BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óvatosak a festménygyűjtők

A szokottnál kisebb vevői aktivitás kísérte az elmúlt hetekben rendezett festményárveréseket, holott a cégek egy része (Kieselbach, Polgár, Dunaparti) a bizonytalan gazdasági helyzetben eleve nem szervezett aukciót. Komolyabb licitharc általában csak a közepes vagy alacsony árfekvésű tételek némelyikéért bontakozott ki, míg a drágább alkotások közül sok a kikiáltási ár közelében kelt el. Ezzel együtt a hazai piacon kisebbnek tűnik a visszaesés, mint amit a közelmúltbeli New York-i festményárveréseken tapasztalhattunk (VG, május 11. és 18., 15. oldal).

A több tízmillió forintos kategóriájú képek közül kiemelkedő sikert ért el Aba-Novák Vilmos Komáromi táj című 1923-as vászna, amelynek ára 8,5-ről egészen 26 millió forintig emelkedett az Abigail Galéria május 10-i árverésén. Gulácsy Lajos Parkrészlete 12-ről 14, Márffy Ödön Női portréja 8-ról 11 millióra drágult a Művészetek Palotájában, míg Czóbel műterembelsőjére nyolcmilliós alapáron volt érdeklődés. Összességében nem egészen 60 százalékos eladási arányt ért el Hajdú Katalin.

Ennél rosszabb mutatókkal zárta május 12–13-i árverését a Nagyházi Galéria. A Nagyházinál a régi és 19. századi tételek alig 40, a huszadik századi anyagnak pedig nem egészen 50 százalékára volt vevő. A legmagasabbra taksált tételért, Zichy Mihály Faust végórája című nagyméretű kompozíciójáért sokallták a gyűjtők a 16 milliós induló árat, és az 1–10 millió közötti tételek közül is sok visszamaradt, vagy csak alapáron kelt el. Viszonylag jól szerepelt Walter Crane szakrális témájú alkotása (5,5/7,5 millió), az alacsonyabb árkategóriában pedig egyebek mellett Mednyánszky László néhány rajzáért és Kovács Margit kerámiáiért folyt hosszú küzdelem.

A szezon fő eseményén, Virág Judit május 18-i aukcióján a 90 százalék feletti eladási arányra nem lehetett panasz, és a legdrágább tételt, Gulácsy Lajos A mulatt férfi és a szoborfehér nő című alkotását is tisztes áron ütötték le (55/95 millió). A magas árfekvésű tételeknél azonban nem pörögtek olyan jól a licitek, mint tavaly ilyenkor. Így például kikiáltási áron kelt el Nortnyik Sándor ritka Ma Albuma (14) és Egry József Úton című pasztellje (6,5 millió), Vaszary János tengerparti aktjának és Batthyány Gyula Díva és hódolói című vásznának az ára pedig 12-ről mindössze 15 millió forintig emelkedett. Jobban járt az aukciót záró Kádár Béla-kép (4,6/11), Vaszary tabáni részlete (6,5/14) és Aba-Novák Vilmos Szüret című képe (14/22 millió). Néhány olcsóbb tételért ádáz küzdelem alakult ki, Nagy Oszkár Házak templomtoronnyal című munkája például 900 ezerről 3,8 millióig drágult.

A MissionArt és a Pintér múlt kedden tartott közös árverésén a régi tételekre alig volt jelentkező, és a kortársak közül is csak kevésre (elkelt például Pauer Gyulától A torinói lepel szobra, másfél milliós alapáron). A modern anyaga kelendőbb volt. Rippl-Rónai József egyik női pasztellportréjáért, Schönberger Armand, Kontuly Béla alkotásaiért többen is versenybe szálltak. Az aukció egyik újdonságát jelentő, nyílt limitáras rendszer azonban megakadályozta a másik Rippl-Rónai pasztell értékesítését, ugyanis csak az ötmilliós alapáron lett volna rá jelentkező.

Visszafogott, de a körülményekhez képest nem rossz eredmények születtek a BÁV-nál. A május 20-án kalapács alá vitt festményanyag nem egészen kétharmada elkelt, és a legmagasabb áron indított alkotásra, Mednyánszky László havas tájára is volt több jelentkező. A nagyméretű, borongós tájkép ára 24-ről 28 millió forintra emelkedett, míg Plány Ervin Kalapos hölgyét 5,5 után 6,7 millióért, Jándi Dávid Nőrablását 7,5 után 11 millióért ütötték le. Sokallták viszont a gyűjtők Paál László erdőrészletének 20 milliós induló árát, a néhány millió forintos tételek – Csók István, Glatz Oszkár, Kádár Géza, Lotz Károly és mások képei – pedig rendre kikiáltási áron keltek el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.