BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A pohár eltűnik

Csörgő Attila kiállítása a luxembourgi Mudamban

A pohár egy pillanat alatt eltűnik, helyette csak két hosszú csavar marad. Az elsötétített térben a fekete asztalból kiálló két acéldarabot egyetlen spotlámpa világítja meg. A két csavardarab pár másodperc múlva újra forogni kezd, és ismét megjelenik szemünk előtt az „üvegpohár”. Csörgő Attila 1992-es, Forgástest (pohár) című munkája emblematikus; mint minden művében, itt is megnyilvánul az a kísérletezőkedv, játékosság, a látszat és valóság viszonyait, a természettudományok – biológia, fizika, matematika, geometria – törvényeit vizsgáló figyelem, amely az 1965-ben született, Budapesten élő művész karakterét, következésképpen egész életművét jellemzi.

Az említett munkát az 1999-es velencei biennále magyar pavilonjában is bemutatták, ahogy Csörgő Plátói szerelem című, 1997-es művét is, amelyben egy zsinórokból, fapálcikákból, csipeszekből, kis satukból és egy kis, csendes elektomotorból álló rendszerben az univerzumban összesen létező öt tökéletes forma közül az első kettő, a tetraéder és a kocka alakul át egymássá lassú, méltóságteljes, finom mozgással a szemünk láttára. A szép szerkezet egyszerre láttatja a tökéletes formákat és az azok változását mozgató mechanizmust.

Az 1999-es velencei szereplés távolról sem az első alkalom volt, amikor a nemzetközi művészeti közeg Csörgő Attila műveit megszemlélhette: a művész többek között már az 1994-es Sao Pauló-i biennálén is részt vett. A 2000-es évek elejére a fiatal alkotó munkáit Európa legtöbb országában bemutatták már kiállításokon.

A legfontosabb helyszínek közül például a 2004-es velencei biennáléra (ezúttal az építészetire) is jutott Csörgő-mű, 2007-ben pedig ő kapta az Észak-rajna–vesztfáliai Művészeti Alapítvány által 2002 óta kétévente kiadott Nam June Paik-díjat – ez az egyik legrangosabb nemzetközi média-művészeti elismerés.

A szakma és a közönség által is egyöntetűen magasra értékelt, következetes életmű és folyamatos munka eddigi talán legkomolyabb hazai elismeréseként 2009-ben a budapesti Ludwig Múzeum Arkhimédészi pont címmel retrospektív kiállítást rendezett Csörgő munkáiból. A tárlat kurátora Simon Katalin volt, s szintén ő rendezte a gyakorlatilag ugyanezt az anyagot bemutató kiállítást, amely október elején nyílt, és január 23-ig tekinthető meg Európa egyik vezető kiállítóhelyén, a luxembourgi Musée d’Art Moderne Grand-Duc Jeanban, közismertebb nevén a Mudamban.

Ha egy művész munkáiból retrospektív kiállítást rendeznek hazája egyik legrangosabb művészeti intézményében, az egyértelműen elhelyezi az illető alkotót a hazai színtéren, kijelöli pozícióját a szcénában. Ha ugyanezt egy jelentős külföldi bemutatóhely teszi, az nemcsak az adott alkotó, hanem egyben az egész hazai közege, általában a magyar kortárs művészet, sőt, az ország kultúrájának egésze felé is fordítja a nemzetközi figyelmet.

Ha pedig sikerül mindezeket az elismeréseket és eseményeket – Csörgő Nam June Paik-díját, Andreas Fogarasi, illetve a magyar pavilon fődíját, az Arany Oroszlánt a 2007-es velencei biennálén, Ősz Gábor BMW-Paris Photo díját, magyar kortárs művészek kereskedelmi galériák általi bemutatását immár a legrangosabb nemzetközi vásárokon és így tovább – megfelelően együtt kommunikálni, az kétségkívül felgyorsítja majd a folyamatot, amelynek eredményeként a magyar kortárs művészet sok kiváló alkotója, s így a hazi képzőművészet egésze a mostaninál markánsabban jelenik majd meg globális színtéren.

Csörgő és a piac

Amikor Csörgő Attila piaci szerepléséről esik szó, az egyik kulcskérdés, hogy az ilyen jellegű munkák egyáltalán hogyan adhatók el. Persze a művész nagyméretű installációi és kisebb művei, fotói, objektjei is jó ideje szerepelnek a legjelesebb magyar intézmények és számos fontos külföldi intézmény, múzeum kollekciójában, de vajon hogyan jutnak el magángyűjteményekbe? Nos, a hazai piacon a legjelentősebb magángyűjtemények közül nem egyben van már például az egyes objektekről készült limitált szériás fotó, illetve vannak olyan gyűjtők is, akik találtak helyet otthonukban Csörgő egy-egy installációjának, nagyobb szerkezetének. A nemzetközi gyűjtői piacon még nagyobb nyitottság fogadja ezeket a munkákat, s Csörgő alkotásainak globális piaci bevezetésében, a művek megfelelő gyűjtőkhöz és intézményekhez való eljuttatásában kulcsszerepe van a művészt képviselő ljubljanai-berlini galériásnak, Gregor Podnarnak.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.