BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kanadában nehéz megverni a kötvényeket

Állampapír. A befektetési alapok alig 2,5 százalékának sikerült Kanadában magasabb hozamot elérnie az elmúlt tíz esztendőben, mint az ez idő alatt évente átlagosan 5,2 százalékot teljesítő államkötvényeknek – írja a Globe & Mail című lap. A Globefund által vizsgált 12 ezer kanadai alapból mindössze 293-nak a hozama lett ezen a távon magasabb az állampapírokénál. A 3,9 százalékos éves hozamot produkáló három-öt éves állampapírokat még nehezebb volt megverni, tízezer befektetési alapból mindössze száznak sikerült ez a bravúr.

Tízéves időtávon a befektetési alapoknak nem kedvezett, hogy kétszer is összeomlott a részvénypiac, egyszer 2000–01 környékén, a dotkom válság idején, majd az idei hitelpiaci krízis során. Kiemelkedő teljesítmények azonban így is akadtak: a legjobban a természeti erőforrásokat kiaknázó cégek papírjaiba fektető Sprott Canadian Equity alap szerepelt, amely 25,6 százalékos átlagos éves hozamot produkált az elmúlt évtizedben. A top 25-ös listán szereplő alapok közül egyébként a Sprotton kívül még nyolc fektetett természeti erőforrásokba, kettő pedig nemesfémekbe. Rövidebb távon azonban ezek is bukásra állnak, az egyéves hozamuk –28 és –58 százalék között szóródik.

Hároméves időtávon a legnagyobb nyereséget Kanadában az alternatív stratégiát követő, abszolút hozamra spekuláló alapok érték el. A legkülönfélébb nemzetközi instrumentumokba fektető CI Global Opportunities például csaknem 40 százalékos éves hozamot produkált az elmúlt három esztendőben. Az alap egyetlen szépséghibája, hogy új befektetők számára elérhetetlen. Pedig a benne kezelt vagyon viszonylag kicsi, a Globefund adatai szerint mindössze 41,6 millió dollár. Minimum 25 ezer dollárral azonban be lehet szállni a CI másik alapjába, a Trident Global Opportunitiesbe, amely szintén az úgynevezett alternatív stratégiákat követve a nemzetközi értékpapírpiacon 35,9 százalékos éves hozamot ért el az elmúlt három évben. Az alapnak a hitelválság láthatóan meg sem kottyant: az elmúlt esztendőben is 44,86 százalékot szedett magára. VG


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.