BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vásárok után aukciós dömping

Három jelentős cég rendez többnapos árveréseket az előttünk álló héten

A vasárnap zárult Antik Enteriőr vásár után most az idei karácsonyi szezon legzsúfoltabbnak ígérkező aukciós hete teszi próbára a műgyűjtők pénztárcáját. A Pintér Aukciósház mintegy hétszáz, a BÁV félezer, a Nagyházi pedig majdnem 1400 festményt, műtárgyat, bútort és ékszert kínál.

A Nagyházinál az első napon, kedden a szokásokhoz híven a régi festmények, metszetek és szobrok kerülnek sorra. Középkori és barokk szobrok, valamint néhány ikon után 17. századi itáliai, holland és flamand barokk festmények következnek, közöttük nem egy kiemelkedő, védett darab. Ilyen a 79. tétel, Gaspar de Witte folyóparti tájképe (kikiáltási ár: 10 millió forint), az ugyancsak antwerpeni ifj. Franc Francken történelmi táblája, a Scipio nagylelkűsége (84., 15 millió) vagy a padovai Alessandro Varotari Lót és leányai című kompozíciója (85., 10 millió). Egész sor idősebb Markó-tájkép vezet át az anyag 19. századi részébe (178., 181., 183., 188., 2,8–6 millió), amelynek a legdrágább darabja a francia klasszicista Pierre-Athanase Chauvin Bacchus diadalmenete című vászna (189., 28 millió). Szerdán a modern és kortárs képek veszik át a fő szerepet a Balaton utcában. Ez a korszak nem a Nagyházi specialitása, így az anyag nem vetekedhet a kedd esti régikép-kínálattal. Mindenesetre Kádár Béla szokatlanul nagy méretű táblaképe, a Beszélgetők (532., 11 millió) Virág Judit katalógusában is előkelő helyre kerülne.

A csütörtöki műtárgyaukciót ókori szobrok, kerámiák, fémtárgyak és illatszeres üvegcsék vezetik fel, majd közép- és újkori ereklyetartó keresztek, gyertyatartók és más műtárgyak kerülnek sorra. A habán, felvinci, holicsi, stomfai és más kerámiák közül két díszes, feliratos 18. századi céhkancsó (127., 128., egyenként 2,2 millió) a legnagyobb kuriózum. Az estét záró bútorkínálat a keddi festményanyag méltó párja. Egymást követik a több millió forintos 18. századi írószekreterek, tálalószekrények, amelyek közül a 266. számú példány külső és belső fiókjainak homloklapjait 14 flamand festmény díszíti (5,5 millió). A legdrágább bútor egy 1900 körül készült, mahagóniborítású francia szecessziós ebédlőgarnitúra: az egy nagy és két kis tálaló együtt 8,5 millió forintról indul. Zárásként, szombaton ezüsttárgyakat és ékszereket árverez a Nagyházi. Az általában közepes árszintű mezőnyből egy sodronyzománc borítású ezüstszamovár (441., 3 millió) és egy ezüstözött rézszerelékű Loetz váza (549., 2,4 millió) emelkedik ki.

A Pintérnél már hétfőn megkezdődik az aukciósorozat, a Soha többet! Harmadszor című jótékonysági árveréssel (erről múlt hétfőn már beszámoltunk). A tényleges árverés szerdától péntekig zajlik, és a Nagyházival ellentétben nem a régi, hanem a huszadik század második felében készült művek nyitják. Schéner Mihály, Klie Zoltán, Braun András festményeit, Kondor Béla rézkarcait, Gyarmathy Tihamér egyedi grafikáit találjuk többek között az anyagban. Csütörtökön a 19. század és a 20. század első felének képzőművészetéé lesz a terep. Kovács Mihály Herkules a válaszúton című festménye (324., egymillió forint), Benczúr Gyula lótanulmánya (226., 5,4 millió – ez nem először indul a Pintérnél), Batthyány Gyula, Egry József egy-egy jellegzetes műve érdemel különös figyelmet.

A harmadik napon a műtárgyak, ezüstök, ékszerek és bútorok kerülnek kalapács alá. A Nagyházinál később szereplő Loetz váza méltó párja lehet a 448. számon induló Gallé asztali lámpa, amelyért egymillió forint a legkisebb ajánlat. Az ékszerek között találunk egy smaragddal díszített fehérarany fülbevalópárt (526.), 1,9 millió forintról.

Ékszerben verhetetlen a BÁV

A szokottnál is több nagy értékű, milliós árkategóriájú ékszert kínál keddi árverésén a BÁV. A 256 tételnyi anyagnak az utolsó ötödében szinte egymást érik a befektetésnek is alkalmas darabok. A 219., 220. és 222. tétel egy-egy – Patek Philippe, illetve Longines márkájú – férfi arany karórát takar, egymillió forint körüli induló árakon. Utánuk egy 1,3 millióra taksált aranyszelence következik (224.), majd briliánsgyűrűkből, nyak- és karékekből válogathatunk. A legmagasabb (3 millió forintos) kikiáltási árról a 254. számú fehérarany nyaklánc-karkötő együttes indul. Szerda este egy hasonló tételszámú ezüstaukciót rendez a cég. Ezen a száz-kétszázezer forintos asztali ezüsttárgyak a meghatározók.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.