BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Műgyűjtői párbeszéd Európával

Nem sok magyarországi magángyűjteményről lehet elmondani, hogy néhány év alatt hat nívós helyszínen láthatott belőle válogatást a közönség, és ezek közül három kiállításra külföldön került sor. Szép Péter kortárs festménygyűjteményét először 2006-ban, a budapesti Godot Galériában mutatták be, majd tavaly ősztől zsinórban követte egymást a bécsi Collegium Hungaricum, a székesfehérvári Csók István Képtár, a Vízivárosi Galéria és a stuttgarti Magyar Intézet, ahol holnap zárul A nagy mutatvány című, ötven képet felvonultató kiállítás. Ősszel egy másik németországi helyszínen, Chemnitz mellett, egy evangélikus templomból kialakított kortárs művészeti térben mutatja be nagyjából százdarabos kollekciója egy részét a harmincas éveiben járó bankszakember.

A körülbelül egy évtized alatt felépített gyűjteményben színgazdag, zömmel absztrakt vagy az absztrakció és a figurativitás határán egyensúlyozó festményeket találunk. Az 1945 utáni klasszikusok közül például Marosán Gyula, Bán Béla, Molnár Sándor, Nádler István, Rozsda Endre, Frey Krisztián különböző korszakokban készült képei szerepelnek a kollekcióban, míg a későbbi nemzedékeket többek között Batykó Róbert, Valkó Gyula, Mulasics László, Barabás Zsófi, Korodi János, Szűcs Attila, Szirtes János képviseli.

A viszonylag határozott koncepció mellett az is méltóvá teszi a külföldi bemutatásra Szép Péter gyűjteményét, hogy – hazánkban az elsők között – német és osztrák kortárs művek is bekerültek a hasonló magyar irányzatok közé. Hermann Nitsch, Günter Damisch, Hans Staudacher és mások képeinek megvásárlásával a gyűjtő azt szeretné kifejezni, hogy a magyar művészek alkotásai a megfelelő nemzetközi párhuzamokkal egymást erősítik. E téren itthon is és főleg külföldön van még mit tenni, hiszen a magyar kortárs alkotásokat nem integrálták a nemzetközi művészeti világba – mondja Szép Péter.

A közelmúltban rendezett bécsi kiállítást a gyűjteményben képviselt osztrák művészek közül többen is meglátogatták, Stuttgartban pedig – bár ott a szakmai figyelem kisebb volt – a közönség érdeklődése miatt felmerült, hogy ezentúl évi rendszerességgel bemutassanak egy-egy külföldi (főleg persze német) anyagot is felvonultató magyar magángyűjteményt. A bécsi magyar intézetben 1995 óta számos magyar vagy hazánkkal kapcsolatban lévő osztrák gyűjtő kollekcióját bemutatták már, és Stuttgartban sem Szép Péteré volt az első magángyűjteményi tárlat. Szerencsére egyre több hazai magángyűjteménynek (például a Vass-, a Somlói-Spengler, a Gerő-kollekció) van számottevő külföldi kortárs képanyaga, és ezek méltó nemzetközi bemutatása és publikálása a bennük képviselt magyar művészek ismertségét is növelheti.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.