kiállítóhelyek egy-két évnyi működés után eladások hiányában kénytelenek lehúzni a rolót, így a művészek javarészt vásárokon vagy személyes kapcsolataik révén, a műteremből adják el képeiket. Galka Coolio, a rigai Biezpiens galéria alapítója csak hosszabb távon lát reményt arra, hogy a lett elit a drága autók és más luxus fogyasztási cikkek mellett a képzőművészet iránt is érdeklődni kezd. A régebbi alkotások számára talán jobbak a kilátások: Viktor Astanin, az Antiqua galéria igazgatója szerint az utóbbi években egyre több gyűjtő jelent meg a piacon, akik klasszikus és modern lett festményeket akarnak vásárolni.