BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapesten a világ szeme

Csütörtöktől szombatig a magyarországi galériákkal és a kortárs művészeti élet más szereplőivel ismerkedik Daniel Hug, Moholy-Nagy László unokája, az Art Cologne művészeti vásár igazgatója. Az ő látogatása nyitja meg a külföldi művészeti vásárok vezetőit, kurátorait Budapestre hozó programsorozatot, amely az Oktatási és Kulturális Minisztérium hatmillió forintos támogatásával, Bagyó Anna művészeti konzultáns kezdeményezésére és a Műcsarnok közreműködésével valósul meg. Novemberben Budapestre érkezik a bolognai Arte Fiera, a bázeli Liste, az Art Dubai, valamint a több nyugat-európai és amerikai városban is jelen lévő Scope egy-egy meghatározó személyisége, és tavaszig összesen közel húsz vásár képviselői kapnak betekintést a magyar kortárs művészeti szcénába.

A program célja, hogy a külföldi szakemberek felfigyeljenek a hazai galériákra és az általuk képviselt művészekre, s így azok az eddiginél nagyobb számban kerüljenek be az általában sokszoros túljelentkezéssel kísért rendezvényekre. A nagy művészeti vásárok egyre inkább kulcsszerepet töltenek be a nemzetközi kortárs műkereskedelemben, és a hazai galériák is tisztában vannak vele, hogy a továbbfejlődéshez Bázelen, Kölnön, Bolognán át vezet az út (VG, augusztus 4., 15. oldal). A felismerés dacára egyelőre nagyon esetleges a magyarok részvétele ezeken a vásárokon, ebben persze a szigorú válogatás mellett a pénz is nagy szerepet játszik. A több millió forintos részvételi díj, illetve a szállítási és egyéb költségek komoly terhet jelentenek a nem túl tőkeerős magyar galériák számára, amelyek általában néhány év után lemondják részvételüket, holott a nemzetközi vérkeringésbe csak tartós jelenléttel lehet bekerülni.

Éppen ezért nagy horderejű a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által kiírt új pályázat, amely többek között éppen a külföldi művészeti vásárokon való részvételt hivatott támogatni. A 40 millió forintos keretösszegből egy-egy galéria legalább fél-, legfeljebb 2-3 millió forintra pályázhat (attól függően, hogy belföldi programokról, kiállítássorozatról vagy külföldi vásári részvételről van szó). A 2009-es művészeti vásárok közül a bécsi Viennafair, a bázeli Art Basel és Liste, a kölni Art Cologne és Cologne Fine Art, a londoni Frieze, a berlini Artforum, a madridi ARCO, a bolognai Arte Fiera, az Art Moscow, az Art Brussels, a maastrichti TEFAF és a párizsi FIAC résztvevői számíthatnak támogatásra. (Ezen vásárok egy része kifejezetten a kortárs galériákat célozza meg, de a műkereskedői szakma „csúcstalálkozójaként” emlegetett TEFAF – amelyen eddig soha nem vett részt magyar kiállító – például az ókortól a huszadik századig minden korszakot és művészeti ágat felölel.)

Az NKA pályázatának a sajátossága, hogy – a nyugati országokban jól ismert Arts & Business együttműködések mintájára – szponzorok bevonásához köti a támogatás megítélését. Ha egy galéria az adott projekthez, vásári részvételhez szponzort tud szerezni, akkor az attól kapott összeget ugyanannyival egészíti ki az NKA. Az elnyert támogatás legalább 30 százalékát a vásárra készítendő idegen nyelvű katalógusra kell fordítani, a többit pedig a részvételi díjtól a szállásköltségeken át a szállításig, biztosításig sok mindenre el lehet költeni.

A pályázat kiírása azt mutatja, hogy nem volt hatástalan a kortárs galériák májusban kelt levele, amely – a Kogart kezdeményezte kortárs művészeti gyűjteményhez hasonlóan – minden piaci szereplő számára elérhető Arts & Business támogatási rendszer kiépítését sürgette Hiller István kulturális minisztertől (VG, május 19., 19. oldal). Az persze csak később dől el, sikerül-e tartós szponzori együttműködéseket kialakítaniuk a galériáknak, és hatékonyan tudják-e elkölteni a tőlük, valamint az NKA-tól kapott pénzt. Mindenesetre kétségtelen, hogy az eddigiekhez képest nagyságrendi ugrást jelent a 40 milliós pályázati keret, és ha ez a lehetőség tartósan megmarad, akkor a hazai galériák közül többnek is esélye van a nemzetközi színtéren való megkapaszkodásra.

Úgy tűnik egyébként, hogy az NKA mellett a magyar külképviseletek is felismerték a kortárs művészet támogatásának a fontosságát. A Brüsszeli Magyar Kulturális Központ nemrég közölte: támogatja az április végén rendezendő Art Brussels kortárs művészeti vásárra bejutó magyar galériákat a részvételi díj előteremtésében, és egy-egy fő szállását, valamint a kiállítandó anyag kiszállítását is biztosítja.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.