Az önkéntes nyugdíjpénztárak közül csak kevés tesz közzé napi árfolyamadatokat, a legnagyobb pénztárak többsége azonban ott van az adatközlők között, az 1,2 millió tag közül így mintegy 900 ezer követheti naprakészen portfóliójának alakulását. (Az önkéntes nyugdíjkasszák taglétszáma egyébként viszonylag stabil, a statisztikák szerint 2010 januárja óta alig több mint százezer fővel csökkent.)
Naponta közzéteszi az MNB honlapján is az árfolyamadatait egyebek között az Allianz, az OTP, a Budapest, az ING, az MKB, a Pannónia, a Honvéd és az Erste, az Aegon ügyfelei pedig a pénztár saját internetes oldalán nézhetik meg, hogy áll a nyugdíjalapjuk.
A legjobban az idén az Aegon klímaváltozás portfóliójában takarékoskodók örülhetnek, az igen magas kockázatú alap kilenc hónap alatt 12,27 százalékos hozamot ért el. Ebben az alapban viszont nagyon kevés pénz és ügyfél lehet, tavaly év végén alig 1,6 milliárd forint volt a vagyona. A hozamok nagysága és a részvénykitettség mértéke között igazán nagy összefüggés az idén nem figyelhető meg.
Kiemelkedő még 8,6 százalékos hozamával a Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár aktív portfóliójának teljesítménye, de több nagy pénztárnál alig tér el egymástól a legkockázatosabb, a közepes és az alacsony kockázatú portfóliók hozama. Az ING-nél például két alap is 6,57, egy pedig 6,32 százalékos a hozama, az Allianznál is van három olyan portfólió, amelynek hozamában csak néhány bázispontnyi eltérés volt ebben az évben.
A magyarországi magánnyugdíjpénztárak mindegyike közöl napi árfolyamadatokat, és ezek is stabil reálhozamról tanúskodnak az idén. A kiegyensúlyozott és a növekedési alapok eredménye jobban alakult az első kilenc hónapban, mint a klasszikusoké, ami a részvénypiacok és a hosszú állampapírok jobb teljesítményének köszönhető. A legmagasabb hozamot a Budapest Magánnyugdíjpénztár növekedési alapja érte el, csaknem 7,5 százalékot emelkedett az árfolyama kilenc hónap leforgása alatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.