BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újrarajzolódhat a világtérkép

A gazdasági válság szinte már az egész világot elérte. A fejlett országokban a GDP növekedési üteme egyértelműen csökken, a fejlődő piacokon pedig a gazdasági tevékenység nagymértékben lassul. Ez utóbbiakon egyszerre érezhető, hogy lanyhul a külső kereslet, egyre rosszabbak a pénzügyi feltételek, és az árupiaci termékek ára is jelentősen esik. A recessziós félelmek beigazolódtak, egyértelműnek tűnik, hogy a vállalati profitokkal kapcsolatos aggodalmak valósak voltak, és a válság gyakorlatilag mindenhol érezteti hatását.

A globális vagyoncsökkenés, amelyet részben a részvényárfolyamok esése és az ingatlanok értékvesztése okoz, a fogyasztás mérséklődéséhez és a megtakarítási ráta növekedéséhez vezet. A vállalatok kezdenek kifogyni a pénzből, és mivel nehezebb hitelfeltételek mellett lehet csak tőkéhez jutni, valamint a megnövekedett megtakarítási ráta is vonzó a befektetők számára, ezért a beruházások is drámai mértékben csökkennek. A cégek ugyanakkor optimalizálni próbálják a működésüket, ezért költségmérséklés címén elbocsátják alkalmazottaik egy részét, a munkanélküliség egyre nő, és ez szintén a fogyasztás csökkenéséhez vezet.

A piaci mechanizmusok a felmerülő problémákat nem tudták megoldani, ezért egyértelműen szükség van azokra a felsőbb szintű, „mesterséges” intézkedéssorozatokra, amelyekről nap mint nap hallunk a hírekben. A mentőcsomagok, az állami garanciák, a jegybanki alapkamat-csökkentések és a gazdaságélénkítő csomagok mind ezeket a gondokat hivatottak megoldani.

Sok mindenkiben felmerül a kérdés, hogy meddig fog ez tartani, és mekkora részvénypiaci esés jöhet még. Ez természetesen megjósolhatatlan, de ha globális szinten még 30 százalékot zuhannak az árfolyamok, akkor már valószínűleg hosszú távra is elérhetik a részvénypiacok a mélypontjukat, a feltámadás viszont valószínűleg sok időt vesz majd igénybe. Ebben a bizonytalan helyzetben viszont a kínai piac állhat talpra a leggyorsabban. Kína ugyanis egyre fontosabb szerepet játszik a világ gazdasági növekedésében. Az éves bruttó hazai kereslet az elmúlt években folyamatosan nőtt az országban, miközben Amerikában megfordult ez a tendencia.

A globális pénzügyi rendszer eddigi központja egyértelműen az USA volt, a mostani válság viszont újrarajzolhatja ezt a térképet. Az Egyesült Államokénál

Kína helyzete sokkal biztatóbbnak tűnik. Abban az időszakban ugyanis, amíg az amerikai gazdaság túlfogyasztott, a kínai pénzt halmozott fel, így a mostani nehéz helyzetben a pekingi kormány fel tudja használni ezeket a pénzeket a gazdaság élénkítésére. Nemrég Peking bejelentette: a következő két évben 586 milliárd dollárnak megfelelő összeget költ gazdaságélénkítés céljából infrastrukturális fejlesztésekre, valamint szociális kiadásokra.

A kínai jegybank szeptember közepe óta már háromszor csökkentette az irányadó rátát, hogy még inkább elősegítse az ország gazdaságának növekedését. A mostani ösztönző csomag keretében a kis- és középvállalkozások is több hitellehetőséghez jutnának. Tavaly a kínai gazdaság adta az egész világ exportjának a 9 százalékát, és a növekedéshez a hazai beruházások sokkal nagyobb mértékben járultak hozzá, mint a külföldiek. A 10 százalékos átlagos gazdasági bővülésből 4-6 százalék a hazai keresletnek volt köszönhető, ez védőhálót nyújt a gazdaságnak. Kína ellenállónak tűnik, és gyorsabban növekszik, mint a világ többi nagy gazdasága. Bár a legtöbb prognózis szerint gazdaságának bővülése az idén 9, jövőre pedig 8 százalékosra lassul, nem szabad elfelejteni, más fejlett piacokon eközben recesszióra számítanak.

Hosszú távon a kínai részvénypiac mindenképpen jó befektetés, és valószínűleg hamarosan megkerülhetetlenné válik a nagy vagyonok a megalapozásához. A kínai gazdaság növekedéséből a befektetők az Aegon Ázsia Részvény Alapok Alapján keresztül is részesedhetnek. A részvényalapokról azonban tudni kell, hogy – bár segítségükkel nagy hozamok érhetők el – kockázatosak, ezért a befektetést több részletben javasolt megvalósítani.


A szerző az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő szenior részvényportfólió-menedzsere


Tájékoztatás

Az alapok múltbeli teljesítménye nem nyújt garanciát a jövőbeli hozamok nagyságára. Jelen elemzés nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. A befektetés részletes feltételeit az alap tájékoztatója tartalmazza, amely a mindenkor érvényes kondíciós listákkal együtt megtalálható a forgalmazási helyeken. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási helyeken megismerhetők.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.