BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiütötte a forintot Trichet, 271-en járt a kurzus

Megjött a bejelentés, Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke bejelentette a régóta várt kilépési stratégia kezdetét, vagyis, hogy visszavonják a likviditást javító intézkedéseket az eurózónában.

A hír hirtelen érte a piacot, a forint árfolyama 271-es szint fölé gyengült az euróval szemben, de a térség devizái is reagáltak: a zloty 4,16-ra korrigált vissza a közös pénz ellenében.

Suppan Gergely, a Takarékban elemzője szerint túl korai volt a bejelentés. Amire most számítani lehet azaz, hogy a piac tesztelni kezdi, az elmúlt időszak részvény és devizapiaci ralija fundamentálisan indokolt volt, vagy csupán lufi fújás történt. Utóbbi esetében 290-es szintig simán visszagyengülhet a hazai deviza – mondta az elemző. A dollár ára is meredeken megugrott a péntek délutáni kereskedésben: 182 forintba került a zöldhasú, a svájci frankért 179 forintot kértek.

Aktuális devizaárfolyamok megtekintéséhez kattintson ide!

Zárásra valamelyest visszakapaszkodott a forint: 269-es szint körül ingadozott az euróval szemben.

A térségre is érdemes figyelni: vasárnap elnököt választanak Romániában, a piaci megfigyelők a román lej gyengülésére számítanak, mint mondják, ez kihatással lehet az egész térségre. Lengyelországban, pedig jövőre tartanak elnökválasztást, Donald Tusk miniszterelnök pénteken arról beszélt, hogy nem terveznek radikálisan beavatkozni a költségvetési hiány megugrása ellen. Hétfőn kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a piac egyöntetű várakozása szerint 50 bázispontot vágnak az alaprátából.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.