BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nemzetközi helyzet fokozódik

Fogjuk fel úgy a jelenlegi pénzügyi krízist, hogy a bankrendszer influenzás. Noha a rendszer 70 százaléka egészséges, van 20 százalék A típusú, 9 százalék B típusú influenzavírussal fertőzött, 1 százalékuk pedig madárinfluenzás. Ezért most minden pénzügyi szereplő retteg a másik közelébe menni, mert mi történik, ha éppen egy madárinfluenzást fog ki? Mindez kiváló táptalajt teremt a bizonytalanságnak és a pániknak.

A Hypo Real Estate-et német bankok egy csoportja kénytelen volt vészfinanszírozással kisegíteni, a belga Fortis állami segítséget kapott, hogy talpon maradhasson, az angol Bradford & Bingley-t államosították, a Wachoviát pedig a Citigroupnak kellett felvásárolnia, hogy életben maradhasson. Mit tehet még a bankcsődök ellen az állam? Fogja a „madárinfluenzás” kötvényeket, és karanténba zárja őket, majd három év elteltével megnézi, melyik maradt életben, és a túlélőket kiengedi.

Természetesen hosszasan lehetne vitázni arról, valóban az állam feladata-e a bajba jutott pénzügyi cégek megmentése. Sokan úgy gondolják: „egyék meg a bankárok, amit főztek”. A helyzet azonban nem ennyire fehér vagy fekete, mindkét oldal mellett lehet észérveket találni. „Ha nem tesznek azonnal valamit, akkor az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb pénzügyi összeomlásának lehetünk tanúi” – figyelmeztette Warren Buffett pénzügyi guru a kongresszusi képviselőket szombat éjjel, amikor a honatyák éppen a pénzügyi adósságrendező csomagról tárgyaltak. Végül bekövetkezett az, amire kevesen számítottak: hétfőn a kongreszszus elutasította a pénzügyi mentőcsomagot, dacára annak, hogy a Fed, az amerikai pénzügyminisztérium és a Bush-kormányzat is a csomag mellé állt. Ha a szenátus pozitív döntése után sem fogadják el a programot, a döntés könynyen eredményezheti a válság súlyosbodását.

Mindezek fényében nem meglepő, hogy a befektetők most még az eddigieknél is jobban keresik a biztonságos, tőkevédett lehetőségeket. Minden portfólióban szükség van alacsony kockázatú, adott esetben tőkevédett eszközökre is, ezek arányát pedig az egyén személyes céljai, befektetési időhorizontja, tapasztalata, kockázatviselési hajlandósága határozza meg. Egy portfólió biztonsági lábát képezheti az első hazai nyílt végű, határozatlan futamidejű, tőkevédett származtatott befektetési alap, az Aegon Ózon Tőkevédett Származtatott Befektetési Alap is. Ez olyan befektetési alternatívát kínál,

amellyel az ügyfelek tőkéjük kockáztatása nélkül is relatíve magas hozamot érhetnek el. A tőke védelmét az alap vagyonának szerkezete, összetétele biztosítja. Az alapkezelő annyi diszkont-kincstárjegyet vesz, amennyi biztosítja, hogy a kitüntetett napon a piaci trendektől függetlenül rendelkezésre álljon a befektetett tőke. Az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke nem lehet kisebb a következő év első kereskedési napján, mint egy évvel korábban volt, vagyis a tőkevédettség évente megújul. Ezt azt jelenti, hogy az a befektető, aki megvásárolja az alapot, a következő év első kereskedési napján legalább annyi pénze lesz, mint amennyi az adott év első kereskedési napján érvényes árfolyam alapján indokolt lenne. Ha évközben a befektetési jegyek árfolyama az év első kereskedési napjához tartozó árfolyam alá csökkenne, és a befektető éppen ekkor vásárol, az alap még hozamvédettséget is biztosíthat.

A legtöbb garantált alap az indulásakor megveszi az adott időszakra vonatkozó opciókat, és a futamidő végéig tartja azokat, ez gyakorlatilag egyetlen hosszú távú fogadásnak fogható fel. Ezzel szemben az Aegon Ózon aktívan kezelt alap, amely folyamatosan adja-veszi az opciókat az alapkezelő piaci várakozásainak megfelelően. Az alap eszközértékének 0,25–1 százalékáig vásárol opciókat, így a kockázatot viszonylag limitált szinten tudja tartani, miközben jó esély van arra, hogy a részvény-, deviza- és egyéb tőkepiaci mozgásokon pozitív eredményeket érhet el. Ennek a stratégiának köszönhetően az alap hozama gyakorlatilag az alapkezelő várakozásainak beigazolódásától függ. A kockázatok helyes kezelésével a rövid távú rossz elképzelések ellenére is hosszabb távon sikeres lehet a befektetés, az Aegon Ózonnál pedig ez a tőkevédettség miatt kiemelt fontosságú. Az alap célja, hogy minimális kockázatvállalás mellett a banki és diszkontkincstárjegy-hozamokat néhány százalékponttal túlteljesítse.


Tájékoztatás

Az alapok múltbeli teljesítménye nem nyújt garanciát a hozamok jövőbeni nagyságára. Jelen elemzés nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak.

A befektetés részletes feltételeit az alap tájékoztatója tartalmazza, amely a mindenkor érvényes kondíciós listákkal együtt megtalálható a forgalmazási helyeken. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási helyeken megismerhetők.


A szerző az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő vezető termékmenedzsere

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.