BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eddig kevés gyereknek nyitottak Start-számlát

Babakötvény Az idén november végéig 84645 gyerek került be a Magyar Államkincstár nyilvántartásába, közülük csak 8737-nek nyitottak Start-számlát a szülők vagy más hozzátartozók – derül ki a kincstár adataiból. Ez negatív rekordnak számít, még az indulás évében, 2006-ban is meghaladta november végén az ilyen számlák száma a 9 ezret. Tavaly november végéig a 85367 nyilvántartásba került gyerek közül 35468-nak nyitottak számlát.

A Start-számlák mélyrepülése tavaly októberben kezdődött, amikor az államkincstárat monopolhelyzetbe hozták számlavezetőként. Korábban ugyanis a gyerekek hozzátartozói számos hitelintézetnél, banknál és takarékszövetkezetnél is nyithattak ilyen számlákat. Jelenleg csak az államkincstárnál lehet Start-számlát nyitni, és a máshol vezetett számlákat is csak a kincstárhoz lehet átvinni, ha a jelenlegi szolgáltatóval elégedetlen az ügyfél.

Ezt a lépést egyébként egyre inkább megéri megtenni a szülőknek, a bankok Start-számlákra fizetett kamatai ugyanis a közelében sincsenek az állam által kínált Babakötvényének. A december eleje óta értékesített hitelpapír éves kamata három százalékponttal haladja meg az előző évi átlagos inflációt, jelenleg 8,7 százalékos. A magyar állampapírok közül jelenleg ez a legmagasabb kamatot fizető értékpapír.

Ez a kamat a mostani sorozat esetében egy évre szól, jövő év decemberben indul majd az következő kamatperiódus. Ezt a kötvényt veheti meg mindenki, akinek a gyereke már rendelkezik a kincstárnál vezetett Start-számlával. A későbbi sorozatokat minden évben februárban indítják majd el, ezekből vásárolhatnak majd azok, akiknek a gyerekük 2014. január 31. után születik meg. A következő sorozat induló kamat egyébként az idei alacsony infláció miatt lényegesen alacsonyabb lehet, körülbelül 5 százalékos bónuszra számíthatnak a gyerekek és a szülők az első évben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.