Az első ránézésre igencsak kedvező számok ellenére a befektetők nem fogadták túl lelkesen a gyorsjelentést: az FB-papírok jegyzése a zárás utáni kereskedésben 11 százalékos mínuszban is megfordult, s bár nyitásra kissé megnyugodtak a kedélyek, csütörtökön így is 6 százalékkal az egy nappal korábbi záróérték alatt kezdett a részvény árfolyama.
A negatív reakciót a szakértők egy része is értetlenül fogadta. A gyorsjelentés közzétételét követően a legelterjedtebb magyarázat az volt, hogy bár az FB a legtöbb területen felülmúlta a várakozásokat, a mobil szegmens növekedése továbbra sem elég gyors. Ez az indoklás ugyanakkor nem áll túl erős lábakon, hiszen a mobil divízió az október és december közötti három hónapban már a teljes bevétel 23 százalékát adta, szemben az egy negyedévvel korábban mért 14-gyel, ez pedig csak egy hajszállal marad el a várakozásoktól.
A részvényárfolyam mélyrepülését így sokkal inkább az okozta, hogy a Facebook kilátásai továbbra is bizonytalanok. A társaság ugyan Mark Zucerberg vezérigazgató beszámolója szerint folyamatosan dolgozik új termékeken, azt azonban, hogy ebből hogyan, és mikor lesz pénz, egyelőre nem tudni. A kutatás felpörgetése ugyanakkor a cég kiadásait jelentősen megdobja: a vállalat 50 százalékos költségnövekedést vár 2013-ban, ami a jövedelmezőségi mutatók további romlását vetíti előre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.