BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magasra törő kötvényalapok

A bőven tíz százalék fölötti kamatokat ígérő betétakciók miatt novemberben is folytatódott a tőkekivonás a befektetési alapokból. Az ügyfelek hűtlenségét leginkább az ingatlanalapok szenvedték meg: a MoneyMoon pénzügyi tanácsadó összesítése szerint összesen 37,3 milliárd forintot veszítettek vagyonukból, annak ellenére, hogy a hónap felét kényszerű felfüggesztésben töltötték. Szintén óriási összegek távoztak a pénzpiaci, illetve a likviditási alapokból. Előbbiekből novemberben 25,4 milliárd, utóbbiakból csaknem 37 milliárd forintot vettek ki a befektetők.

Más befektetési alaptípusok is szenvedtek a tőkevesztéstől, pedig voltak olyan konstrukciók, amelyek a hozamaikat nézve kifejezetten sikeres hónapot tudtak maguk mögött. A hosszú kötvényalapok például 4,64 milliárd forintot veszítettek novemberben, dacára annak, hogy a csökkenő állampapírhozamoknak köszönhetően a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adatai alapján átlagosan 4,41 százalékos hozamot értek el, az egyéves veszteségüket pedig sikerült 3 százalékosra fogyasztani. Közülük a prímet az euróövezet kamatszintjének nagymértékű csökkenése miatt a Volksbank euróalapú kötvényalapja viszi, amely a hónap során 7,2, egyéves távon pedig több mint 12 százalékot szedett magára. A forintalapú hazai államkötvénybe fektető hosszú kötvényalapok közül a K&H-é lett a hónap nyertese 8,22 százalékos hozammal, de öt százalék fölött hozott a konyhára az OTP, a Quaestor és az Aegon hosszú kötvényalapja is.

A rövid kötvényalapokat is sújtotta a tőkekivonás, csaknem kilencmilliárd forintot veszítettek a hónapban, ennek zöme, majdnem nyolcmilliárd az OTP Optimából áramlott ki. Akik azonban megtartották a befektetési jegyeiket, kifejezetten jól járhattak: a rövid kötvényalapok egy hónapos átlagos hozama 2,77 százalékos lett, az OTP Optima 2,58 százalékot szedett magára, a Credit Suisse alapja 4,4, a Concorde-é több mint 3 százalékos hozamot ért el.

Bár az alapkezelők világszerte panaszkodnak, hogy a tőzsdék bukása miatt rengetegen váltják vissza a részvényalapok befektetési jegyeit, a magyar befektetők, úgy tűnik, nem követik a nemzetközi trendet. Sőt a MoneyMoon adatai szerint novemberben több mint 1,5 milliárd forint áramlott a magyarországi részvényalapokba, annak ellenére, hogy a tőzsdék még mindig gyengélkedtek. A hozamok is ennek megfelelően alakultak: a tiszta részvényalapok átlagosan 4,65, a részvénytúlsúlyosak 6,36 százalékos veszteséget értek el a hónapban. Egyedül a K&H néhány alapjának sikerült robbantani, az alapkezelő ázsiai részvényalapja 7,58 százalékot hízott, ökoalapja pedig valamivel több mint 5 százalékos pluszba került havi szinten.

A részvényalapokkal ellentétben a származtatott alapok nagyobb részének sikerült hasznot húznia a novemberi piaci helyzetből: a Bamosz adatai szerint az ilyen konstrukciók ötven százaléka legalább 2 százalékos nyereséggel zárta a hónapot. November dobogósai az abszolút hozamra törekvő alapok lettek: az Aegon Vision, a BWM Meggyőzően Kockázatos alapja és az OTP Supra. A származtatott kategóriában egyéves időtávon két aegonos alap bizonyult a legjobbnak: az abszolút hozamú Citadella 19, a lengyel részvénypiac esésére játszó Bessa 16,4 százalékos pluszban áll. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.