BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Holnap jön az új Babakötvény

A jövő héttől lehet megvásárolni az új Babakötvényt. Az infláció fölött 3 százalékos kamatot fizető értékpapír sokkal praktikusabb lesz a Start-számlák tulajdonosai számára, mint a jelenlegi állampapírok. A kezdeti rekord magas kamatot viszont csak februárig élvezhetik a befektetők.

Hétfőtől lehet megvásárolni az új Babakötvényt a Magyar Államkincstár fiókjaiban. A 19 éves futamidejű, egy forintos névértékű papírtól azt reméli az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) és a kincstár is, hogy nő majd a lakossági állampapírok átlagos futamideje, fellendíti majd az elmúlt évben visszaesett Start-számla piacot. Az új Start-számlák vezetése ugyanis tavaly október óta az államkincstár monopóliumává vált, ez pedig ahhoz vezetett, hogy lényegesen kevesebb gyerek számára indították el a szülők ezt a konstrukciót.

A vonatkozó jogszabály szerint az államkincstárnál vezetett Start-számlákra most már másféle állampapírt nem is lehet vásárolni, csak az új kötvényben takarékoskodhatnak a gyerekek számára. Azoknak a gyerekeknek, akiknek van már Start-számlájuk a kincstárnál, és azok, akik 2014 februárja előtt születnek, a mostani sorozatból vásárolhatnak értékpapírt addig, amíg nagykorúvá nem válnak.

Az új Babakötvény egyébként lényegesen rugalmasabb és egyszerűbb megtakarítást tesz lehetővé a Start-számlákon, mint a többi állampapír. Utóbbiak névértéke ugyanis általában 10 ezer forint volt, kivéve a Prémium Magyar Államkötvényt, amelyet ezer forintos címletekben is lehetett jegyezni. Emiatt azok a szülők, akik csak kisebb összegekkel tudták a Start-számlákat gyarapítani, nehézségekkel szembesülhettek. Az is praktikus újdonság az új állampapírban, hogy a kamatokat automatikusan újra befekteti, nem kell a szülőknek erről minden alkalommal külön rendelkezniük.

Az új kötvény kamatozása az inflációt követi majd, 3 százalékos prémiumot fizet majd az átlagos éves infláció fölött. A 30 milliárd forintos meghirdetett mennyiség első látásra elég soknak tűnik ahhoz képest, hogy októberben a Magyar Államkincstárnál mindössze kétmilliárd forintnyi állampapírt tartottak Start-számlákon. „Nehéz volt az első sorozatnál meghatározni, mekkora mennyiségben hirdessük meg a kötvényt” – ismerte el lapunknak Borbély László András, az ÁKK vezérigazgató-helyettese. Ha túl kicsire tervezik a volument, pesszimistának tűnhet az ÁKK, ha viszont túl nagyra, az fölösleges költséget ró a központra.

A meghirdetésnél emellett arra is kellett gondolniuk, hogy a 2032-ben lejáró állampapírból nem csak az idén, hanem a következő 18 évben bármikor vásárolhatnak majd a szülők. Az ÁKK persze abban bízik, az új Babakötvény kelendő lesz, ezt intenzív reklámkampánnyal is igyekeznek elősegíteni. Egy biztos: a kötvény jelenlegi kamata rendkívül vonzó, az első kamatperiódusban ugyanis 8,7 százalékos éves kamatot fizet időarányosan.

Az első kamatperiódus viszont csak jövő év februárjáig tart, akkortól már nem a 2012-es, hanem a 2013-as átlagos inflációhoz igazodik majd a bónusz, így nagyjából 5 százalékos kamattal számolhatnak majd a befektetők.

Túljegyzések

A tegnapi államkötvény-aukciókon többszörösen túljegyezték mindhárom meghirdetett értékpapírt az elsődleges forgalmazók. A hároméves államkötvényből a meghirdetett 18 milliárd helyett így 20 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat az ÁKK 4,12 százalékos átlaghozammal. A délutáni nem kompetitív tenderen további 4,1 milliárd forintnyit adtak el a papírból.

Az ötéves kötvényből a tervezett 12 milliárd helyett 15 milliárdnyi ajánlatot fogadott el rá az ÁKK, a tízévesnél pedig 8-ról 12 milliárd forintta növelték az elfogadott mennyiséget.

Az ötéves kötvényből a tervezett 12 milliárd helyett 15 milliárdnyi ajánlatot fogadott el rá az ÁKK, a tízévesnél pedig 8-ról 12 milliárd forintta növelték az elfogadott mennyiséget. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.