BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még nem került erősödő trendbe a forint

Tegnap nem tudott erősödni a forint, 294 körül áll reggel az EUR/HUF – írják az Erste Bank elemzői.

Az EUR/HUF devizapár az elmúlt napokban emelkedni kezdett a 291-292 forint körüli lokális minimumáról, ma reggel 294 forint körül áll a közös európai fizetőeszköz árfolyama. Ma óvatos forinterősödés látszik egyelőre, a gyenge magyar ipari adat nem hatotta meg a kurzust. Ahhoz, hogy a forint november óta látható, gyengülő trendje megtörjön, érdemi erősödéssel kellene a jelzett, 291-292 forintos szintek alá kerülnie a devizapárnak.

Összességében nem mutatott tegnap lényeges változást a forint árfolyama, zárásra kisebb forintgyengülés következett be. Napközben azonban egy kisebb kilengés volt tapasztalható azokra a hírekre, hogy Oroszország egy jelentősebb összegű devizában kibocsátott államkötvénycsomagot vásárolna. Később a híreket cáfolták. Ma a hazai piac is leginkább az EKB ülésére, a kötvényaukciók eredményére és a ma kezdődő két napos EU csúcsra figyelhet,

Az állampapírok másodpiacán tegnap a diszkont hozamok nem változtak lényeges mértékben, a kötvényhozamok esetében 3-8bp-os emelkedés történt. Ma kötvényaukciók lesznek, a 3, az 5 és a 10 éves papírból a felkínált mennyiség összesen 45 Mrd forint lesz.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon az EUR/USD árfolyam kismértékben csökkent, 1,3583-ről 1,3523-ra. A tengerentúli tőzsdeindexek a tegnapi kereskedés során kis elmozdulás mellett oldalaztak, végül vegyesen zárták a napot. Fontos makroszámok hiányában főként a vállalati jelentésekre fókuszáltak a befektetők. (Dow 0,06 százalék, Nasdaq -0,11 százalék, S&P500 0,05 százalék). A londoni börze kivételével pirosban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai mutatók (FTSE100 0,19 százalék, DAX -1,09 százalék, CAC40 -1,4 százalék). Ma délután az Európai Központi Bank kamatdöntő ülésére figyelnek majd a befektetők, az elemzők az irányadó kamat tartására számítanak. Ázsiában a Nikkei 0,93 százalékot, a Hang-Seng 0,41 százalékot, a Shanghai index pedig 0,64 százalékot csökkent.

Az árupiacon az olaj árfolyama tegnap egy kisebb leszúrás után visszakorrigált és a nap egészét tekintve csak minimális elmozdulás volt tapasztalható. Az árfolyam 96,64-ről 96,62-re csökkent. Az arany árfolyama továbbra sem tud kitörni a szűkülő háromszögből, így ismételten csak mérsékelt emelkedést tudott felmutatni. Unciánkénti árfolyama 1672,95 dollárról 1677,70 dollárra emelkedett. A határidős piacok vegyes képet mutatnak ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

A KSH előzetes adatai alapján az ipari termelés decemberben havi szinten további 2,5 százalékkal esett vissza. Éves összehasonlításban a munkanaphatással igazított index 3,4 százalékos csökkenést mutatott, ez a rosszabb lett a mi stagnálást váró előrejelzésünknél. Az igazítatlan éves index szerint pedig 7,6 százalékos volt a visszaesés. 2012-ben a termelés 1,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2011-ben. A decemberi ipari adat igen kedvezőtlen GDP adatokat sugall a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozóan.

A HVG értesülései szerint az elmúlt héten tartott Putyin-Orbán találkozón megállapodás született arról, hogy az orosz fél 4,6 milliárd dollárnyi magyar állampapírt jegyezne le 2,25 százalékos kamattal. Az értesülést mind az orosz fél, mind a magyar kormány azonnal cáfolta. Amennyiben azonban a hír mégis igaz lenne, ez teljesen új elem lenne az idei évi finanszírozási tervekben, és egy ilyen méretű csomag akár a tervezett nemzetközi kötvénykibocsátást is szükségtelenné tenné. Ez utóbbival kapcsolatosan a nemzetközi road-show-k a napokban értek véget. 2013-ban egyébként összesen 5,1 Mrd eurót kitevő lejáró devizaadósságot kell megújítania a magyar államnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.