BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrán bankkal hozták hírbe az OTP-t

Az orosz Kommerszant úgy tudja: az OTP Ukrajnában vásárolna bankot. A bank elnöke bejelentette, hogy van pályázó az ukrajnai leánybank megvásárlására, de kilétét hivatalosan még nem fedte fel.

Az OTP megvásárolná az orosz Vnyesekonombank ukrajnai leánybankját, a Prominvesztbankot a Kommerszant orosz napilap értesülése szerint.

Az újság felhívja a figyelmet arra, hogy Szergej Gorkov, az állami tulajdonban lévő Vnyesekonombank elnöke előző nap hivatalosan bejelentette, hogy van pályázó az ukrajnai leánybank megvásárlására, de kilétét nem fedte fel.

A lap három meg nem nevezett forrásra hivatkozva írja, hogy az OTP-csoport már elvégezte a bank átvilágítását, és már előrehaladott tárgyalások folytak az orosz pénzintézettel.

Szergej Gorkov korábban azt mondta, hogy a Prominvesztbank eladásakor a pénzintézet olyan vevőt keres, amellyel rendezni lehet az ukrán pénzintézeteknek nyújtott bankközi kölcsönök visszafizetését.

Az ukrán nemzeti bank rangsorában az első negyedévben a mérlegfőösszeg alapján az OTP a 17-ik helyen állt. Az S&P elemzése szerint tavaly a Prominvesztbank az öt legnagyobb pénzintézet között volt Ukrajnában, de az idén az üzleti tevékenysége jelentős mértékben szűkült, április elsején már csak a 14-ik helyen állt, és az első negyedévben 3,05 milliárd hrivnyás veszteséget könyvelt el.

Az OTP annyit közölt, nem kommentál sajtóértesüléseket. A bank folyamatosan keresi az akvizíciós lehetőségeket, elsősorban azokban az országokban gondolkozik, ahol jelen van, azonban a helyi bankjának alacsony a piaci részesedése - tették hozzá.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.