BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rali előtt a kötvényalapok

Állampapír. A magyarországi alapkezelők is örülhetnek annak, hogy a hét elején a Magyar Nemzeti Bank megkezdte az alapkamat csökkentését. A kamatszint mérséklődése ugyanis rendszerint az állampapírhozamok esésével, ezzel együtt az árfolyamok emelkedésével jár együtt. A hazai államkötvényalapoknak pedig erre nagy szükségük van, az elmúlt évben ugyanis rendkívül gyenge hozamot értek el. A hosszú magyar kötvényalapok többsége 5-10 százalékos mínuszban áll egyéves időtávon a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adatai szerint, és a rövidek közül is mindössze a K&H Aranykosár éves hozama pozitív: 2,26 százalékos. A gyenge teljesítményt a befektetők tőkekivonással büntették. Az év elején még mintegy 180 milliárd forint volt a rövid és csaknem 150 milliárd a hosszú kötvényalapokban, mára az utóbbiakban alig 80 milliárd forint maradt, a rövidekben pedig még ennyi sem.

Az állampapírpiacok megnyugvása viszont az elmúlt hetekben már érződött a hozamokon: a hosszú lejáratú kötvényeket tartalmazó konstrukciók egy hónapos időtávon a Bamosz adatai alapján kivétel nélkül nyereségesek, nem ritka a 6 százalék fölötti hozam sem. A rövid kötvényalapok a CIB Konvergencia kivételével az elmúlt harminc napban pozitív hozamot produkáltak, a legjobban az OTP Optima teljesített: 2,3 százalékos pluszba került. Ez a trend a következő hónapokban is folytatódhat, a hétfői kamatszintcsökkentés ugyanis már az első napokban felfelé nyomta az állampapírok árfolyamát.

Hogy a kamatvágási hullámot érdemes meglovagolni, jól szemlélteti, hogy az Egyesült Államokban is azok a befektetők kaszáltak igazán nagyot az alapokon, akik erre építve szálltak be a konstrukciókba. A Morningstar befektetési portál adatai szerint az összes befektetésialap-kategória közül hozam tekintetében jelenleg magasan a hosszú kötvényalapok viszik a prímet: átlagosan több mint 10 százalékot értek el egy esztendő alatt. A legutóbbi októberi kamatmérséklések hatása is jól látszik a konstrukciókon: egy hónapos átlagos hozamuk ugyanis 7,28 százalékos.

A legjobban menedzselt alapok teljesítménye azonban még ezeket a vonzó értékeket is jócskán felülmúlja. A Morningstar minősítése szerint az ötcsillagos, vagyis csúcskategóriás alap, a Direxion 10 Year Note Bull 2.5X több mint 25 százalékot szedett magára egy esztendő alatt, az elmúlt harminc napban pedig 13,41-ot kaszálhattak a befektetői. Apró szépséghibája a konstrukciónak, hogy – a többi Direxion-alaphoz hasonlóan – prémium kategóriás befektetőknek készült, 25 000 dollár alatti megtakarítással nem lehet beszállni. A csúcsalapon kívül azonban a Morningstar még nyolc olyan amerikai hosszú kötvényalapot tart nyilván, amelynek sikerült 20 százalékosnál nagyobb hozamot elérnie egy év alatt. VG


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.