Megszállottak és befektetők

Az 1945 előtt világszínvonalon állt hazai szőnyeggyűjtő-kultúra újjáélesztése a célja a 2007 tavaszán alakult Első Pesti Szőnyeg Társaságnak. Az értékes szőnyegek gyűjtésével komolyan foglalkozó pénzügyi szakembereket, üzletembereket tömörítő társaság tavaly kiállítások és előadások mellett az üzbegisztáni szőnyegkészítés három fontos központjába, Szamarkandba, Buharába és Khívába is látogatást szervezett tagjai számára – öszszegezte Dénes Sándor elnök a Kogart Házban rendezett múlt csütörtöki évindító találkozón. A társaság tagsága korlátozott, ugyanakkor ismeretterjesztő rendezvényeit minden érdeklődő előtt megnyitja. Ilyen volt például Bilibók Botondnak, a Concorde Alapkezelő vezérigazgatójának a február 12-i Műgyűjtők Éjszakáján tartott előadása, amely a 16–17. századi anatóliai szőnyegek egyik legjellegzetesebb csoportjáról, a Magyarország „szőnyegnagyhatalmi” híréhez nagyban hozzájárult úgynevezett erdélyi szőnyegekről szólt.

Ma nagyon messze vagyunk ettől a nagyhatalmi helyzettől, a hazai műtárgypiacon és lakberendezési kultúrában mostohagyereknek számít a minőségi szőnyeg – fejtette ki a Világgazdaságnak Dénes Sándor, aki könyvvizsgálói munkája mellett vált a keleti szőnyegek iránt rajongó gyűjtővé és galériássá. A műtárgyárveréseken előforduló antik szőnyegek – főleg a ritkán kalapács alá kerülő értékesebb darabok – gyűjtői köre nagyon szűk, a modern készítésű szőnyegek közül a legdrágábbnak számító kasmíri, iráni és más selyemszőnyegek pedig talán még kevésbé vannak benne a műgyűjtői köztudatban. Az árviszonyokra jellemző, hogy miközben a nemzetközi piacon a tavaly nyáron 4,45 millió dollárért, azaz több mint egymilliárd forintért leütött 16. századi iszfaháni Duke-szőnyeg tartja az aukciós rekordot, Magyarországon hétmillió forintnál drágább darabot eddig nem sikerült eladni. A Nagyházi Galéria 2008. decemberi aukciójának sztárdarabja, egy 17–18. században készült „Lorenzo Lotto” szőnyeg (VG, 2008. december 8., 15. oldal) ára 850 ezerről 1,9 millió forintig kúszott fel; egy ilyen – csak jobb állapotú – szőnyeg Londonban 100 ezer font, azaz 30–40 millió forint közötti árat is könnyedén elérne.

Dénes Sándor úgy látja, hogy tavaly a gazdasági helyzet romlásával tovább gyengült 2006– 2007-hez képest a kereslet. Ugyanakkor azt is tapasztalja, hogy a „megszállott” gyűjtők mellett megjelent néhány befektető a Dénes Galériában, akik nagy értékű selyemszőnyegek vásárlásával szeretnék biztonságba helyezni pénzüket. Nem csak az antik szőnyegek őrzik ugyanis az értéküket. A gyapjúnál tartósabb selyemfonalból csomózott modern luxusszőnyegek egyre ritkábbak lesznek – pontosabban egyre kevesebb készül az európai és észak-amerikai vásárlók ízlésének megfelelő színekkel és mintákkal, mivel a mesterek a számunkra idegen indiai vagy kínai vizuális kultúrához igazodnak.

Az Első Pesti Szőnyeg Társaság nemzetközi szakmai elismerését egyébként érezhetően segíti az az óriási presztízs, amelyet a hazai szőnyeggyűjtés a második világháború előtt élvezett – mondja Dénes Sándor. Ennek köszönhető például, hogy tavaly jelen lehettek a világ legrégebb óta működő szőnyegtársasága, az Éva Bakáts-Bessenyei és Kurt Munkácsy révén magyar származású vezetőségi tagokkal is rendelkező New York-i Hajji Baba Club jubileumi kiállításán. Budapesten született és harmincéves koráig, 1948-ig itt élt a nemzetközi szőnyeggyűjtő világ jelenlegi doyenje, Edmund de Unger (Unger Ödön) is, akit örökös tiszteletbeli elnökké választott az Első Pesti Szőnyeg Társaság. Unger hazai kötődését jelzi, hogy a közelmúltban 600 ezer fontot ajándékozott az Iparművészeti Múzeumnak azzal a feltétellel, hogy teremtsék meg a keleti szőnyegkollekció állandó kiállításának feltételeit. A múzeum anyaga valóban megérdemelné ezt, hiszen New York, London, Bécs és Berlin mellett nálunk van a világ öt legjelentősebb szőnyeggyűjteményének egyike.