BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nehezen hordozható a TBSZ

A jogalkotó ugyan megengedi, hogy januártól bárki átvigye egy másik szolgáltatóhoz a tartós befektetési számláját, a gyakorlatban viszont nehézzé válhat a befektetések továbbítása, így komoly piaci átrendeződésre sem kell számítani

Nem biztos, hogy könnyű lesz majd átvinni egyik forgalmazótól a másikhoz a tartós befektetési számlán (TBSZ) felhalmozott megtakarítást, még akkor sem, ha a törvények mindezt jövőre már lehetővé teszik. A jogszabályalkotó ugyanis végre orvosolt egy 2010 óta fennálló problémát ezekkel a számlákkal kapcsolatban, jelesül azt, hogy ha valaki egy pénzügyi szolgáltatónál megnyitott egy ilyen számlát, bármilyen elégedetlenné is vált később, ott kellett tartania a pénzét éveken át, ellenkező esetben elbukta a kamatadó-kedvezményt. Ez egyébként arányaiban véve egyre nagyobb, hiszen augusztustól már nem csak a 16 százalékos kamatadó, de 6 százalékos eho is terheli a kamatokat és hozamokat.

A TBSZ-ek mozgathatóságának gátat szabhat, hogy sok helyen hosszú távú betétben helyezték el az emberek az ilyen megtakarításaikat, a több éves lekötéseket pedig csak feltörve és a kamatok feláldozásával lehet a legtöbbször másik bankhoz átvinni. Az értékpapíros TBSZ-eknél egyszerűbb lehet a helyzet, az értékpapírok transzferálhatósága, amit az szja-törvény lekötési átutalásnak nevez, az UniCredit szakértője szerint fő szabályként lehetséges anélkül is, hogy valaki az értékpapírokat eladná vagy visszaváltaná, a díjakat persze ezeknél a tranzakcióknál is meg kell fizetni. Hasonló a helyzet az OTP-nél is, a bank azonban arra figyelmeztet, ha a korábban megvásárolt értékpapírt a másik szolgáltató nem forgalmazza, akkor vissza kell váltani, és az új helyen lehet csak helyette másféle értékpapírt vásárolni. A TBSZ-ek többsége egyébként ma már mindenhol értékpapírszámla, ennek nagyrészt az az oka, hogy a betétkamatok durván lecsökkentek, így a kisbefektetők a magasabb hozammal kecsegtető megtakarítások felé fordultak.

Az értékpapírok továbbvitelének lehetetlensége sokak számára valós veszély, hiszen a forgalmazó bankok a legtöbb helyen a saját vagy a csoport húzótermékeit igyekeztek eladni a TBSZ-ekre is. A K&H-nál például a befektetési alapok a kedvencek, az FHB-nál a bank kötvényeit és jelzálogleveleit vették meg többnyire az ügyfelek hosszabb távra, a CIB és az MKB is többnyire saját forgalmazású befektetési alapjait és kötvényeit értékesítette az ügyfeleinek, amelyek közül a legtöbbet valószínűleg nehéz lenne másik szolgáltatóhoz átvinni.

A CIB Banknál épp ezért arra számítanak, hogy hiába válik hordozhatóvá a TBSZ, a lekötött pénzek és a banki értékpapírok miatt nehezen fogják tudni megmozdítani az ügyfelek a megtakarításukat. Az OTP arra számít, hogy a hordozhatóság miatt az ügyfelek megpróbálják majd racionalizálni a megtakarításaikat olyan értelemben, hogy egyetlen szolgáltatóhoz irányítják majd a vagyonukat, jelentős piaci átrendeződésre viszont ők sem számítanak. A Budapest Banknál is csak kis mozgásra számítanak a kezdeti időszakban, és az UniCredit, valamint az MKB sem számít nagy ügyfélvándorlásra. A K&H szerint az elérhető hozamok alapján fogják majd vándoroltatni a pénzüket az ügyfelek a pénzügyi intézmények között.

Százmilliárdok TBSZ-ben

A legtöbb tartós megtakarítás az OTP-nél van, ügyfeleik 247 milliárd forintot tartanak TBSZ-en, a számlák száma 58 ezer. Az egyik legnagyobb TBSZ-volumennel rendelkező MKB-nál túlsúlyban vannak az értékpapír-megtakarítások, ezek volumene 108 milliárd forint, a tartós betétszámlákon eközben csak 68 milliárd forint van.

A K&H-nál is az értékpapírok viszik a prímet, 35,5 ezer számlájából kevesebb, mint 1500 a betéti TBSZ, és a 126 milliárd forintnyi megtakarításból kevesebb mint 5 milliárdot tesz ki a bankbetét. A Budapest Banknál és az UniCreditnél is többségben vannak az értékpapírszámlák, előbbi banknál 5600 értékpapíros számlára csak 2600 betétes jut, utóbbinál a számlák kétharmada értékpapíros. Az idén már a CIB Banknál is az értékpapírszámlákat keresik a befektetők, pedig náluk 2010-ben még a betéti TBSZ volt a húzótermék.

A K&H-nál is az értékpapírok viszik a prímet, 35,5 ezer számlájából kevesebb, mint 1500 a betéti TBSZ, és a 126 milliárd forintnyi megtakarításból kevesebb mint 5 milliárdot tesz ki a bankbetét. A Budapest Banknál és az UniCreditnél is többségben vannak az értékpapírszámlák, előbbi banknál 5600 értékpapíros számlára csak 2600 betétes jut, utóbbinál a számlák kétharmada értékpapíros. Az idén már a CIB Banknál is az értékpapírszámlákat keresik a befektetők, pedig náluk 2010-ben még a betéti TBSZ volt a húzótermék.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.