Közel négymilliárd festményekre

A tavaly télinél majdnem tíz százalékkal nagyobb, bő 3,1 milliárd forintos összleütési értéket produkáltak a hazai cégek ez év november–decemberben rendezett festményárverései, tehát a jutalékokat is beleszámítva több mint 3,7 milliárdot költöttek el képekre a gyűjtők és a befektetők. Ez nemcsak a gazdasági válság fényében tekinthető nagy sikernek, hanem azért is, mert a „léc” eleve nagyon magasan volt. A tavaly téli eredményeket ugyanis jelentősen felhúzta a Virág Judit Galéria rekordösszegű, 1,3 milliárd forintos összforgalma, amelyet a cég külön kortárs aukciójának százmilliós leütési összege tovább emelt.

Ez év decemberében a két piacvezető aukciósház küzdelme nagyjából kiegyenlítetten alakult. Mind a Kieselbach, mind a Virág Judit Galéria átlépte az egymilliárd forintos álomhatárt, ez a jutalékokat is beleszámítva együttesen közel 2,5 milliárd forintos forgalmat jelent. Ezzel egy időben érezhetően tudták növelni eredményeiket a közepes méretű cégek. A Nagyházi a tavaly téli 218 helyett 248, a Belvedere 225 helyett 275, a szezont november 10–12-i árveréssorozatával megnyitó BÁV 83 helyett több mint 160, az Abigail 57 helyett 91 millió forint értékben adott el festményeket, és a Polgár, a Villás, a MissionArt és az Erdész & Makláry is legalább olyan vagy még jobb eredményeket produkált, mint egy évvel korábban. A kisebb cégek is stabilan teljesítettek, legyen szó az Arte grafikai aukciójáról, a képcsarnoki árverésekről, a jótékonysági aukciókról vagy a Dunaparti Aukciósházról.

Úgy tűnik tehát, hogy egyelőre korántsem menekül a tőke a festménypiacról. Einspach Gábor, az Artmagazin kiadója kérdésünkre elmondta: az árszínvonal nem csökkent a válság hatására, az emberek továbbra is biztos befektetésnek tekintik a műtárgypiacot. Sokan csalódtak a pénzügyi befektetésekben és az ingatlan-piacban, s emiatt felértékelődni látszik a – nemcsak befektetésnek tekinthető, hanem kulturális és presztízsszempontból is nagy „hozadékú” – festmények vásárlása. Persze vannak vevők, akik tőzsdei veszteségeik miatt a korábbinál kevésbé aktívak, de a helyükre újak jönnek – tette hozzá a műkincspiaci szakember.

A nemzetközi piacon az elmúlt hónapokban tapasztalt árszínvonal-csökkenés (erről egy későbbi számunkban közlünk átfogó elemzést) talán azért sem tapasztalható Magyarországon, mert nálunk az aukciós piacon elenyésző a kiforratlan értékviszonyok miatt „spekulatívnak” tekinthető kortárs művek szerepe. A budapesti árveréseken meghatározó 19. századi és 20. század eleji klasszikusok, sőt a második világháború utáni időszak nagy mestereinek a megítélése általában biztosabb talajon áll, mint az utóbbi egy-két évtizedben alkotó művészeké.

A „stabil” művek felértékelődése jól megfigyelhető volt a téli árveréseken. Az Erdész & Maklárynál óriási sikerrel szerepeltek a Franciaországban élő, ma már klasszikusként számon tartott Reigl Judit és az ez év szeptemberében elhunyt Hantai Simon képei. A szintén az idén távozott és munkássága nagy részével ugyancsak Párizshoz kötődött Csernus Tibor képei az Erdésznél és az ő műveit már őszszel is rekordáron árverező Virág Juditnál egyaránt kiemelkedően szerepeltek. Mindhárom magyar származású nemzetközi „sztárművész” esetében a tízmillió forint feletti sávba került a komolyabb alkotások ára. Eddig Nádler István Avar motívum, Schwarz című 1968-as vászna tartotta a ma élő magyar művészek aukciós rekordját 9,5 millió forinttal, az 1945 utáni mezőny egészét tekintve pedig évek óta Kondor Béla Építők című képének 36 milliós leütési ára tartja a csúcsot.

Ugyanakkor a még nem „kanonizálódott” kortárs alkotások a bizonytalan helyzetben a korábbinál is kockázatosabb terepnek tűnnek. Ezt bizonyította egyebek mellett a Pintér Sonja Galéria november végén tartott első kortárs aukcióján tapasztalt nagyon csekély érdeklődés; balszerencse, hogy a galériaként régóta működő cég próbálkozása éppen a pénzügyi krach idejére esett. A MissionArt miskolci kortárs árverése is sokkal kevésbé volt sikeres, mint a cég nem sokkal később Budapesten rendezett, nagyobb részben klasszikus modern munkákat felvonultató aukciója.

A klasszikus modern műveknél két Gulácsy-kép leütési ára is átlépte a 100 millió forintos álomhatárt, megerősítve a művésznek Virág Judit tavaszi árverésén elért 120 milliós rekordárszintjét. A hazai aukciókon gyakran szereplő modern nagymesterek közül Vaszary János, Berény Róbert, Aba-Novák Vilmos, Ferenczy Ká-roly, Tihanyi Lajos, Batthyány Gyula „hozta” az utóbbi években megszokott húsz-ötvenmilliós leütési árakat. A ritkaságok közül Szobotka Imrének a Kieselbach Galériánál kalapács alá vitt kiváló kubista férfiportréját 30 milliós árral méltányolták a vevők, míg Bortnyik Sándor Géplovag című képét – a Lámpagyújtó őszi sikere után immár elvárható módon – 75 millióért ütötte le Virág Judit.

Szolidabban szerepeltek Rippl-Rónai József képei: a Vígszínházban a Ticharich Zdenkát ábrázoló, 25 millióról indított pasztell, a kongresszusi központban egy másik, ötmillióra taksált női portré maradt gazdátlan, és az eladott, zömmel alacsonyabb árú képek licitjei sem emelkedtek túl sokat. Czóbel Béla és Kádár Béla egyes alkotásai is mérsékelt sikert arattak, ezzel szemben például Bene Géza vagy Hincz Gyula egy-egy kiemelkedő műve – megérdemelten – 9, illetve 16 millió forintos leütési árat ért el a Kieselbachnál. Mednyánszky László képei iránt az őszi aukciókhoz hasonlóan most is óriási volt az érdeklődés, néhány millió forintért indított alkotásai rendre két-háromszoros licitemelkedéseket értek el. Az ötmillió feletti sávban indított tájak közül ugyan néhány egyáltalán nem vagy csak alapáron talált gazdára a különböző aukciósházaknál, ám megnyugtató, hogy a szezon legdrágább Mednyánszky-képéért, a Virág Juditnál kalapács alá vitt Végtelenért 18-tól egészen 26 millió forintig tartott a küzdelem.

A tizenkilencedik századi alkotások közül egy-egy a BÁV-nál és a Belvedere Szalonnál árverezett Munkácsy-kép, továbbá Lotz Károly, Brocky Károly, Karlovszky Bertalan és Zichy Mihály alkotásai értek el magas árakat. Az érdeklődésnek a huszadi századi alkotások esetében is érzékelhető hullámzása azonban ebben a mezőnyben még inkább tetten érhető volt: a Nagyházinál például egy ötmillió forintról indított idősebb Markó Károly-kép szintén gazdátlan maradt.

A régi festmények és szobrok iránti kereslet is erősen ingadozott. Mind a Nagyházi, mind az ezúttal kiemelkedő anyagot csatasorba állító Polgár Galéria elkönyvelhetett néhány szép sikert, de ugyanilyen hosszú azon 16–18. századi flamand, itáliai és más festmények sora, amelyeknél – a hazai piacot ismerve nem meglepő módon – túlzottnak bizonyult a néhány milliós kikiáltási ár.

Az eladási ráták egyébként a jó összeredmények dacára szinte minden cégnél elmaradtak a korábban megszokottól, igaz, általában csak pár százalékkal. Virág Judit és Kieselbach Tamás 90, illetve 94 százalékos kelendőségi arányt ért el; a BÁV 68, a Belvedere 65, az Abigail 70 százalékban volt sikeres a felvonultatott tételekkel, míg a Nagyházinál csupán a képzőművészeti alkotások 43 százalékára akadt vevő.