BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kicsit gyengült csak a forint

Mindhárom főbb hiteldeviza forintban kifejezett árfolyama nagyjából 50 fillérrel emelkedett.

Reggel még úgy tűnt, hogy a forint komoly gyengülést mutat majd be a mai napon a dollárral, és az euróval szemben. A 159 forintos dollár, és 237 forintos euró azonban csak rövid ideig tartotta magát a bankközi devizapiacon.

Egy dollárért délután negyed hatkor 157,99, egy euróért 236,89 forintot kértek a kereskedők. A svájci frank árfolyama 146,16 forintnál járt.

A piac mozgását alapvetően az euró/dollár árfolyam alakulása határozta meg. A régióra általában jellemző, hogy a dollár erősödése a helyi devizák gyengülésével jár együtt; nem kivétel a forint sem.

A forint a dollárral szemben is megjárta a végleteket: kötöttek dollár üzletet 159,00 forinton, majd nem sokkal később 156,30-on is. A délutáni 157,85/90 ugyanakkor pontosan megegyezett a pénteki árfolyammal.

Az MNB hivatalos deviza jegyzése szerint a svájci frank 145,72 (pénteken 144,87) forint, 100 japán jen pedig 142,73 (pénteken 141,71) forint.

A bankközi forintpiacon izgalmak nélkül, rendkívül alacsony, nyár közepi, hét eleji forgalom mellett folyt a kereskedés. Változatlanul 8,50 százalék, néha-néha valamivel magasabb a legrövidebb lejáratok kamatszintje, de értékeiket szinte csak ajánlatok alakítják. Nem változott a középtávú hozamszint sem: fél évre 8,55, egy évre 8,65 százalék a jellemző kamat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.