BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Portrék és aktok az Arte Galériánál

Szép eredménnyel és számos rekordnak számító leütéssel zárult az Arte 34., Dési Huber Istvánné hagyatékából rendezett árverése. A rendhagyó szeptemberi aukciót ezúttal egy visszafogottabb grafikai árverés követi, melyen inkább a hagyományos technikák és ábrázolási formák dominálnak, de egy-egy különleges rajzra, ritkaságnak számító nyomatra most is számíthatnak a grafika kedvelői. Az aukciót október 31-én 17 órakor tartják a Virág Judit Galériában.

Az árverési anyag nagyobbik részét ezúttal a 20. század első felében készült tájképek, életképek, portrék, aktok teszik ki. A portrék között előkelő helyet foglal el Farkas István Orosz templomszolga című, karakteres arcformát megjelenítő ceruzarajza (51. tétel) 70 ezer forintért, illetve Scheiber Hugó Nővérem enteriőrben című melankolikus kedélyállapotú, igen kifejező, a kor hangulatát finoman megragadó színes szénrajza (153. tétel) 95 ezer forintért.

Az élet- és tájképeket többek között olyan alkotások képviselik, mint Vaszary János Bölcső mellett című intenzív vonalvezetésű tusrajza (187. tétel, kikiáltási ár: 36 ezer forint), vagy Derkovits Gyulának az 1920-ban készült Nagy fa alatt című, aktok a tájban tematikájú rézkarca (31. tétel, 36 ezer forint). Az absztrakt ábrázolásokat Bálint Endre (5. tétel) és Kassák Lajos egy-egy izgalmas alkotása (93–94. tétel), illetve a kortárs képzőművészek közül Fajó János egy jellegzetes szitanyomata (48. tétel) képviseli az árverési listában.

Szeptember végén a Dési Huber-hagyatékból kivétel nélkül elkeltek a papírrégiségek, kéziratok, levelezések, dokumentumok. A legnagyobb érdeklődést Dési Huber István és Leon Alex nagyváradi festő levelezése keltette, hiszen az 1941-ben kelt összesen 4 levél a 15 ezer forintos kikiáltási árról végül 80 ezer forintig emelkedett. A Dési Hubert megörökítő fotográfiák közül kiemelkedően magas eredményt ért el Bortnyik Sándor felvétele, amelyet a 44 ezer forintos indulásról 260 ezer forintért ütöttek le. Népszerűek voltak Dési Huber grafikái és az árverésre bocsátott két olajképe is. A grafikák közül kitűnt Dési Huber Sakkozó című grafitrajza, amely 30 ezer forintról indult, s végül 440 ezer forintért talált gazdára. Az olajképek közül Fekete lány című expresszív vászna a 120 ezer forintos kikiáltási árról 750 ezer forintig emelkedett. Dési Huber bútorai közül a jó állapotban megmaradt festőállványa bizonyult a legkelendőbbnek: 13 ezer forint helyett 85 ezerért vihette el új gazdája.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.