BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akár tizenháromezer forintra is felkúszhat az OTP árfolyama

Nem az a kérdés, hogy mennyi, hanem az, hogy mikor. Az OTP részvényeinek árfolyammozgása, azt gondolom, helyben jár a 8700-as szint körül. Rövid távon erőt gyűjt, remélhetően a csúcsdöntésre pihen rá. Mire alapozom ezt a feltevésemet? Ha nagyobb felbontásban tekintünk az árfolyammozgásra, akkor két emelkedő hullámos Elliott-hullámciklust fedezhetünk fel, amelynek a második hulláma közel egy évvel ezelőtt indult.

A 2017. május 8–17. közötti időszak számomra optimizmusra ad okot. Egyrészt ekkor lépett ki a legutolsó korrekciós fázisból, másrészt a gyertyák formája, sorrendje (összege) és a hozzájuk kapcsolódó forgalom is arra enged következtetni, hogy mérsékelt, de szinte folyamatos érdeklődés tapasztalható a hazai bankpapír iránt. A fenti hullámelemzéssel kalkulálva előbb 11 000, később 13 000 pontos elvárható célár adódik a már említett konstellációból. Mint mindig, most is a legnehezebb feladat az időtartamot megbecsülni a technikai elemzéshez/célárhoz. Úgy vélem, hogy ha az eddigi árfolyammozgás dinamizmusa fenntartható, akkor a fenti értékek egy éven belül elérhető közelségbe kerülhetnek.

Jó dolog, amikor a technika és a fundamentális elemzés is egy irányba jeleznek, ahogy teszik ezt most is a blue chipnél. Hiszem, hogy az értékalapú befektetések időszaka a jelenlegi. A bank masszívan és sorozatosan hozza a 15 százalékos ROE-szintet. Sok értékeltségnövelő faktort lehetne még kiemelni a legutolsó negyedéves jelentésből is, de úgy gondolom a piac most egyértelműen az akvizíciókra éhes. Ha jó áron sikerülne középméretű bankra szert tennie az OTP-nek, az katalizálhatná a további árfolyam-emelkedést.

„A cikk nem a befektetési elemzés függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, és nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzététe­lét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.