BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Őrült bevásárlás – de nem nálunk

Szinte számolatlanul ömlik a pénz az európai üzleti ingatlanpiacra

Alig múlik már el nap anélkül, hogy valamelyik nagy német, brit, holland vagy francia alap ne tenne a bevásárlókosarába egy plázát, egy irodaházat vagy egy logisztikai központot. Európa nyugati felének főbb piacain egymást érik a tranzakciók, így az eladók fája alá eurómilliárdok vándorolnak, az új tulajdonosok meg reménykednek: a portéka jó készpénzteremtő lesz, ahogy az eladó ígérte.

Magyarország egyelőre kivétel, nálunk ugyanis amit lehetett, már megvették korábban, illetve a jól működő egységektől nem akarnak megválni, a bizonytalan jövőjű új üzleti ingatlanokra pedig kevesen mernek sokat tenni.

Szintén nem az idei vételnek kedvez, hogy januártól 10-ről 4 százalékra mérséklődik az illeték, és az összes költséget tekintve valószínűleg jobban megéri majd magát az ingatlant megvenni, s nem a céget, mint eddig.

Az őrült bevásárlás mögött az lehet, hogy az ingatlan a többi befektetési alternatívához képest olcsóbb, a bérlői aktivitás pedig stabilizálódni látszik a főbb európai piacokon. A hozamok már nem növekednek, vagyis az átlagos vételár már elérte a mélypontot – azaz egy darabig még érdemes vásárolni a nyomott árak miatt. De csak rövid ideig lehet várni. Az Aberdeen Property Investors elemzői december elején kiadott előrejelzésükben arra mutattak rá, hogy a brit felpörgés után a francia és a német piac, később a kontinens más térségeinek enyhe élénkülése is várható.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.