BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nyugati tőzsdék egyre izmosabbak

A nyugat-európai értéktőzsdék kedden tovább erősödtek.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,36 százalékos napi emelkedéssel 1.113,26 ponton zárt, 11,17 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A befektetőket lelkesítette a hétfő este megszellőztetett spanyol kormányzati elképzelés arról, hogy megfelelő pillanatban hitelprogramot kérnek az euróövezet új mentőalapjától (ESM), de nem vesznek fel pénzt belőle. Ilyen rendezés megnyugtatná a német kormányt, és Spanyolország is teljesítené azt a feltételt, hogy az Európai Központi Bank (EKB) csak mentőprogramban lévő, szigorúan ellenőrzött euróövezeti ország állampapírjait vásárolhatja meg.

A spanyol állampapírhozamok a rövid lejáratokra 6-10 százalékos ütemben zuhantak a nap folyamán. Segítette a piacokat az is, hogy a német ZEW üzleti hangulatmutatója második hónapja jelzett javulást kedden. Meglepte a befektetőket az amerikai Goldman Sachs pénzügyi szolgáltató is, vártnál nagyobb harmadik negyedévi bevételt és profitot jelentve, főleg a befektetésibank-részleg teljesítményének nagy növekedéséből. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 64,93 pontos, 1,12 százalékos javulással 5.870,54 ponton zárt, 5,35 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén.

A frankfurti DAX-30 115,02 pontos, 1,58 százalékos többlettel 7.376,27 ponton végzett, 25,06 százalékkal az év végi értéke fölött. Párizsban a CAC-40 80,66 ponttal, 2,36 százalékkal 3.500,94 pontra erősödött, ez 10,80 százalékkal jobb a múlt év véginél. A milánói FTSE MIB-40 2,53 százalékkal, a madridi IBEX-35 3,41 százalékkal, az athéni ASE tőzsdemutató 1,78 százalékkal került feljebb. Varsóban a WIG20 0,87 százalékkal 2.397,98 pontra gyarapodott. A Mol 5,03 százalékkal 255,00 zlotyra esett. A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,92 százalékkal, az S&P 500-as 1,04 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,94 százalékkal volt az előző napi záró fölött.

Az euró estefelé, szilárdan 1,30 dollár felett, 0,64 százalékkal többet ért a dollárhoz képest, mint hétfő este. Svájci frankban 0,04 százalékkal drágult, kevéssel 1,21 frank alatt járt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.