BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem csak az OTP emelkedik

Az elmúlt napok emelkedéseit követően megálló jöhet a piacokon – vélekednek elemzésükben az Erste Befektetési Zrt. közgazdászai.

 A BUX a 20 és a 30 napos mozgóátlagok közé szaladt, és itt mozoghat addig, amíg ki nem korrigálja a túlvettséget a néhány napos száguldást követően. Nincs is ezzel baj, kell egy kis nyugis periódus, hogy ne csak a shortosok pánik vétele, hanem a tényleges tőke és a higgadt vételek is megérkezzenek a piacra. Ezeket kell figyelnünk. Ha minden igaz, a jövő hét folyamán, vagy az azutáni héten láthatjuk ezt meg. Egyrészt a BUX-ban jelentősebb áremelkedésnek kéne bekövetkeznie, forgalomnövekedés mellett. Ráadásul azt is látnunk kellene, hogy nem csak a korábban túladott OTP emelkedik, hanem a többi részvény is. Ezekből a jelekből tudhatjuk majd meg, hogy a kedd esti fordulat tényleg tartósnak bizonyulhat-e – vélekednek az elemzők. A részvényeket egyébként továbbra is olcsónak tartják az Erste közgazdászai.

Nemzetközi hírek

USA, Európa:

- Hegymenetbe kapcsoltak tegnap a piacok, és a kereskedés végéig kitartott a jó hangulat (Dow 0,87 százalék, Nasdaq 0,69 százalék, S&P500 0,67 százalék).

- Az S&P két fokozattal minősítette le tegnap Spanyolország hosszú futamidejű adósságának besorolását. Az eddigi „A”-ról „BBB” pluszra rontotta az ország osztályzatát.

- A várakozásoknál enyhén rosszabb lett a friss munkanélküli-segély kérelmek száma. A piac 375 ezer új munkanélkülire számított, ezzel szemben 388 ezren regisztráltak újonnan múlt héten. A korábbi adatot 386 ezerről 389 ezerre módosította a tárca.

- A függőben lévő lakás értékesítések 4,1 százalékkal emelkedtek márciusban, mely lényegesen nagyobb lett az elemzők 1 százalékos várakozásánál.

- Az Exxon gyorsjelentése rosszabb lett a várakozásoknál, az elemzők 2,07 dollárt vártak, ezzel szemben 2 dollár lett a részvényenként profit, a tavalyi 2,14 dollár után. A cég bevételei a várakozásoknak megfelelően alakultak.

- Az Amazon számai túlszárnyalták az elemző előrejelzéseket, 7 cent helyett 28 centes részvényenkénti profitot jelentett a vállalat, ez azonban 43 százalékkal kevesebb a tavalyi eredménynél. A cég bevételei 34 százalékkal, 13,2 milliárd dollárra nőttek, az elemzők 12,9 milliárd dollárt vártak. A jó eredményekre az Amazon 13,8 százalékot rallyzott piaczárás után.

- A Starbucks 40 centes részvényenkénti profitja megfelel a várakozásoknak, és 18 százalékkal haladja meg a tavalyi eredményt. A bevételek 14,7 százalékkal, 3,2 milliárd dollárra nőttek a negyedévben. Kínában a hetedik egymást követő negyedévben ért el 20 százalékos bevétel növekedést a vállalat. Zárás után 5 százalékot esett a részvény árfolyama.

Olaj, arany:

- Az arany árfolyama emelkedéssel zárta a tegnapi kereskedést. Több nap oldalazás után 1.642 dollárról elindult felfelé, és 1.657 dollárig száguldott, ami 0,9 százalékos emelkedést jelent. Reggel már borúsabb a hangulat, 10 dollárig korrigált az árfolyam.

- Az olaj is emelkedett, de kisebb mértékben. 104 dollárról 104,5 dollárig menetelt a kurzus, de 105 dollárt is megérintette napközben.

Távol-Kelet:

- A japán piac erőtlen, a kínai indexek is vegyes képet mutatnak (Nikkei -0,43 százalék, Hang Seng 0,2 százalék, Shanghai -0,03 százalék).

- A japán jen erősödni kezdett azt követően, hogy az ország jegybankja bejelentette, további 61,9 milliárd dollárral növeli eszközvásárlási programját.

- Az irányadó rátát változatlanul, 0,1 százalékon hagyta a jegybank.

- Japánból fontos maroadatok is érkeztek, a munkanélküliségi ráta változatlanul 4,5 százalék volt márciusban. Az ipari termelési adat gyengébb lett, a 2,3 százalékos várakozások helyett 1 százalékot emelkedett a múlt hónapban. Az évesített infláció a 0,4 százalékos előrejelzést felülmúlva 0,5 százalék lett.

Devizák:

- A dollár továbbra is oldalaz az euróval szemben, tegnap alig mozdult az árfolyam. A hajnali órákban kisebb dollárerősödés indult, de nem tudott érdemben elrugaszkodni az 1,32-es szinttől.

- A forint tegnap már lényegesen szűkebb sávban mozgott, 286,5-289 között oldalazott a kurzus. Reggel gyengülésnek indult a forint, 287-ről 289-ig emelkedett az árfolyam.

Határidős piacok: A határidős indexek a negatív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

- A Daimler szép negyedéves számokkal örvendeztette meg a befektetőket, a várt 1,16 euró helyett 1,25 euró lett a részvényenkénti profit. Árbevétel (27 milliárd euró, 9 százalékos növekedés a bázishoz képest) és operatív profit (2,13 milliárd, 20 százalékos növekedés a tavalyi évhez viszonyítva) szinten is felülmúlták a számok a várakozásokat. Kedvező hír, hogy a vállalat megerősítette az idei várakozásokat.

- A Total tisztított nettó eredménye 3,07 milliárd euró lett az első negyedévben a várt 3,06 milliárddal szemben. Vagyis nagyjából a várakozásoknak megfelelően alakult. Az átlagos kitermelés napi 2,37 millió hordó volt az első három hónapban. Egy évvel ezelőtt az eredmény 3,1 milliárd euró volt. A második negyedévben a kitermelés csökkenni fog a gázszivárgás miatt leállított Elgin mező kiesése miatt. A petrokémiai üzletág eredményessége is tovább romlott, ugyanakkor a második negyedévtől javuló finomítói árréseket vár a cég.

- A BASF EBITDA-ja 2,53 milliárd euró lett a várt 2,43 milliárddal szemben. A vezérigazgató megerősítette, hogy idén részben a növekvő autóipari kereslet miatt növekvő árbevételt és profitot vár a cég. A nettó profit ugyanakkor 29 százalékkal csökkent az első negyedévben (1,72 milliárd euróra a várt 1,58 milliárd euróval szemben). Az gyenge első negyedév annak tudható be, hogy az emelkedő alapanyagárakat csak késéssel tudja áthárítani a vevőkre a vegyipari gyártó.

- A 10 centes elemzői várakozásokkal szemben 17 cent lett a Fiat első negyedéves profitja. A tavalyi évhez képest tripla eredményt ért el a cég, ami a tengerentúli leányvállalatának, a Chrysler-nek köszönhető. Az elmúlt 13 év legjobb negyedévének örülhetett az amerikai autógyártó, amely az erős európai eladásoknak köszönhető. A Fiat európai részlege azonban gyengén teljesített, a régióban egyedüliként publikált veszteséget, mely 207 millió euróra rúgott. Tegnap 5 százalékot esett a Fiat árfolyama.

- Az S&P „BB”-ről „BB-„ra minősítette le tegnap a Fiatot.

- A Banco Santander célárfolyamát 10 százalékkal, 6,6 euróra csökkentette a Mediobanca a gyorsjelentés után. A Santander spanyol leánya, a Banestó ingatlanhiteleinek 51,3 százaléka rossz, és 27 százalékban van fedezve céltartalékokkal. Ez azt jelenti, hogy a lehetséges veszteség ezen az üzletágon 2,25 milliárd euróra rúg. Egy évvel ezelőtt még csak 32 százalék volt az NPL.

- A Mediobanca tartásra ajánlja a Banco Bilbao-t és preferálja az Unicredit bankot.

- A spanyolok S&P (BBB+ negatív-ra) általi leminősítése drágítja a spanyol bankok finanszírozását, így nem meglepő, hogy a spanyol pénzintézetek ma eladási nyomás alatt vannak annak ellenére, hogy a lépés nem volt váratlan. A teljes spanyol államadóság most 705 milliárd euró.

- Az ArcelorMittal új acéltermékeket mutat be a hannoveri kiállításon szélerőművek számára.

- A globális első negyedéves okostelefon értékesítések 145,3 millióra növekedtek az egy évvel ezelőtti 103 millióról. Az első a Samsung, az Apple a második, míg Nokia a harmadik a világ okostelefon piacán.

- A Bankhaus a korábbi eladásról 82 eurós célárral vételre tette a Siemens részvényeit.

- A Yasmin-hez (fogamzásgátló) kapcsolódó véralvadási betegségek kialakulásához köthető perekben eddig 142 millió dollárt fizetett ki a Bayer az USA-ban, átlagosan személyenként 218 ezer dollárt. Ez eddig a várakozásoknak megfelelően alakul. A becslések szerint a perek végére a cég több mint 2 milliárd eurót is kifizethet az ügyfeleknek.

- Ma tartja közgyűlését az OTP. Az osztalékjavaslat 100 forint részvényenként, ami a sajátrészvény állomány figyelembe vételével kb. 101,7 forintra módosulhat.

- Pert vesztett az OTP egy devizahitelessel szemben. Az adós azt kifogásolta, hogy a bank a hitelfelvételkor a vételi, míg a törlesztő részletek kiszámításánál az eladási árfolyamon számolt. Az OTP még nem kapta kézhez a másodfokú bíróság határozatát. Az ügyfél 300-400 ezer forint közötti összeget követel. Mivel hazánkban nincs precedensjog, így az ítélet nem alkalmazható általánosan, minden egyes ügyfélnek bírósághoz kell fordulnia. Ha ez meg is történne, a hatás az OTP esetében akkor is csak mintegy 5 milliárd forint lenne, ami részvényenként 20 forint.

- Tegnap tartotta közgyűlését a MOL. A részvényesek elfogadták a 460 forintos osztalékot. A közgyűlés felhatalmazta az igazgatóságot a jegyzett tőke maximum 25 százalékig terjedő saját részvény vásárlása. A felhatalmazás 18 hónapra szól. Felügyelőbizottsági taggá választották Zarko Primorac-ot, ami a Horvátországgal és az INA-val való kapcsolatok javulását jelzi.

- A Richter tegnapi közgyűlése jóváhagyta a részvényenkénti 660 forintos osztalékot. Az osztalékfizetés június 18-án kezdődik.

- Ma tartja közgyűlését a PannErgy is, osztalék nem várható. A menedzsment opciók lehívási ára 750 forintra csökken.

- Chirstopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója interjút adott a Napi Gazdaságnak. (i) az új távközlési adó meglepetésként érte a vállalatot. Az adó növelni fogja az árakat, és csökkenti a forgalmat. (ii) Mattheisen szerint a negyedik mobilszolgáltató piacra lépése rövid távon befolyásolhatja a cég eredményét. A Magyar Telekom bíróságon támadta meg a tender eredményét. (iii) a cégnek jók a tapasztalatai a virtuális szolgáltatókkal (Lidl). (iv) A társaság első akar lenni az LTE alapú szolgáltatással a piacon, bár Európában egyelőre még csak egy LTE-képes táblagép van a piacon. A beruházás megtérüléséhez biztosan nem kellenek évtizedek, tette hozzá Mattheisen. (v) további felvásárlási célpontokat vizsgálnak a régióban. Az interjú összességében nem tartalmazott újdonságot.

- Sir Bernard Schreier 32.000 Danubius részvényt vásárolt 2.794 forintos átlagáron 2012. április 23-án. A tranzakciót követően Sir Bernard Schreier, valamint az irányítása alá tartozó CP Holdings és leányvállalatai együttesen 6.497.017 darab Danubius részvénnyel, azaz 78,41 százalék szavazati joggal és 82,13 százalékos befolyással rendelkeznek a társaságban.

Gazdasági hírek

- Az IMF csak azután kezdi meg a hiteltárgyalásokat, miután Magyarország módosította a jegybank törvényt. A parlament várhatóan heteken belül megszavazza a törvénymódosítást, és megindulhatnak a tárgyalások.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.