BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

London: óvatosan áraznak

Nem arra törekszünk, hogy rekordárveréseket rendezzünk, hanem arra, hogy minden tételt eladjunk, és ezzel fenntartsuk a piac bizalmát – így összegezte cége stratégiáját Pilar Ordovas, a Christie’s 1945 utáni művészetért felelős alelnöke. Londonban az előttünk álló héten rendezi meg a két piacvezető cég idei első impresszionista és modern művészeti árveréssorozatát, majd a jövő héten az 1945 utáni és kortárs képek és szobrok következnek.

Az aukciók adatai magukért beszélnek. Ezen a héten a Christie’s és a Sotheby’s együttesen 514 tételt visz kalapács alá, 126 millió fontos összesített becsértéken, míg a tavalyi hasonló árveréseken 950 festmény, grafika és szobor várt vevőre, 224 millió font értékben. A kortárs mezőnyben hasonló arányú zsugorodást tapasztalhatunk: itt különösen figyeltek arra az aukciósházak, hogy elkerüljék a tavaly novemberi New York-i árveréseken tapasztalt blamázst. Akkor a várt 800 helyett mindössze 470 millió dollárra rúgott az 1945 utáni művek összforgalma, és a tételek mintegy negyven százalékára egyáltalán nem akadt jelentkező (VG, 2008. november 10., 23. oldal).

Az aukciósházakhoz az elmúlt hónapokban a korábbinál kevesebb remekművet vittek be a tulajdonosok, és azok közül sem mindegyiket vették át a szakemberek, mert a jelenlegi piaci helyzetben irreálisan magasnak ítélték az elvárt árakat. Persze most is vannak a kínálatban olyan kiemelkedő alkotások, amelyekért várhatóan jó árat kap a beadó (már csak azért is, mert a font gyengélkedése vonzóbbá teszi a londoni aukciókat a külföldi vevők szemében). Ilyen a Sotheby’snél Edgar Degas Kis táncoslány című szobrának egy ritka bronzöntvénye, amelyért 9–12 millió fontra számít a cég. Az eladó, a readingi labdarúgócsapatot is birtokló Sir John Madejski 2004-ben 5 millió fontért jutott hozzá a szoborhoz.

A Christie’s viszont már azzal is elégedett lenne, ha az 1988-ban elért 14,3 millió font körüli összeget megkapná Claude Monet Dans la prairie című tájképéért, míg Henri de Toulouse-Lautrec, Alekszej Javlenszkij és néhány más kiemelkedő művész képeit alighanem 20-30 százalékos veszteséggel lehet csak eladni a néhány évvel ezelőtti szinthez képest. A bizonytalan piaci helyzetben a nagy aukciósházak szinte teljesen megszüntették a tavaly még nyakló nélkül vállalt garantált árak rendszerét. A kevés kivétel közé tartozik a Christie’snél Edouard Vuillard egy a Nabis-korszakban készült kiemelkedő festménye, a Varrónők, amelyért – krízis ide vagy oda – rekordárat, 5,5–7,5 millió fontot várnak a szakemberek.

A kínálat és az árak óvatos kialakítása jellemezte a két piacvezető cég múlt heti régifestmény-árveréseit is, és ez a stratégia sok esetben sikeresnek bizonyult. A Sotheby’s 13 millió dollárért tudta eladni J. M. W. Turner egy nagyméretű, antik tárgyú tájkompozícióját, amely az angol romantikus festő valaha elért második legmagasabb árát jelenti. A Christie’s ugyancsak New Yorkban rendezett aukcióján ugyan nem került kalapács alá ilyen nagyságrendű tétel, de a néhány százezer dollárra becsült alkotások közül több (például John Constable kisméretű olajvázlata vagy Federico Barocci fejtanulmánya) óriási küzdelem árán, 1–2 millió dollár közötti összegért cserélt gazdát.

Válságintézkedések

(a nemzetközi aukciósházaknál)

- a kikiáltási árak csökkentése

- a garantált árak megszüntetése

- az eladóknak ígért kedvezmények szűkítése

- a vevőknek biztosított hitelfeltételek szigorítása

- a tételek számának csökkentése

- létszámleépítés

- a kikiáltási árak csökkentése

- a garantált árak megszüntetése

- az eladóknak ígért kedvezmények szűkítése

- a vevőknek biztosított hitelfeltételek szigorítása

- a tételek számának csökkentése

- létszámleépítés-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.