BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szenvednek az óriásbankok

Csökkent a profit annál a három nagy amerikai banknál, amelyik már közzétette a negyedéves eredményét. A négy nagy közül már csak a Bank of Americára vár a piac, náluk is a nyereség visszaesésére számítanak

Az elemzők nem sokat vártak ebben a szezonban a nagy amerikai bankoktól. A fogyasztási hitelezés jól megy ugyan, a befektetési banki tevékenység és a felhalmozódó rossz hitelek viszont rontják az eredményt. A mérlegfőösszege alapján az óriásbankok között is a legnagyobbnak számító JP Morgan Chase indította a gyorsjelentési szezont, és viszonylag kellemes meglepetést okozott a pesszimista várakozásokhoz képest. A részvényenkénti eredmény a második negyedévben 1,55 dollár lett, az elemzők viszont a Financial Times beszámolója szerint csupán 1,42 dollárt vártak. A nettó profit kismértékben csökkent ugyan 2015-höz képest, csupán 6,2 milliárd dollár volt, de a nettó árbevétel nőtt valamelyest, 24,38 milliárd dollárra. A nyereség csökkenésében szerepet játszott a rossz hitelek magas állománya, a JP Morgannél a céltartalékok szintjét emiatt 50 százalékkal, 1,4 milliárd dollárra kellett növelni. Sokat javított azonban a profiton, hogy egy perekre és jogi ügyekre félretett 430 millió dolláros tartalékot fel tudtak szabadítani.

Csökkent a nyereség a Wells Fargónál is. A hitelintézet a második negyedévben 5,56 milliárd dolláros nettó eredményt ért el, egy éve még 5,72 milliárd volt a nyeresége. A mostani eredmény részvényenként 1,01 dollárt jelent. Bár a nyereség nem csökkent komoly mértékben, sőt a bevételek még nőttek is, és az elemzők várakozásait sem múlta alul a bank, a részvények mégis esni kezdtek a jelentés közzététele után. A bank életében ugyanis a tőkearányos megtérülés ezzel 2010 óta nem látott mélypontra esett, 11,7 százalékra – hívja fel a figyelmet a The Wall Street Journal. A Wells Fargónál más a fő csapásirány, mint a másik három amerikai óriásbanknál. Miközben a JP Morgan, a Citi és a Bank of America a Wall Streeten is erős bázisokkal rendelkezik, és komoly bevételt, valamint nyereséget termel a befektetési banki üzletágban, a Wells Fargónál a lakossági és a vállalati hitelezés a fő húzóágazat. A kamatok azonban drámai mértékben estek az utóbbi években, és a nettó kamatmarzs csökkenése az idén sem állt meg, ez pedig rontja a hitelintézet kilátásait. Bár Nagy-Britanniában csekély a bank jelenléte, a Brexit is kedvezőtlen hatással van a Wells Fargóra. A brit kilépés miatti piaci pánik ugyanis tovább odázhatja a kamatemelési ciklus kezdetét az Egyesült Államokban, emiatt tartósan kisebb profitra kell berendezkedniük.

A Citigroup nyereségét is megnyeste az alacsony kamatkörnyezet. A bank profitja 17 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, 4 milliárd dollár volt a második negyedévben. Az elemzői várakozásoknál viszont jobban teljesített a bank, a szakértők ugyanis csupán 1,1 dolláros részvényenkénti eredményt vártak az 1,24 dolláros helyett. A bevételek 17,55 dollárt tettek ki a második negyedévben, ez 10 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, bár felülmúlta a prognózist.

Ma jelent a Bank of America

Az amerikai piacnyitás előtt teszi közzé második negyedéves eredményét a Bank of America. Az elemzők átlagosan 33 centes részvényenkénti profitot várnak a hitelintézettől, és a negyedéves árbevételt átlagosan 20,41 milliárd dollárra prognosztizálják. Tavaly a második negyedévben a részvényenkénti eredmény 45 cent volt, az árbevétel pedig 22,35 milliárd dollárt tett ki.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.