Nyugodt, kiegyensúlyozott tavasz és hektikus második fél év jellemezte 2008-ban a műkereskedelmet. A pénzügyi válság nyomán a nemzetközi műkincspiac gyengülését kevésbé drasztikusan ugyan, de a magyarországi műkereskedelem lanyhulása követte. A csúcsművek a legtöbb esetben még az év végén is kiemelkedő árakat értek el, ám a középkategóriás alkotásoknál és a műtárgyaknál már korántsem volt olyan licitemelkedés, mint 2007 ugyanezen időszakában. Az előttünk álló évet alighanem a kivárás fogja jellemezni, érdemi javulásra csak a makrogazdaság fellendülésével párhuzamosan lehet majd számítani.
Tavasszal még kiegyensúlyozottan teljesített a hazai és a nemzetközi piac. Bár az év elején is napvilágot láttak negatív előrejelzések – mint például egy a világ művészeti vásárainak csökkenő forgalmáról és látogatottságáról szóló kimutatás –, ezek az elemzések még inkább hosszú távú folyamatok eredményeként értékelték az elszórt kedvezőtlen jelenségeket.
Viszont annál több rekordot könyvelhettek el a statisztikusok a tavalyi első fél évben. Claude Monet, Francis Bacon, Alberto Giacometti, Lucien Freud és végül szeptemberben Damien Hirst szállította a meglepetéseket a nemzetközi műkincspiacon. Itthon a Kieselbach Galéria őszi kínálatának csúcsdarabjának, Bortnyik Sándor 1921-es Lámpagyújtogatójának rekordösszegű kikiáltási és leütési ára (100/170 millió forint) jelentette a kiegyensúlyozottság utolsó momentumát.
Annak ellenére, hogy a hazai műkereskedelem jóval szűkebb és egyszerűbb pályán mozog, mint a nemzetközi piac, az év második felében ahhoz hasonló utat járt be. Magyarországon, akárcsak a nagyvilágban, a szeptembert és az októbert a pénzvilág történéseit tükrözve a bizonytalanság jellemezte. Ebben a két hónapban önmaguknak ellentmondó eredmények születtek Amszterdam, London és New York aukcióstermeiben. Damien Hirst óriási sikere, illetve ezzel párhuzamosan a szeptemberi műtárgyárverések forgalomcsökkenése már a zavart jelezte. Novemberben aztán mind Londonban, mind a tengerentúlon jelentős mértékben visszaesett a nyilvános (aukciós) kereskedelem. Komoly bukást jelentettek például a Sotheby’s és a Christie’s november elején New Yorkban megrendezett klasszikus modern árverései. A régi festmények decemberi aukciói azután ismét jobban sikerültek, jelezve, hogy a piac korántsem depreszsziós, inkább csak kiszámíthatatlanabb a korábbinál.
Az elmúlt évek legaktívabb vásárlói, az orosz és a közel-keleti befektetők a olaj árának drasztikus csökkenése nyomán elsőként vonultak ki a galériák és árverezőházak világából. Ez a helyzet ugyanakkor – a tőzsdéknél tapasztaltakhoz hasonlóan – nagyobb teret nyitott a spekulatív vásárlások számára. A szemfüles befektetők számos esetben kedvező áron juthattak jelentős alkotásokhoz, nem csupán nyugaton, hanem a téli időszakban már Budapesten is. Ezekkel a lehetőségekkel azonban idehaza kevesebben éltek, mivel a műkincsbefektetésen inkább középtávon realizálható számottevő hozam, és ősszel a spekulatív tőke inkább a rövid lejáratú tranzakciókat kereste.
Idehaza ősszel a pénz mentése, télen pedig a negatív gazdasági előrejelzések miatti óvatosság és takarékosság határozta meg a műkereskedelmet. Csak kevesen merték forgótőkéjüket optimálisan, három-öt éves lekötéssel befektetni. A többség inkább a gyorsan mobilizálható lekötéseket kereste, illetve biztonságos, de könnyen felszabadítható befektetési módozatokat választott.
Ilyen megoldás volt a műkereskedelmen belül a BÁV által forgalmazott aranyrudak villámgyors felvásárlása. Jellemző volt a októberi pánikra, hogy a cég néhány nap alatt kifogyott a készleteiből, majd hetekig kellett várni az újabb szállítmányok megérkezésére. A rudak népszerűségétől alig maradt el a nemesfém ékszerek kelendősége; ezek elsősorban a kisebb befektetők körében voltak népszerűek.
Szeptemberben és októberben sok új szereplő jelent meg a műkereskedelemben, elsősorban olyan befektetők, akik a pénzpiacok megrendülését követően a tartalékaikat kívánták menteni – miközben a tőzsdén nagyobb veszteségeket elszenvedett gyűjtők és befektetők már az őszi időszakban érezhetően távol maradtak a budapesti árverésektől. A decemberi aukciókon ez utóbbi jelenség továbbra is megfigyelhető volt, miközben a pénzügyi krízis fokozatos lecsendesedésével a keresleti oldal szinte minden szegmensében a viszszafogottság vált általánosan jellemzővé. Bár ez a folyamat az összforgalomban nem volt szembetűnő (VG, 2008. december 29., 15. oldal), a kimagasló színvonalú kínálat tükrében mégis csak mérsékelt sikert könyvelhettek el a cégek. Az óvatosság legszembetűnőbben a közepes árfekvésű tárgyak iránti kereslet gyengülésén volt lemérhető. Ugyanakkor a magasabb árkategóriás darabok iránt is megfontoltabb, józanabb harc folyt a téli árveréseken, kimagasló eredményt csupán két Gulácsy-festménynek sikerült elérnie. Az eddiginél kisebb mértékben nőttek a licitek; ez csak azért nem jelentkezett az összleütések statisztikájában, mivel az összkikiáltási értékek is egyre feljebb kúsztak a tavalyi évben. Igaz, azt is eredménynek tekinthetjük, hogy – a nemzetközi piacon látott, nemegyszer látványos bukásokkal ellentétben – idehaza javarészt elfogadták a vevők az induló áraknak még a válság előtti hangulatot tükröző emelését. Az év második felének magyarországi eredményeit a kitartó és biztos anyagi hátterű gyűjtők és kereskedők, valamint a piacot a középtávú, biztonságos befektetést kereső befektetők tartották fent. Bővülés viszont e téren nem mutatkozott.
A mögöttünk álló esztendő legnagyobb sikerét az elmúlt ötven év művészetének látványos kereskedelmi felfutása jelentette. Láthatóan hazánkat is elérte ez a nemzetközi műkereskedelemben már néhány éve jól megfigyelhető tendencia. 2008-ban – ahogy Londonban és New Yorkban – itthon is elszaporodtak azok a kiugró leütési eredmények, amelyek egyértelművé teszik, hogy a II. világháború utáni művészet területén ma már nem csak a megfontolt és tájékozott gyűjtők válogatnak szívesen. A műkereskedelembe újonnan bekapcsolódó üzletemberek, befektetők is egyre komolyabb tőkét mozgósítanak egy-egy jobban csengő név jelentősebb alkotásának megszerzéséért. A jelenség első számú kedvezményezettjei a pályájukat az 1950-es években megkezdett, részben külföldön befutott művészek, főként Csernus Tibor, Riegl Judit, Hantay Simon és Lakner László alkotásai voltak. Több az Iparterv-generációhoz tartozó művész, így például Keserű Ilona és Hencze Tamás képei is jó eredményeket értek el. Az új kortárs rekord mostantól a Párizsban élő Riegl Judit nevéhez fűződik, akinek egy 1960-ban készült festménye 28 millió forintért kelt el az Erdész & Makláry aukcióján.
A kortárs művészet felértékelődésének jeleként egyre nagyobb számban nyitnak „kettős frontot” a jelentősebb gyűjtők, akik klasszikus darabjaik mellett kortárs alkotásokat is vásárolnak. Az azonban tavaly is bebizonyosodott, hogy kifejezetten kortárs alkotásokra épített árveréseket még nem bír el a magyar műkincspiac. A Pintér Sonja és a Missionart kortárs aukcióin elsősorban szemezgetés folyt, amely nemcsak az érintett cégekre nézve káros, hanem a fiatal tehetségek „felépítésének” hosszadalmas folyamatát is megzavarja.
A közepes és alacsonyabb árkategóriájú művészeti alkotások, grafikák és műtárgyak kereskedelme tovább gyengült 2008-ban. A BÁV vagy az Arte grafikai árverésein, vagy a Polgár és a Nagyházi Galéria műtárgyaukcióin egyaránt szembetűnő volt ez a jelenség. Az általános, minden műfajra kiterjedő árveréseket rendező aukciósházak most sem tudtak jelentősebb forgalomnövekedést elkönyvelni. Hatásfokuk, eredményük évek óta stagnál. A műtárgy-kereskedelem jövőjét nehéz megbecsülni, talán a lakberendezés irányába tett kapcsolatkeresés, esetleges újrapozicionálás lendíthetné fel az egyes használati, lakberendezési tárgyak – szőnyegek, bútorok – piacát, valamint segíthetné elő a közepes kategóriájú festmények és a grafika műfajának népszerűbbé válását.
A recessziós gazdasági környezet nem sok jót ígér 2009-re a műkereskedelemnek. Feltehetőleg a mérsékelt kereslet határozza meg majd az évet. A makrogazdaságban 2010 előtt aligha várható számottevő fellendülés, és ilyen viszonyok között csak akkor számíthatna komolyabb növekedésre a műkereskedelem, ha újra meginognának a nemzetközi pénzpiacok, amely egyértelműen „mentsvárrá” tenné a műalkotásokat. A kereslet visszaesése egyben a beadói oldalt is elbizonytalaníthatja majd. A gyűjtőknek és a kereskedőknek így feltehetőleg a kvalitás visszaesésével kell számolniuk a következő hónapokban. Könnyen lehet, hogy utóbbiak többsége kivárásra kényszerül, és portékájának javát legfeljebb az év végén bocsátja árverésre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.