A kivárás éve lehet a 2009-es

Nyugodt, kiegyensúlyozott tavasz és hektikus második fél év jellemezte 2008-ban a műkereskedelmet. A pénzügyi válság nyomán a nemzetközi műkincspiac gyengülését kevésbé drasztikusan ugyan, de a magyarországi műkereskedelem lanyhulása követte. A csúcsművek a legtöbb esetben még az év végén is kiemelkedő árakat értek el, ám a középkategóriás alkotásoknál és a műtárgyaknál már korántsem volt olyan licitemelkedés, mint 2007 ugyanezen időszakában. Az előttünk álló évet alighanem a kivárás fogja jellemezni, érdemi javulásra csak a makrogazdaság fellendülésével párhuzamosan lehet majd számítani.

Tavasszal még kiegyensúlyozottan teljesített a hazai és a nemzetközi piac. Bár az év elején is napvilágot láttak negatív előrejelzések – mint például egy a világ művészeti vásárainak csökkenő forgalmáról és látogatottságáról szóló kimutatás –, ezek az elemzések még inkább hosszú távú folyamatok eredményeként értékelték az elszórt kedvezőtlen jelenségeket.

Viszont annál több rekordot könyvelhettek el a statisztikusok a tavalyi első fél évben. Claude Monet, Francis Bacon, Alberto Giacometti, Lucien Freud és végül szeptemberben Damien Hirst szállította a meglepetéseket a nemzetközi műkincspiacon. Itthon a Kieselbach Galéria őszi kínálatának csúcsdarabjának, Bortnyik Sándor 1921-es Lámpagyújtogatójának rekordösszegű kikiáltási és leütési ára (100/170 millió forint) jelentette a kiegyensúlyozottság utolsó momentumát.

Annak ellenére, hogy a hazai műkereskedelem jóval szűkebb és egyszerűbb pályán mozog, mint a nemzetközi piac, az év második felében ahhoz hasonló utat járt be. Magyarországon, akárcsak a nagyvilágban, a szeptembert és az októbert a pénzvilág történéseit tükrözve a bizonytalanság jellemezte. Ebben a két hónapban önmaguknak ellentmondó eredmények születtek Amszterdam, London és New York aukcióstermeiben. Damien Hirst óriási sikere, illetve ezzel párhuzamosan a szeptemberi műtárgyárverések forgalomcsökkenése már a zavart jelezte. Novemberben aztán mind Londonban, mind a tengerentúlon jelentős mértékben visszaesett a nyilvános (aukciós) kereskedelem. Komoly bukást jelentettek például a Sotheby’s és a Christie’s november elején New Yorkban megrendezett klasszikus modern árverései. A régi festmények decemberi aukciói azután ismét jobban sikerültek, jelezve, hogy a piac korántsem depreszsziós, inkább csak kiszámíthatatlanabb a korábbinál.

Az elmúlt évek legaktívabb vásárlói, az orosz és a közel-keleti befektetők a olaj árának drasztikus csökkenése nyomán elsőként vonultak ki a galériák és árverezőházak világából. Ez a helyzet ugyanakkor – a tőzsdéknél tapasztaltakhoz hasonlóan – nagyobb teret nyitott a spekulatív vásárlások számára. A szemfüles befektetők számos esetben kedvező áron juthattak jelentős alkotásokhoz, nem csupán nyugaton, hanem a téli időszakban már Budapesten is. Ezekkel a lehetőségekkel azonban idehaza kevesebben éltek, mivel a műkincsbefektetésen inkább középtávon realizálható számottevő hozam, és ősszel a spekulatív tőke inkább a rövid lejáratú tranzakciókat kereste.

Idehaza ősszel a pénz mentése, télen pedig a negatív gazdasági előrejelzések miatti óvatosság és takarékosság határozta meg a műkereskedelmet. Csak kevesen merték forgótőkéjüket optimálisan, három-öt éves lekötéssel befektetni. A többség inkább a gyorsan mobilizálható lekötéseket kereste, illetve biztonságos, de könnyen felszabadítható befektetési módozatokat választott.

Ilyen megoldás volt a műkereskedelmen belül a BÁV által forgalmazott aranyrudak villámgyors felvásárlása. Jellemző volt a októberi pánikra, hogy a cég néhány nap alatt kifogyott a készleteiből, majd hetekig kellett várni az újabb szállítmányok megérkezésére. A rudak népszerűségétől alig maradt el a nemesfém ékszerek kelendősége; ezek elsősorban a kisebb befektetők körében voltak népszerűek.

Szeptemberben és októberben sok új szereplő jelent meg a műkereskedelemben, elsősorban olyan befektetők, akik a pénzpiacok megrendülését követően a tartalékaikat kívánták menteni – miközben a tőzsdén nagyobb veszteségeket elszenvedett gyűjtők és befektetők már az őszi időszakban érezhetően távol maradtak a budapesti árverésektől. A decemberi aukciókon ez utóbbi jelenség továbbra is megfigyelhető volt, miközben a pénzügyi krízis fokozatos lecsendesedésével a keresleti oldal szinte minden szegmensében a viszszafogottság vált általánosan jellemzővé. Bár ez a folyamat az összforgalomban nem volt szembetűnő (VG, 2008. december 29., 15. oldal), a kimagasló színvonalú kínálat tükrében mégis csak mérsékelt sikert könyvelhettek el a cégek. Az óvatosság legszembetűnőbben a közepes árfekvésű tárgyak iránti kereslet gyengülésén volt lemérhető. Ugyanakkor a magasabb árkategóriás darabok iránt is megfontoltabb, józanabb harc folyt a téli árveréseken, kimagasló eredményt csupán két Gulácsy-festménynek sikerült elérnie. Az eddiginél kisebb mértékben nőttek a licitek; ez csak azért nem jelentkezett az összleütések statisztikájában, mivel az összkikiáltási értékek is egyre feljebb kúsztak a tavalyi évben. Igaz, azt is eredménynek tekinthetjük, hogy – a nemzetközi piacon látott, nemegyszer látványos bukásokkal ellentétben – idehaza javarészt elfogadták a vevők az induló áraknak még a válság előtti hangulatot tükröző emelését. Az év második felének magyarországi eredményeit a kitartó és biztos anyagi hátterű gyűjtők és kereskedők, valamint a piacot a középtávú, biztonságos befektetést kereső befektetők tartották fent. Bővülés viszont e téren nem mutatkozott.

A mögöttünk álló esztendő legnagyobb sikerét az elmúlt ötven év művészetének látványos kereskedelmi felfutása jelentette. Láthatóan hazánkat is elérte ez a nemzetközi műkereskedelemben már néhány éve jól megfigyelhető tendencia. 2008-ban – ahogy Londonban és New Yorkban – itthon is elszaporodtak azok a kiugró leütési eredmények, amelyek egyértelművé teszik, hogy a II. világháború utáni művészet területén ma már nem csak a megfontolt és tájékozott gyűjtők válogatnak szívesen. A műkereskedelembe újonnan bekapcsolódó üzletemberek, befektetők is egyre komolyabb tőkét mozgósítanak egy-egy jobban csengő név jelentősebb alkotásának megszerzéséért. A jelenség első számú kedvezményezettjei a pályájukat az 1950-es években megkezdett, részben külföldön befutott művészek, főként Csernus Tibor, Riegl Judit, Hantay Simon és Lakner László alkotásai voltak. Több az Iparterv-generációhoz tartozó művész, így például Keserű Ilona és Hencze Tamás képei is jó eredményeket értek el. Az új kortárs rekord mostantól a Párizsban élő Riegl Judit nevéhez fűződik, akinek egy 1960-ban készült festménye 28 millió forintért kelt el az Erdész & Makláry aukcióján.

A kortárs művészet felértékelődésének jeleként egyre nagyobb számban nyitnak „kettős frontot” a jelentősebb gyűjtők, akik klasszikus darabjaik mellett kortárs alkotásokat is vásárolnak. Az azonban tavaly is bebizonyosodott, hogy kifejezetten kortárs alkotásokra épített árveréseket még nem bír el a magyar műkincspiac. A Pintér Sonja és a Missionart kortárs aukcióin elsősorban szemezgetés folyt, amely nemcsak az érintett cégekre nézve káros, hanem a fiatal tehetségek „felépítésének” hosszadalmas folyamatát is megzavarja.

A közepes és alacsonyabb árkategóriájú művészeti alkotások, grafikák és műtárgyak kereskedelme tovább gyengült 2008-ban. A BÁV vagy az Arte grafikai árverésein, vagy a Polgár és a Nagyházi Galéria műtárgyaukcióin egyaránt szembetűnő volt ez a jelenség. Az általános, minden műfajra kiterjedő árveréseket rendező aukciósházak most sem tudtak jelentősebb forgalomnövekedést elkönyvelni. Hatásfokuk, eredményük évek óta stagnál. A műtárgy-kereskedelem jövőjét nehéz megbecsülni, talán a lakberendezés irányába tett kapcsolatkeresés, esetleges újrapozicionálás lendíthetné fel az egyes használati, lakberendezési tárgyak – szőnyegek, bútorok – piacát, valamint segíthetné elő a közepes kategóriájú festmények és a grafika műfajának népszerűbbé válását.

A recessziós gazdasági környezet nem sok jót ígér 2009-re a műkereskedelemnek. Feltehetőleg a mérsékelt kereslet határozza meg majd az évet. A makrogazdaságban 2010 előtt aligha várható számottevő fellendülés, és ilyen viszonyok között csak akkor számíthatna komolyabb növekedésre a műkereskedelem, ha újra meginognának a nemzetközi pénzpiacok, amely egyértelműen „mentsvárrá” tenné a műalkotásokat. A kereslet visszaesése egyben a beadói oldalt is elbizonytalaníthatja majd. A gyűjtőknek és a kereskedőknek így feltehetőleg a kvalitás visszaesésével kell számolniuk a következő hónapokban. Könnyen lehet, hogy utóbbiak többsége kivárásra kényszerül, és portékájának javát legfeljebb az év végén bocsátja árverésre.