Nem tárgy, mégis műtárgy
A Magyar Nemzeti Galériában az Irokéz Gyűjteményt bemutató, nemrég zárult kiállítás is bizonyította: a fotók, installációk vagy videomunkák is legalább olyan értékes részét alkothatják egy magángyűjteménynek, mint a hagyományos „gyűjtői műfajok”. Az új műfajok közül talán a videomunkák tűnnek a legkevésbé megfoghatónak, hiszen egy több példányban létező videó, esetleg tárgyakat is magában foglaló többcsatornás videoinstalláció vagy egy interaktív számítógépes munka teljesen más hozzáállást kíván, mint egy festmény, szobor vagy grafika. Az elektronikus alkotás nem válik úgy a tulajdonos környezetének részévé, mint például egy festmény. A gyűjtők számára a legtöbb esetben a műben manifesztálódó szellemi teljesítmény, a művészi koncepció a fontos, ezt vásárolják meg.
A nemzetközi műkereskedelemben körülbelül tíz évvel ezelőtt bukkant fel a videó, azóta a művészeti vásárokon, aukciókon rendre jelennek meg videoművek – változó sikerrel. A nyugati trendeket követve most már Magyarországon is egyre több komoly gyűjtő hajlandó kifizetni néhány százezer forintot egy-egy videomunkáért, ám egyelőre kizárólag a művészektől vagy galériákon keresztül vásárolnak; a 2008-as őszi–téli szezonban látott aukciós kezdeményezések (MissionArt, Pintér Sonja) sikertelenek voltak.
A téma aktualitása abban is megmutatkozik, hogy a 2008. decemberi Budapest Art Fair keretében egy hat előadásból álló beszélgetéssorozat zajlott a Műcsarnokban. A programon bemutatkoztak a videoművészetet oktató hazai intézmények (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem), galeristák, művészek és gyűjtők mutatták be videóikat és osztották meg tapasztalataikat, a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány munkatársa pedig az elektronikus mozgókép tárolásáról, restaurálásáról tartott nagyon informatív előadást.
A videó a hetvenes évek közepétől kezdve jelen van a magyarországi képzőművészetben, bár kezdetben erős megszorításokkal, csupán egy szűk kör használta, s a közönséghez alig-alig jutott el. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a képrögzítéshez, illetve a sokszorosításhoz való politikai hozzáállást 1989-ig leginkább a tiltás jellemezte. Ennek ellenére fontos kezdeményezések történtek, viszonylag független műhelyek alakultak, amelyekben kísérletezni lehetett a videóval mint új technikai médiummal, annak sajátosságaival és kreatív használati módjaival. Az egyik legfontosabb intézmény az 1959-ben alakult Balázs Béla Stúdió volt.
Szintén igen jelentős volt a Bódy Gábor által létrehozott kazetta folyóirat, az Infermental nevű, videokazettán megjelenő periodikum. Ez a világszinten egyedülálló kezdeményezés 1982– 1991 között tíz kiadást ért meg. Számottevő változásra a nyolcvanas évek közepén került sor. A technikai háttér egyre elérhetőbbé vált, és videó szakirány indult a Magyar Iparművészeti Főiskolán. Egyre több művész használta az új médiumot, s a kilencvenes évekre kialakult egyfajta médiatudatosság: a videó sajátosságait figyelembe véve készülnek az alkotások. A digitális eszközök újabb lendületet adtak a videoművészet fejlődésének.
A videó sajátosságaiból adódik, hogy a művet megvásároló gyűjtő a technikai hordozó (és a korlátozott példányszámot igazoló szerződés) mellé pontos leírást kap arra vonatkozóan, hogy a videót hogyan kell megjeleníteni. Így, a maga tökéletességében látta és vásárolta meg például Spengler Katalin és Somlói Zsolt (akiknek kollekciójában más elektronikus mozgóképek is találhatók) Kicsiny Balázsnak a velencei biennáléra készült egyik munkáját – hangzott el a műcsarnoki rendezvényen. VG
Analóg és digitális technikák
Az elektronikus mozgókép fogalma több tucat analóg és digitális eljárást foglal magában, a klasszikus videokamerától a mobiltelefonnal készült felvételig. A technikai jelleg a tárolásra, archiválásra vonatkozó kérdések sorát veti fel. A felhasznált hardverek és szoftverek ugyanis gyorsan elavulnak, használhatatlanná válnak, ráadásul a képhordozók eltarthatóságára vonatkozóan csupán becslésekre hagyatkozhatunk.A videók kb. hét évig maradnak meg eredeti minőségben a mágnesszalagon, s 15–30 év alatt végleg eltűnnek, ha közben át nem másolják őket. Az analóg másolat készítése azonban jelvesztéssel jár, a digitalizálás pedig esetleg megváltoztatja a mű jelentését.
Digitális képformátum esetén a DVD mint tárolóeszköz problematikus: egyrészt élettartama ma még kiszámíthatatlan, másrészt a DVD-re írás tömörítéssel, ezáltal jelvesztéssel jár. A DVD valójában csak nézőpéldányként használható, míg a művész (vagy a galéria) tulajdonában lévő master példányt ideális esetben nem DVD-re írták, hanem hardveren őrzik.
A videók kb. hét évig maradnak meg eredeti minőségben a mágnesszalagon, s 15–30 év alatt végleg eltűnnek, ha közben át nem másolják őket. Az analóg másolat készítése azonban jelvesztéssel jár, a digitalizálás pedig esetleg megváltoztatja a mű jelentését.
Digitális képformátum esetén a DVD mint tárolóeszköz problematikus: egyrészt élettartama ma még kiszámíthatatlan, másrészt a DVD-re írás tömörítéssel, ezáltal jelvesztéssel jár. A DVD valójában csak nézőpéldányként használható, míg a művész (vagy a galéria) tulajdonában lévő master példányt ideális esetben nem DVD-re írták, hanem hardveren őrzik.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.