BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyerők a volatilitásra játszó fedezeti alapok

Jól teljesítettek az idén a zavaros pénzpiaci helyzetből profitáló úgynevezett volatilitás hedge fundok, amelyek jellegzetessége, hogy folyamatosan eladási és vételi opciókat kötnek a részvénypiacokon, attól függően, mire számítanak a brókerek a közeli jövőben: esésre vagy emelkedésre. Augusztusig a Newedge Volatility Trading Index szerint az ilyen fedezeti alapok 7,3 százalékot szedtek magukra, s így megverték a részvény-, a kötvény-, sőt még az árupiacokat is. Erre pedig az ilyen típusú hedge fundoknál már öt éve nem volt példa. Igaz persze az is, hogy a többi piac kifejezetten rosszul teljesített: a részvényalapok 8,38 százalékot estek az év elejétől, a vállalati kötvények 4, az energetikai és nyersanyagpiaci részvények pedig 6,36 százalékot sülylyedtek időközben.

Túl sok pénz egyébként nincs a nyerőnek bizonyult befektetésekben. A piaci volatilitást kihasználó mintegy ötven fedezeti alap összesen nagyjából 9 milliárd dollárt kezel – mondják a Société Générale és a Crédit Agricole érdekeltségébe tartozó Newedge Groupnál. „Ebben a pillanatban senki sem tudja, merre tartanak a piacok, vagy mi várható a gazdaságban, mi pedig ebből a bizonytalanságból profitálunk” – avat be a siker receptjébe Trevor Taylor, a miami Innovative Options társ-vezérigazgatója. Taylor cégének 90 millió dolláros fedezeti alapja a tavalyi 25 százalékos hozam után ez év augusztusáig 12,3 százalékot hozott a befektetőknek.

Nem csoda. A hitelválság tavalyi kirobbanása óta rendkívül érzékenyen reagálnak a befektetők a piaci eseményekre: az idén 71 olyan tőzsdei nap volt, amikor több mint egy százalékkal változott a tőzsdeindex. Ez ötéves rekordnak számít, és bőven felülmúlja az 1928 óta számon tartott átlagot. Szintén ötesztendős csúcsra jutott a piacok volatilitását mérő Chicago Board Options Exchange Volatility Index (VIX), amely március 17-én, amikor a Federal Reserve megmentette a Bear Stearnst, 32,24 pontra ugrott. A VIX egyébként 45,74 pontos abszolút csúcsát 1998 októberében érte el, a Long-Term Capital összeomlásának napján, amikor világszerte destabilizálódtak a piacok. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.