Piacon a K&H festményei

Takács Gábor

2008.09.15, 00:00

Alaposan felrázta a hazai vállalati műgyűjtés stabilan fejlődő, de radikális váltásoktól mindeddig mentes világát a K&H Bank múlt heti bejelentése, amely szerint a pénzintézet megválik körülbelül 180 festményt és grafikát tartalmazó műtárgyállományától, és a befolyó pénzt egy új, határozott koncepció mentén épülő gyűjtemény létrehozására fordítja.

A több évtized alatt összegyűjtött kollekcióban szereplő 19–20. századi magyar képek zöme mindeddig nem szerepelt nyilvános kiállításon vagy publikációban, hanem kizárólag a bank irodáit díszítette. Az anyagban – amelynek jelentős részét értesüléseink szerint az 1990-es évek folyamán működött Váci utcai Sziget Galérián keresztül, kisebb részét árveréseken szerezte meg a bank – jelentős alkotásokat is találunk. Ilyenek például Mednyánszky László nagyméretű, védett Alkonyi tája, Aba Novák Vilmos Pihenők című, a debreceni Modem kiállításán is bemutatott képe vagy Szőnyi István, Brodszky Sándor, Jankó János védett művei. Összességében azonban eléggé egyenetlen a színvonal, ráadásul semmilyen gyűjtési koncepciót nem fedezhetünk fel – így egyszerű műtárgyegyüttesnek, nem pedig gyűjteménynek tekinthető a 180 kép.

Marko Voljc, a K&H csoport vezérigazgatója pontosan ezzel magyarázza a képek piacra dobását. A legjobb darabokat a Kieselbach Galéria idei őszi és téli aukcióján bocsátják árverésre, a maradéktól pedig más csatornákon, hosszabb idő alatt válnak meg (egyes képeket például várhatóan azok a K&H-alkalmazottak fognak megvásárolni, akiknek hosszú éveken át a szívükhöz nőtt az irodájuk falán lógó alkotás). Az anyag összértékét a bank több mint 100 millió forintra becsüli, ez – ha az élvonalbeli Aba Novák- vagy Szőnyi-képek tízmilliós nagyságrendű árait tekintjük – korántsem tűnik irreálisnak.

A befolyó pénzből létrehozandó új kollekció felépítése során a bank szakértők tanácsait veszi igénybe. A gyűjtési koncepcióról egyelőre nem árultak el részleteket a K&H vezetői, mindössze annyit érzékeltettek, hogy a magyar kortárs művészetre szeretnének összpontosítani, és ezen belül a fiatal generációhoz tartozó művészektől sem zárkóznak el. A K&H belga anyacége, a KBC, illetve a csoport többi kelet-közép-európai leánya egyébként szintén az adott ország kortárs művészetére összpontosítja műgyűjtő tevékenységét.

Magyarországon az elmúlt két évtizedben nem volt példa arra, hogy egy nagyvállalat megvált volna műtárgyállományától. A kollekció szakértők bevonásával való felmérése ugyan bevett szokásnak számít, ám ha ennek eredményeként kiderül (amint a K&H esetében kiderült), hogy nagyon heterogén az anyag, akkor sem dobják piacra annak egy részét vagy egészét. Szakértők szerint a vállalatvezetők tartanak attól a negatív PR-üzenettől, amit a „családi ezüst kiárusítása” hordozhat, ráadásul a néhány festmény eladásától várható összeg egy bank vagy nagyvállalat szempontjából jelentéktelen.

Márpedig szakmai szempontból nagyon is indokolt lenne a vállalati gyűjtemények megrostálása, határozott gyűjtési koncepció megfogalmazása és követése. A hazai nagyvállalatok közül egyre több rendelkezik jelentős, több száz darabos műtárgyállománnyal, amely részben a székházak, irodák díszítését, részben – a kulturális mecenatúra részeként – az imázsépítést szolgálja. Ugyanakkor a kollekciók összetétele az esetek túlnyomó részében esetleges: felépítésükben legtöbbször egy vezető kapcsolatai és ízlése a meghatározó, és az ő távozása megakasztja a műtárgyvásárlási folyamatot, amely legtöbbször nem tud a vállalati kultúra és identitás szerves részévé válni. Ezt nemzetközi mércével nem lehet igazi műgyűjtésnek nevezni, hiszen Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban az egyre fontosabb szerepet játszó, tőkeerős vállalati-intézményi vásárlók a tudatos gyűjteményépítés terén is példát mutatnak a magángyűjtőknek. Ennek fényében korántsem tekinthető egyszerű udva-

riassági formulának, hogy Kieselbach Tamás galériatulajdonos a gyűjtemény eladását bejelentő múlt heti sajtótájékoztatón azt mondta: örül neki, hogy végre egy erős intézményi vásárló következetes műgyűjtési stratégiát alakít ki, és ehhez a régi műtárgyállomány eladásával nyit „tiszta lapot”.