BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felvidéki műgyűjtők Budapesten

Az utóbbi egy évben – és különösen az euró januári szlovákiai bevezetése óta – érezhetően megnőtt a felvidéki gyűjtők vásárlókedve a MissionArt aukcióin és kiállításain – összegezte a Világgazdaságnak Jurecskó László, a miskolci és budapesti székhelyen egyszerre működő galéria társtulajdonosa. Elsősorban szlovákiai születésű, 19–20. századi művészek képeit keresi az ottani gyűjtői kör, amely mostanra megizmosodott, bár a magyarországinál továbbra is szűkebb. Ilyen képekből jelentős mennyiség található a magyar piacon, és a MissionArt gyűjtői kapcsolatai és persze miskolci gyökerei révén jó pozícióban van ahhoz, hogy kiaknázza az érdeklődést. Romániában is felfedezhető hasonló tendencia, de az ottani vagyonos réteg Jurecskó tapasztalatai szerint még nem igazán nyitott a műgyűjtés iránt. Jól mutatja a viszonyok változását a MissionArt által néhány évvel ezelőtt „felfedezett” losonci festő, Szabó Gyula hagyatékának sorsa. A galéria 2007 óta több – katalógussal kísért – kiállítást is rendezett az 1972-ben elhunyt művész karakteres szín- és formavilágú alkotásaiból, és legutóbbi árveréseire is beválogatta több képét. Kezdetben csak magyarországi vevők érdeklődtek a művek iránt, de tavaly ősztől már a szlovákiai gyűjtők is megjelentek. Éppen időben ahhoz, hogy legalább részben ellensúlyozzák a magyar műkincspiacnak a téli szezonnal kezdődött gyengélkedését.

A határon túli vevők megnyerése hosszabb távon fontos kitörési pont lehet a hazai galériák, aukciósházak számára. A magyarországi piac csak nehezen bővíthető, és az újonnan megjelenő gyűjtők is zömmel a kortárs művészet iránt érdeklődnek. Ám éppen ezt a szegmenst vetette vissza leginkább a gazdasági válság. A MissionArt is tapasztalja ezt: a múlt év őszi miskolci festményárverés kortárs anyagának még mintegy 30 százaléka elkelt (ez ezen a területen jó eredménynek számít), viszont télen már csak minden tizedik kortárs műre volt jelentkező, és az idén tavasszal a Pintérrel közösen rendezett aukción is csupán 25 százalék körülire kúszott vissza a mutató. Elsősorban a nagy értékű képeket vásárló gyűjtői réteg tűnt el, pontosabban helyezkedett várakozó álláspontra tavaly ősz óta – mutat rá Jurecskó. A közepes árfekvésű tételekre most is könnyebb vevőt találni. A szakember bízik abban, hogy az őszi-téli szezonra ismét megjön a meghatározó gyűjtők bátorsága. A MissionArt stratégiája nem változott a válság miatt: továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek az árverések mellett a galériás munkára. Az április óta látható, hamarosan záró grafikai kiállítás után ősszel az általuk „újrafelfedezett” miskolci Seres László új festményeiből, majd Verebics Ágnes munkáiból mutatnak be válogatást. Az árverési programból egyelőre egy – kortárs anyagot is felvonultató – októberi miskolci kamaraaukció körvonalazódott, de a téli budapesti nagyárverést sem szeretné kihagyni a MissionArt. TG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.