BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Enteriőrök minden mennyiségben

Két izgalmas árveréssel várja a gyűjtőket az Arte júniusban. Jövő pénteken a cég megszokott profiljába illő grafikai árverést, 30-án pedig Falfelszabadító festményárverés – Válogatás egy enteriőr-festmény magánmúzeum kollekciójából címmel rendhagyó aukciót rendez Marsó Diana.

A június 19-én kalapács alá kerülő grafikai anyagból kiemelkedik Kádár Béla Bika című tusrajza (72. tétel, kikiáltási ár: 36 ezer forint), mely tökéletesen illusztrálja a rajz legalapvetőbb sajátosságait: a kötetlenséget, a spontaneitást, az intimitást és a vonal erejét. Klie Zoltán a két háború közötti magyar képzőművészet progresszív irányvonalához tartozott, a KUT és az UME meghatározó alakja. Ezúttal két olyan ceruzával készült budapesti városképére (83–84. tétel, kikiáltási ár: egyenként 16 ezer forint) licitálhatnak az érdeklődők, melyeken egyszerre érhető tetten a metafizikus festészet, a lírai absztrakció és a szürrealizmus hatása. Az 1972-ben Franciaországban letelepedett Major Kamill 1988-as szignált szitanyomata (109. tétel, kikiáltási ár: 32 ezer forint) a nyomhagyás és a nyomtalanság, a teljesség és az üresség kérdését feszegeti a grafika nyelvén.

A hónap végi festményárverés különlegessége, hogy a kollekció nagyobb része különböző korú és stílusú enteriőrképeket tartalmaz. Mellettük kisebb hányadban szerepet kapott azért néhány tájkép, csendélet, portré és aktkép is. Az enteriőr festményeknek a művészettörténeti jelentőségük mellett igen fontos a kortörténeti értékük is. A belső tereket megjelenítő festmények árulkodnak az adott korszak bútor- és tárgykultúrájáról, a lakberendezési szokásokról és a korabeli életmódról. Az árverésre kerülő képeken 19. század végi, illetve 20. század eleji szalonok, szoba-, lakás- és kastélybelsők, valamint műterem-, műhely- és gyárenteriőrök jelennek meg. Az enteriőrképeknek két alaptípusát lehet megkülönböztetni: alakokkal, illetve alakok nélkül ábrázolt terek. Az első kategória legjellegzetesebb fajtája a szobában olvasó vagy hímző (varró) nők típusa. Olvasó nőalakok jelennek meg Bánáti Schwerák József Olvasó nő (18., 130 ezer), Litkey Antal Kanapén olvasó lány (46., 60 ezer), Szentgyörgyi Kornél Olvasó lány (15., 100 ezer), vagy Palcsó Dezső Ágyon albumot lapozgató nő, nógrádi enteriőrben (122., 220 ezer) című festményén. Az alakok nélküli szobabelsők típusára szép példa Kubinyi István enteriőrje (33., 80 ezer), illetve Zádor István Kastélyszoba képekkel (61., 90 ezer) című kartonja. Az enteriőrfestészet történetében a 20. század első felében kapott nagyobb hangsúlyt a műterem- és gyárbelsők ábrázolása. A húszas években többek között Nagybányán is működő Tibor Ernő Műteremben című képe (113.) 130 ezer forintról indul az árverésen. Czene Béla Lakatosműhely című festménye (106., 60 ezer) és Kristóf János 1922-es Varrodája (17., 140 ezer) a munkásábrázolások egy-egy különlegesen finom példája.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.