BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kisebb cégek is aukcióznak a héten

Az előttünk álló héten több kis aukciósház is megrendezi karácsonyi árverését. A Dunapartinál ma este mintegy kétszáz kép és néhány tucat bútor kerül kalapács alá. A pár tízezer vagy egy-két százezer forintos kikiáltási árú festmények és grafikák között felbukkannak egyebek mellett Farkasházy Miklós, Ferenczy Noémi, Schéner Mihály, Gruber Béla, Scheiber Hugó és Klie Zoltán kisebb munkái, de 18. század végi és 19. század eleji pasztellportrékra, miniatűrökre és néhány régi rézmetszetre is licitálhatunk.

A bútorok között találunk például jó állapotban lévő, jelzett tonett hintaszéket, 65 ezer forintos induló áron. Holnap bőséges, alacsony árfekvésű műtárgy-, porcelán-, kisplasztikai, ezüst- és ékszeranyag kerül kalapács alá a Dunapartinál.

Szombaton a budapesti Millennium Center aulájában kereken 200 tételt – benne a megszokott hatvanas–nyolcvanas évekbeli neveket – felvonultató képcsarnoki árverésen vehetünk részt, Debrecenben pedig a Villás Galéria rendezi meg vegyes profilú téli árverését. Ennek a festménykínálatából a két utolsónak induló tétel, Barabás Miklós 1,9 millió forintról induló gyermekportréja és egy 6,5 millióról startoló Orbán Dezső-csendélet emelkedik ki. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.