BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

NAÜ: nőnek a kockázatok a zaporizzsjai atomerőműben

Az elmúlt napokban kétszer is találkozott hivatalosan két nagy tekintélyű atomipari szakember: Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség igazgatója és Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója. A fő téma az orosz ellenőrzés alatti ukrajnai és az orosz–ukrán harcok által veszélyeztetett oroszországi atomerőmű volt.

Továbbra is nehéz a helyzet az oroszországi kurszki és az ukrajnai zaporizzsjai (oroszul zaparozsjei) atomerőműben. Fennáll a támadások veszélye, annak ellenére, hogy Oroszország további védelmi intézkedéseket hozott – írja az orosz Roszatom lapja annak kapcsán, hogy szeptember 6-án Kalinyingrádban tárgyalt a két létesítményről Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója és Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója. A két illetékes azóta ugyanerről a NAÜ most folyó éves közgyűlésén is egyeztetett.

atom
Alekszej Lihacsov és Rafael Grossi egyeztetett az atombiztonságot érintő további együttműködésről / Fotó: Roszatom

Az orosz lap egyebek mellett azt emeli ki Rafael Grossitól, hogy „senkinek nem lesz haszna a nukleáris létesítmények elleni támadásokból”. Ugyanakkor felrója, hogy sajtótájékoztatóján Rafael Grossi nem beszélt arról – ahogyan korábban sem –, hogy melyik fél fenyegeti a zaporizzsjai atomerőművet.

A NAÜ vezetője szeptember 4-én (a kurszki atomerőmű közelében lévő) Kurcsatovban tett látogatása után felkereste a zaporizzsjai létesítményt is. Alekszej Lihacsov elmondása szerint Rafael Grossi is úgy látja, a zaporizzsjai atomerőmű hűtőtornyánál augusztus 11-én keletkezett tüzet egy ütés okozta, és helyrehozhatatlan károkat okozhatott az erőmű vízellátásában. „Megerősítettük, hogy a tüzet nem a hűtőtorony tövében keletkezett tűz okozta. Ezt egészen határozottan megállapítottuk” – jegyezte meg a NAÜ főigazgatója egy tájékoztatón. Köszönetet mondott továbbá az orosz félnek, hogy gyorsan hozzáfértek a sürgősségi helyszínhez, amelyet a tűzeset utáni napon már a hivatal ellenőrei is megvizsgálhattak.

Nem megnyugtató a reaktorok hűtésének állapota

A NAÜ továbbra is aggódik a zaporizzsjai reaktorok hűtése miatt, különösen a kahovkai gát lerombolása után. Rafael Grossi felidézte, hogy amikor tavaly nyáron ott járt, további 11 tározókutat fúrtak. Ez elég volt a hidegleállásban lévő erőmű helyzetének stabilizálásához, de akkor még nem tudta, hogy a létesítmény hidraulikus szerkezetén is munkák folynak. Vagyis folyamatosan dolgoznak a stabil helyzet fenntartásán.

A NAÜ-nek nincs kifogása az atomerőműben dolgozó orosz szakemberek ellen. „Nukleáris energiával foglalkoznak, néhányat sok-sok éve ismerek” – mondta Rafael Grossi.

A NAÜ szeptember 4-én egy 28 oldalas jelentést tett közzé a zaporizzsjai atomerőműben végzett kétéves küldetéséről. 

Eszerint az erőmű helyzete továbbra is bizonytalan és instabil, a biztonságnak mind a hét szerves összetevője részben vagy egészben alá van ásva. 

Megfigyelők rendszeresen jelentenek

  • robbanásokat,
  • dróntámadásokat
  • és lövöldözéseket.

Az atomerőmű környékén. Csak ebben az évben több dróntámadás volt az erőmű közelében, transzformátorok rongálódtak meg, és az egyik hűtőtoronyban tűz keletkezett.  Szerencsére ezek az incidensek még nem vezettek radiológiai balesethez, de a fegyveres konfliktus folytatódásával az erőmű személyzetét és a nemzetközi közösséget fenyegető kockázatok nőnek.

A nukleáris biztonság az első

Alekszej Lihacsov felszólította a NAÜ-t, hogy ne féljen elmondani az igazat arról, honnan jönnek a drónok, és ki szállítja a drónokat és a lőszert a zaporizzsjai atomerőmű, a zaporizzsjai hőerőmű és az Energodar város elleni támadásokhoz. Hangsúlyozta, hogy a kurszki atomerőmű normálisan működik.

Most hétfőn Bécsben – a NAÜ közgyűlésén – a két vezető megerősítette, hogy a nukleáris létesítmények biztonságának szavatolását abszolút prioritásnak tekintik. Áttekintették az Oroszország és a NAÜ közötti jelenlegi és jövőbeli együttműködés főbb kérdéseit, valamint a következő hónapok fontos nemzetközi eseményeit. Kiemelték a nukleáris üzemanyagciklus zárásával és a kis moduláris reaktorokkal kapcsolatos kérdéseket, amelyekről Alekszej Lihacsov részletesen is szólt a plenáris ülésen.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.