BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eddig nem remekeltek a bankbefektetések

Pénzügy. Alig egy hete tartja nyilván a CIB Bankszektor részvényalapok alapját a Bamosz, az alap befektetési jegyeinek árfolyama pedig azóta folyamatosan emelkedik, a múlt hét végén 1,041 forint volt. A jó kezdet ellenére a befektetők egyelőre csak óvatosan és meglehetősen bizalmatlanul kóstolgatják a bankalapot; erre utal, hogy a múlt hét elején meglévő csaknem 800 millió forintos vagyona néhány nap alatt több mint 200 millióval csökkent. A befektetők bizalmatlansága érthető. Amióta bő egy hónapja a Lehman Brothers csődbe ment, sorra szorulnak segítségre a hitelintézetek és a biztosítók a tengerentúlon, valamint Európa-szerte is, ez pedig a részvények árfolyamát is lefelé nyomja. A nemzetközi alapkezelők pénzügyi ágazatba fektető részvényalapjainak a teljesítményén is látszik ez: a Hozampláza adatai szerint az ING alapkezelő pénzügyi ágazati részvényalapjai 52-54 százalékos mínuszban állnak egy év után, az elmúlt három hónapban pedig 22,33– 33,99 százalékos mínuszba kerültek. Nem remekelt eddig az augusztusban indult K&H fix plusz bankszektor tőkevédett alap sem. A garantált alap tízezer forintos névértékű befektetési jegyeinek árfolyama szeptember 19-én 9515,8-ig sülylyedt, és a múlt hét végén is csak 9668,4 forinton állt.

A nyáron egyébként – arra apellálva, hogy a pénzügyi papírok már nem süllyednek tovább a hitelválság miatt – a K&H Alapkezelő mellett más hazai pénzintézetek is kirukkoltak bankpapírokba fektető termékekkel. Az OTP bankos részvénykosár teljesítményéhez kötött betétet indított, a BNP Paribas privát banki ügyfelei pedig öt hónapos futamidejű OTP Reverse Certificate-be tehették a pénzüket, amelynek lejárata november közepén esedékes. A certifikát a 6,25 százalékos fix kupont mindenképpen kifizeti majd a lejáratkor, ám a befektetett tőkére nem vállal garanciát abban az esetben, ha a futamidő során az OTP árfolyama a kezdeti 6778 forintos ár 80 százaléka alá süllyed; ebben az esetben a BNP Paribas az OTP-részvény lejáratkori teljesítménye alapján fizet a befektetőknek. Az utóbbiak így most aggódhatnak, hiszen az OTP árfolyama az elmúlt hetekben bőven a „knock-in” szintként meghatározott 5442 forintos küszöb alatt járt, és tegnap is 3000 alatt tartózkodott. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.