BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól teljesített a festménypiac

Rekordleütések nélkül, de összességében erős forgalommal zárultak idehaza a tavaszi képaukciók. A modern és kortárs festményeknél, illetve a fotóknál egyformán megfigyelhető stabilitás azt mutatja, hogy a műkincspiacot egyelőre nem érinti a gazdaság gyengélkedése.

A szezon legsikeresebb festményárverését a Kieselbach Galéria rendezte: a bő egymilliárd forintos összleütés nemcsak a versenytárs cégekét haladta meg, de a galéria tavaly decemberi aukciójának forgalmát is. A néhány nappal később rendezett fotóárverés 30 milliós eredménye már szinte csak hab volt a tortán, bár a Friedmann Endre Szerelem című alkotásával elért magyar kortárs fotórekord (2,2 millió forint) fontos szimbolikus sikert jelentett.

Kieselbach Tamás festményaukcióján 27 tétel leütési ára érte el a tízmillió forintos szintet, míg Virág Juditnál – negyedével kisebb összforgalom mellett – 22 nyolc számjegyű eredmény született. A közepes méretű cégek közül a Nagyházi három, a Mission Art két, a Belvedere fél tucat képpel, míg a BÁV egy Vaszary-festménnyel tudott bekerülni ebbe a kategóriába. A Nagyházi kétnapos képzőművészeti árverésén különösen nagy sikernek számított, hogy akadt jelentkező az 1400 körül készült sienai Madonna-szoborra (igaz, csak a 19 milliós induló áron).

Az élmezőnyben továbbra is túlnyomó többséget alkottak a huszadik század első felének modern klasszikusainak munkái. Vaszary Jánostól nem kevesebb mint négy kép szerepelt a tízes élmezőnyben, és a Sotheby’s május 30-i londoni aukcióján felbukkant Déli pihenőért is húszmillió forintnál többet fizetett ki magyar vevője. Aba Novák Vilmos képeinek sikeres szerepléséhez (Kieselbach, Belvedere, Virág Judit) a nagyszabású debreceni életmű-kiállítás is hozzájárulhatott, Moholy-Nagy László kollázselemeket tartalmazó vegyes technikájú alkotásának ötvenmilliós eredményét (50 millió forint, Belvedere) pedig alighanem a művész nemzetközi elismertsége és a szóban forgó tétel kifogástalan provenienciája alapozta meg.

Az Abigail, a Polgár és a többi kisebb aukciósház ezúttal a korábbinál is kevésbé tudott beleszólni az első vonalbeli képek adásvételébe, ugyanakkor az alacsonyabb árkategóriában ezeknél is születtek figyelemre méltó eredmények. Az Abigailnél 1,7-ről 3,4 millió forintig emelkedett Medgyes László csendéletének ára, Orosz János, Czencz János és Orbán Dezső egy-egy alkotása pedig ennél is nagyobb arányú növekedést ért el. A MissionArt miskolci és – most először megrendezett – budapesti aukcióin a nagybányai kör mellett a huszadik század második felében készült, a neoavantgárdhoz köthető alkotások némelyike is kiugró emelkedést ért el. A BÁV háromnapos tavaszi árverésén a második napi festményanyagban egy Pekáry-képért (Mária kegyhely, 380 ezer/2,4 millió) és Jándi Dávid Almaszedőiért (750 ezer/3,4 millió) folyt a legádázabb küzdelem, ám a harmadik napon a műtárgyak között indított Tevan Margit-kisplasztikák is meglepően magas, kétmillió forint körüli áron keltek el.

A Kieselbach egymilliárdos és Virág Judit 750 milliós összforgalmát a Belvedere Szalon tudta leginkább megközelíteni. Forró Tamás a márciusi és a májusi aukciókon összesen 350 millió forint értékben adott el képeket, kisplasztikákat és dizájnbútorokat. A Nagyházi festményforgalma megközelítette a 180 millió forintot, míg a BÁV 124 milliós, a MissionArté 140 millió fölötti összleütést ért el. Ez azt jelenti, hogy a tavaszi festményárverések összforgalma bőven 2,5 milliárd forint felett alakult.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.