Devizahitelezés A végtörlesztésnél kedvezőbb megoldást talált a kabinet a közszolgálatban dolgozók „devizahitel-csapdából történő kimentésére” – egyebek mellett erről ír Orbán Viktor kormányfő a közszféra érintett munkavállalóinak szóló újabb levelében – tudósított az MTI.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a távirati iroda érdeklődésére tegnap arról tájékoztatott, hogy a leveleket ezen a héten postázzák, a közszolgálatban dolgozók pedig legkésőbb a hét végén, jövő hét elején meg is kapják azokat. A levélben a miniszterelnök arról ír, hogy az új típusú árfolyamgát – a gyermekszámtól függő állami kamattámogatásnak köszönhetően – átlagosan 30 százalékkal alacsonyabb havi törlesztőrészletet eredményez a jelenleginél.
Giró-Szász András kormányszóvivő múlt pénteken közölte, hogy a végtörlesztésnél kedvezőbb kondíciójú, állami kamattámogatással kiegészített árfolyamgát rögzítését ajánlja a kormány a közszféra devizahitellel rendelkező dolgozóinak. Elmondta azt is, hogy a havi törlesztőrészlet pontos megállapításához szükséges modellszámítások – amelyeket a Nemzetgazdasági Minisztérium dolgoz ki – hamarosan a munkaadókhoz kerülnek, a munkavállalók pedig náluk érdeklődhetnek.
Orbán Viktor tavaly decemberben is írt egy levelet az érintett állami dolgozóknak. Abban arra biztatta őket, nyújtsák be az igényüket a bankjuknál a kedvezményes árfolyamú végtörlesztésre, az állam ugyanis kamattámogatásos hitelt nyújt majd nekik ehhez. Múlt hét végén derült ki, hogy ilyen kölcsönre hiába várnak a közszférában dolgozók. Néhány állami intézmény ellenben saját pénzeszközeiből támogathatja majd a dolgozóit devizakölcsönük kiváltásában. Feltételezhetően a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban is így tesznek majd, erre lehet következtetni a tárca honlapján szereplő dokumentumból, amely a minisztérium tavaly márciusban létrehozott lakásalapjának terhére biztosítana kamatmentes kölcsönt az alkalmazottak devizahitelének visszafizetésére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.