BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mélyponton az olaj ára

Nyolchavi mélypontra csökkent a múlt hét végén a kőolaj ára. A befektetők ugyanis egyre jobban aggódnak amiatt, hogy a görög adósságválság és az európai bizonytalanság a kockázatvállalási hajlandóság mellett a kőolajkeresletet is viszszavetheti. Amikor május 3-án 87 dolláros szintre esett a júniusi jegyzési ár, onnan már nem volt megállás, köszönhetően az euróval szemben egyre erősödő dollárnak. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta ára pénteken 2,14 dollárral, 67,73-ra esett, az északi-tengeri brent könnyűolaj 3,33 dollárral lett olcsóbb, 70,36-ra esve.

A fekete nyersanyag ára egyébként többnyire csökken, amikor a dollár erősödik az euróval szemben, márpedig most az uniós deviza árfolyama négyéves mélypontot ért el. Az is hozzájárult a nyersanyag árának a mérséklődéséhez, hogy Németországban megtiltották az árfolyamcsökkenésre játszó határidős eladási tranzakciókat, és így az olajipari részvények iránt is megcsappant az érdeklődés.

A nyolchavi mélypont pénteki elérése után a hosszú hétvégén azonban korrigált némileg az olaj ára. A júniusi szállítású WTI olajfajta jegyzése 70,31 dollárra ugrott Szingapúrban, a Nymex elektronikus kereskedésében. Londonban az északi-tengeri brenté pedig 73,87 dollárra drágult az ICE határidős piacán. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.