BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Bamosz is ellenzi a cafeteria adóztatását

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) sem örül az önkéntes pénztárak munkáltatói befizetéseire tervezett adóterhek bevezetésének – közölte lapunkkal Temmel András, a szövetség főtitkára. A Bamosz-tagok kezelik az önkéntes pénztári vagyon 70-80 százalékát, vagyis mintegy 500-600 milliárd forintot, így ha a pénztári rendszer elsorvad, az a vagyonkezelőknek sem jó, a piaci szereplők azonban nem emiatt, hanem az öngondoskodási rendszer leépülése és ennek negatív nemzetgazdasági hatásai végett aggódnak.

A kívánt intézkedés a vagyonkezelők szerint nem fog célt érni. „Ha a módosítás célja a költségvetési bevételek növelése, a várt bevétel töredékével lehet reálisan számolni” – állítja Orbán Gábor, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő portfóliómenedzsere. Az Aegon prognózisa szerint az 54 százalékos adó- és 27 százalékos járulékteher kivetése után a vállalatok mintegy 70 százaléka nem fizeti majd tovább az önkéntes pénztári juttatásokat, a maradék 30 százalék pedig a korábbi költségszintnél igyekszik maradni, vagyis felére csökkentik a hozzájárulást – s így a felére csökken a várt közteher is. A jelenleg évente mintegy 60 milliárd forintos vállalati befizetéseket alapul véve így a közteherből származó bevétel csak 9 milliárd forint lesz, szemben a kormány által várt 28 milliárddal.

Az államadósság finanszírozása is nehezebbé válna – figyelmeztetnek a vagyonkezelők –, az új befizetések csökkenése miatt évente mintegy 50-60 milliárd forintnyival apadna a kereslet az állampapírpiacon. Másrészt a már meglévő pénztári vagyon is gyors leépülésnek indulna, így az első néhány évben ennek likvidálása további nyomást okozna az állampapírpiacon, ez szembemegy az állampapírpiac újraélesztésére irányuló kormányzati törekvésekkel. „Azt szeretnénk, hogy legalábbis kedvezményes adó terhelje ezt a juttatást, hogy megmaradjanak a befizetések” – mondja Temmel. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.